Folytatódik a CEU nagy sikerű rendezvénysorozata, a Határtalan tudás

2019. szeptember 16.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A Közép-európai Egyetem (CEU)  Határtalan tudás című, az idei akadémiai évben másodszor megrendezett sorozatának következő előadása szeptember 19-én 18 órától lesz az egyetem Nádor utcai nagyelőadójában. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni itt lehet. 

A csütörtöki rendezvényen Laszlovszky József régész, a CEU középkor-kutató professzora, a visegrádi királyi központ kutatója, Tolnai Katalin régész, földmérő, térinformatikus, a Kitán Birodalom nomád romvárosainak kutatója, a Pilis területét komplex környezetrégészeti eljárásokkal kutató Benkő Elek akadémikus, valamint Szcuka Attila, a Szörényi Levente által támogatott Pomáz-Holdvilágárok ásatásokban közreműködő építész azt járják majd körül, a bizonyítékok mellett mekkora súllyal eshetnek latba a megérzések a történettudományi kutatásokban. 

Szó esik majd a szakemberek és a laikusok körében is komoly érdeklődésre számot tartó Ős-Buda várának titkairól és a Pilisben gyanított középkori királyi temetkezésekről. A szakértők körüljárják, hogyan működhetnek együtt a hobbirégészek a hivatásos kutatókkal, és milyen új bizonyítékokkal szolgálhatnak, eloszlathatnak-e évtizedes hiedelmeket a régészettudományt is forradalmasító 21. század technológiai vívmányai.

Forrás

A CEU azért indította el a sorozatot idén februárban, hogy az egyetemen oktató professzorok és a velük együttműködő szakemberek és társadalmi szereplők közelebb hozzák a nagyközönséghez a legizgalmasabb és a mindennapi életre is közvetlenül ható tudományos aktualitásokat. A rendezvénysorozat első eseményét az éghajlatváltozásnak szentelték, márciusban a hálózatok és a siker összefüggései, áprilisban pedig a megismeréstudomány és a magyarországi babalaborok világviszonylatban is egyedülálló eredményei álltak a középpontban. 

A rendezvénysorozat médiapartnereként a Qubit nemcsak a teltházas előadásokról számolt be első kézből, hanem a rendezvények fő előadóival készült exkluzív interjúkkal is segített még határtalanabbá tenni a tudást.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Drasztikus életmód-változtatással néhány éven belül csökkenthetnénk a klímaváltozás hatásait

Drasztikus életmód-változtatással néhány éven belül csökkenthetnénk a klímaváltozás hatásait

Balázs Zsuzsanna tudomány 2019. február 8.

Miközben van, aki szerint rég késő tenni a globális felmelegedés emberiséget fenyegető hatásai ellen, Ürge-Vorsatz Diána fizikus, a CEU Határtalan tudás rendezvénysorozatának első előadója a Qubitnek elmondta: lényegesen kifizetődőbb lenne az emisszió-csökkentésért fizetni, mint a tétlenség híján elkerülhetetlenné váló szenvedésért.