Tévékészülékek helyett arcmaszkokat kezdenek gyártani a Sharp egyik gyárában
Már-már a II. világháborút idéző átstrukturálás kezdődik a gyárakban: a japán Sharp bejelentette, hogy az egyik televíziógyárában átállítja a gyártósorokat és ezentúl műtéti maszkokat fognak gyártani. Az Oszakától keletre található Sharp-gyárban, amelynek érintett gyártósorán normális esetben LCD-tévéket készítenek, a tervek szerint heteken belül 150 ezer maszk készül majd naponta, adta hírül a BBC.
Noha a védőmaszkok viselése Japánban a téli hónapokban már eddig is népszerű volt, az európai egészségügyi szakemberek véleménye megoszlik arról, hogy mennyire nyújtanak a vírusfertőzések ellen hatékony védelmet az orrnyílást és szájat elfedő maszkok. Míg magyar szakemberek szerint hozzájárulhatnak a vírus terjedésének a lassításához, amerikai epidemiológusok álláspontja szerint például semmi nem bizonyítja, hogy védenének a fertőzéstől.
Japánban annyira népszerűek az arcmaszkok, és a koronavírus okozta aktuális pánik úgy felverte irántuk a keresletet, hogy Abe Sinzó miniszterelnök személyesen kapacitálja a japán gyárakat, hogy többet gyártsanak belőlük, a lakosságnak pedig megígérte, hogy havonta 600 milliót állítanak majd elő a szigetországban.
A Sharp anyavállalata, a tajvani Foxconn már korábban bejelentette, hogy saját munkavállalói védelme érdekében maga gyártja majd a vállalat dolgozói által használt arcmaszkokat. Napi 2 millió maszk legyártására tettek ígéretet.
Kapcsolódó cikkeink a Qubiten:
Zuhannak a részvényárak, egyre nagyobb bajban van a világgazdaság a koronavírus miatt
Csökkenő részvény- és olajárak, alkalmazottaikat hazaküldő európai és amerikai cégek, tömegesen otthon maradó turisták és a várakozásoktól messze elmaradó bevételek jelzik a járvány útját. A Windows és az Apple is megérezte a negatív hatásokat, sőt az új iPhone is késhet a koronavírus miatt.
Az OECD szerint megfelezheti a világgazdaság növekedését az új koronavírus
A szervezet tavaly novemberben még 2,9 százalékos globális növekedést jelzett előre, most már csak 1,5 százalékkal számol.
A koronavírust nem azért nehéz megállítani, mert különösen agresszív, hanem azért, mert nem az
Lassan nincs olyan európai ország, ahol ne jelent volna meg hivatalosan is a koronavírus, de Magyarország határain belül még nem azonosítottak fertőzöttet. Az aggodalom jeleit viszont annál inkább.