A kis Freemant, aki a két világháború között, 1923-ban született egy Londonhoz közeli faluban, Crowthorne-ban, már gyermekként érdekelte a Naprendszer és a matematika, és mivel erre volt igénye, jó sok matekot tanult, így már azelőtt megpróbálta kiszámolni a Napban található atomok számát, mint hogy az átlagos tisztességes állampolgár megtanulja a kolbásztöltő karját tekerni. 

Alig telt el néhány röpke évtized, és már egyesítette is Feynman, Schwinger és Tomonaga kvantum-elektrodinamikai egyenleteit, amivel megszerezte nekik a Nobel-díjat, de ő maga nem részesült belőle. Úgy gondolta, ez rendben van, mert a munka javát nem ő végezte. Barna papíron kapta meg Tomonaga számításait, mert csak ez a fajta papír volt a porrá bombázott Tokióban, és neki, aki 19 évesen friss diplomásként vonult be a királyi légierő bombázó parancsnokságára, mást jelentett a kolléga levélpapírjának minősége.

Robert Oppenheimer – „az atombomba atyja, Oppenheimer” – meghívta a Princetonon működő Institute for Advanced Studyba, ahol gyakorlatilag haláláig dolgozott. Ez az intézmény, ahogy Feynman leírta, egy olyan hely volt, ahol a csodálatos elméknek nem kellett tanítaniuk, vagy egyéb földi dolgokkal vesződniük, és ez végül ártalmas hatást gyakorolt az itt dolgozók intellektuális frissességére. Az intézet olyan parkoló volt, ahol olyan katonai eszközöket spájzoltak, amik a robbanófejeknél is fontosabbak vagy legalább is ritkábbak: szuper agyakat, Einsteintől Neumannon át Gödelig. 

Dyson, a halál és a béke szerény angyala, kezdettől fogva katonai tanácsadó volt: bombázókkal kezdte, űrhajókkal folytatta. Szórakozott professzorként ismerték, aki soha sem szerzett doktori címet. Abba a marslakókkal teli generációba tartozott, Neumannal, Fermivel és Tellerrel együtt, akik a számítástechnikával, holdra szállással olyan tudományos és technikai ugrást hajtottak végre, amihez hasonlót mi emberek már nem igazán fogunk még egyszer produkálni, és legfeljebb a mesterséges intelligenciák által végzett kutatások elterjedésekor láthatunk legközelebb. Ebben a közegben születtek fékezhetetlen agyvelejének elszállt ötletei. 

Dyson tudományos munkássága, a Dyson-szám, a Dyson-sorozat, a Dyson-operátor, a Dyson-sejtés, a Dyson–Schwinger-egyenlet, illetve matematikai, kvantummechanikai, kvantum-elektrodinamikai munkáinak elnagyolt ismertetése is sivataggá morzsolná még a legelszántabb olvasó agyát is. Valamivel könnyebb megragadni annak a súlyát, hogy az ötvenes években  Dyson részvételével zajló Orion program nyolcmillió tonnás űrhajót tervezett atombombák segítségével fellőni és a Proxima Centaurihoz juttatni, és hogy mindennek technikai háttere és gyakorlati megvalósíthatósága akkor is adott volt, és azóta is adott. Amikor a gyászhírekben Dysont bohókás brit tudós benyomását keltve búcsúztatják, nem árt szem előtt tartani, hogy neki köszönhetjük, hogy ha kell, kisváros méretű űrhajókat lőhetünk fel az űrbe, és ugyanez vonatkozik futurista ötleteire is.

A nukleáris meghajtás ötlete Stanislaw Ulamtól, az önreprodukáló asztrocsirke űrszonda gondolata Neumanntól származik. Az Olaf Stapledontól eredeztethető Dyson-gömb viszont teljes joggal Dysoné, ráadásul a tudományos-fantasztikus és futurológus szubkultúrák révén az legismertebb elképzelése: a szóban forgó gömb egy csillagot körülvevő megastruktúra, amelyet leggyakrabban szilárd héjként ábrázolnak, bár ez a legkevésbé megvalósítható változata. Modernebb egy a Nap fényén vitorlázó, a begyűjtött energiát számítási teljesítménnyé alakító átláthatatlanul sűrű műholdtömeg, a Dyson-raj. 

Egy fejlett civilizációnak töméntelen energia és számítási teljesítmény kell, ezért van szükség a gömbre. Dyson 1960-as dolgozatában úgy vélekedett, hogy az ilyen gömbök hőgazdálkodásuk révén infravörösben sugároznak, így az idegen civilizációknak ilyen nyomokat keresve bukkanhatunk nyomára. Ami azt illeti, ha létezne a Naprendszeren kívül civilizáció, lényegében nem is nagyon láthatnánk csillagokat az éjszakai égbolton a sok Dyson-gömb miatt.

Legközelebb ha éjszakai égboltot látnak, tessenek ezt figyelembe venni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A magyar marslakók, akik vagy megmentették, vagy végveszélybe sodorták a világot

Dippold Ádám tudomány 2019. augusztus 9.

Teller Edét, Szilárd Leót és társaikat Amerikában csak marslakókként emlegették, erre a tudósok persze alaposan rá is játszottak, miközben mellesleg megmentették a világot. Vagy végveszélybe sodorták, nézőpont kérdése.

Ha a gravitáció nem elég, mégis mi tartja egyben a galaxisokat?

Rockenbauer Antal tudomány 2019. december 7.

A Max Planck Intézet részecskefizikusai a világűr helyett itt a Földön próbálják megtalálni a sötét anyagot, az axionokat magában foglaló különös közeget.

Magyarok korszakalkotó találmánya a transzformátor, amiért Edison nem akart fizetni

Rockenbauer Antal tudomány 2019. október 13.

A transzformátor három magyar feltaláló szabadalma, magát a szót is ők találták ki abban a korszakban, amikor a magyar mérnöki tudás a műszaki fejlődés élvonalához tartozott. Edison cégének kezdetben a Ganz szállította a technológiát, de úgy kellett kiperelni tőle a szabadalmi járulékot. Hogyan forradalmasította a transzformátor az elektromos áram felhasználását?

Hawking megmentette a világot, a Nobel-díja mégis elmaradt

Rockenbauer Antal tudomány 2019. február 3.

Stephen Hawking 1974-es hipotézise szerint a fekete lyukak is képesek sugározni. A tavaly márciusban elhunyt tudós már nem érhette meg elméletének nemrégiben publikált kísérleti igazolását.