A nagy élesztőlopás: a Palóc Videotéka elkészítette a GTA karanténváltozatát
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Grand Theft Auto 1997 óta meghatározó szereplője a játékiparnak: ha jól emlékszem, ezelőtt csak a Test Drive II-ben lehetett rádiót (midit) hallgatni autós játék közben, a sorozat első részében viszont már kiváló minőségben élvezhettük a Virgin zenéit – nem is csoda, hogy ez tette ki a játék terjedelmének nagy részét, CD nélkül az egész körülbelül 60 mega volt.
A kezdetben felülnézetes, autólopós-bérgyilkosos játék aztán túlnőtt önmagán, a harmadik részével 2001-ben simán lekörözte a korabeli Need for Speedeket is autós játékélményben, közben pedig egyre komplexebb, hülyébb vagy szórakoztatóbb küldetéseket kínált.
A széria csúcspontja számomra a Vice City volt Ray Liotta szinkronjával, iszonyatos hawaii ingekkel és zseniális rádióadókkal, ahol az ember életében először hallgathatott Slayert rádión, ez pedig valami olyasmi, amihez mindenképpen valamilyen virtuális valóság kell, tekintve, hogy a legendás amerikai thrashcsapat már egy ideje csak árnyéka önmagának, meg fel is oszlottak már (kétszer is).
Bicikli? Élesztő!
A sorozat 2004-es része, egyúttal az utolsó, amivel még játszottam, a San Andreas, itt már át lehet ugrani a kerítéseken, lehet tagelni is, meg általában is rá lehet menni arra, hogy az ember hírnevet szerezzen magának, sőt, még biciklizni is lehet, szóval a lehetőségek úgyszólván határtalanok. Ezt is sikerült tetéznie egy magyar társaságnak, a Palóc Videotékának: az oké, hogy a Vice City 1986-ba repíti a játékost ennek minden örömével és borzalmával együtt, de a GTA: Karantén egyenesen a mai rögvalóságot hozza elénk.
Két méter távolság? A sok hülye nem tartja be. Nincs élesztő? Lopni kell, nincs más választás. Idősként szeretnénk az időkorláton kívül vásárolni? Hello, fellow kids: egyszerűen csak fiatalosabb gúnyát kell ölteni. Íme, a gameplay:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A sufniból indult, a világ legsikeresebb verekedős játéka lett a Mortal Kombat
Április végén jelent meg a várva várt Mortal Kombat 11. része. A rajongók már tűkön ültek, az elmúlt hetekben pedig újabb és újabb kivégzések, skinek, miegyebek jelentek meg a játékról, ami hiába drága, viszik, mint a cukrot.
A sakk és a póker után a StarCraftban is mesterszintre lépett a mesterséges intelligencia
A Google algoritmusa már az emberek 99,8 százalékánál jobban teljesít a játékban. A StarCraft a kutatók szerint ezerszer összetettebb, mint az AI által eddig tökélyre fejlesztett go, sakk és póker.
Mortal Kombat, Doom, FIFA 96 – több mint 2500 DOS-játék került fel a legnagyobb internetes archívumba
El lehet dobni mindent: csak azzal elmegy egy nap, hogy végigböngészed a legnagyobb internetes archívumba újonnan felkerült 2547 játékot, a nyolcvanas-kilencvenes évek hőskorából.