Két év múlva jöhet a valódi halálsugár
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A halálsugarak régóta izgalomban tartják az emberiséget: a legenda szerint Arkhimédész vágott bele a fejlesztésbe i.e. 212-ben, a projekt pedig azóta is folytatódik. Jó 2200 évvel a görögök első lépései után úgy néz ki, hogy lassan összejön, ami sem a náciknak, sem a briteknek nem: az amerikai hadsereg 2022-ben már hadrendbe is állíthatja a sugárfegyvert.
Az új fegyvertől a háború átalakulását várják: a sugárfegyvert ugyanúgy lehet védekezésre használni, mint támadásra, ráadásul ahhoz képest, hogy a hagyományos rakéták milyen irtózatosan drágák, a technika még olcsónak is számít. A lézer további előnye, hogy nem kell hozzá lőszer sem.
Az Egyesült Államok korábban is kísérletezett lézerfegyver fejlesztésével, a legutóbbi nagy projektet 2011-ben zárták le, addigra 16 év alatt ötmilliárd dollárt költöttek rá, mégsem bizonyult átütő sikernek. Végül 2014-ben az Egyesült Államok haditengerészete sikerrel alkalmazta a lézerfegyvert drónok és hajók ellen – olyannyira, hogy a tesztet végző USS Ponce hadihajó kapitánya engedélyt kapott arra, hogy éles helyzetben is bevethesse a fegyvert.
Kisebb célpontokra már most is jó
A hadsereg most egy másik hadihajón, a Preble rombolón kísérletezik a fegyverrel, amelytől azt várják, hogy a drónokon és egyéb hajókon kívül védelmet nyújt majd az ellenséges repülők ellen is. Neil Thurgood altábornagy szerint ez már nem erődemonstráció, és nem is valami távoli cél, mint a hidegháború idején, hanem gyakorlatilag a jelen technikája. A mostani fejlesztések keretében gépkocsira, hajóra és repülőre is telepítenek majd lézerfegyvereket. A fegyvereket először a Stryker harckocsikra szerelik fel, és a drónok elleni védekezésben várnak tőlük különösen nagy áttörést.
Thomas Karr, a Pentagon irányítottenergia-részlegének vezetője szerint az eddigi lépések is bizakodásra adnak okot: míg a Ponce-ra telepített lézer még csak 30 kilowattos volt, a Preble lézere már 60 kilowattos teljesítményre volt képes, a harckocsikra tervezett, „harcászatilag releváns teljesítményt nyújtó” lézerek pedig 50 kilowattosak.
Karr szerint 2022-re a lézerek teljesítménye eléri majd a 300 kilowattot is – Thurgood éppen arra az évre jelölte ki a nagy amerikai hadászati reform idejét.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A Pentagon szerint öt év múlva jön a lézer, ami parancsokat sugároz az emberi agyba
Az Egyesült Államok hadserege olyan technika kifejlesztésén dolgozik, amely akár több száz mérföldről is képes parancsokat közvetíteni. Rossz helyen kolbászoló civilek, tüntetők ráncba szedésére is alkalmas lesz, de akár parancsot is sugározhatnak vele.
A kínai hadsereg lézerágyúkat szerelne a vadászgépeire
Miután a szárazföldi lézerfegyverek terén már jól áll, a kínai hadsereg most közbeszerzést írt ki lézeres támadásra képes repülőgépek fejlesztésére.
A technológia megkönnyíti ugyan a háborúzást, de embertelenné teszi az embert
Minél távolabbról tud ölni az ember, annál jobban mosódnak el az erkölcsi határok. Ezt állítja Anthony Swofford, a Bőrnyakúak öbölháborús veterán szerzője, és erről beszélt már 1993-ban Bruce Sterling, a cyberpunk-irodalom legendás szerzője is.