Fontos járványkutatásba kezdett az ELTE Döntéslaborja, de a te segítséged is kell

2020.05.01. · tudomány

Számos kormány a társas távolságtartás növelését célzó intézkedésekkel törekszik az új koronavírus terjedésének kisebb-nagyobb mértékű csökkentésére. Ezért is létfontosságú megérteni, hogy egyes emberek miért hajlamosabbak az intézkedések betartására, mint mások.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Döntéslaborja ezt a kérdéskört szeretné feldolgozni egy nagy volumenű tanulmányban, amelyhez egy online kérdőív is készült. A körülbelül ötperces kérdéssor megválaszolására a világ minden táján, így Magyarországon is keresik a résztvevőket. A kutatók garantálják, hogy minden válasz névtelen marad.

Az ELTE-s kutatás egy nemzetközi projekt része, és a kutatóműhely egy korábbi, a Qubiten is ismertetett munkájához kapcsolódik módszertanilag (az a kutatás a Nature Human Behavior folyóiratában jelent meg tavaly decemberben). Most azt vizsgálják, melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják, hogy az emberek betartják-e a social distancing előírásait, és miként lehet őket a leghatékonyabban erre biztatni. 

A tanulmány eredményei alapján a szakértők ajánlásokat fogalmazhatnak majd meg a kormányoknak arról, hogyan ösztönözzék hatékonyabban a lakosságot az életmentő közegészségügyi gyakorlatok követésére. Az eredmények nemcsak a koronavírus-járvány idején lesznek hasznosak, hanem bármely olyan helyzetben, amelyre megfelelő megoldás lehet a társas távolságtartás.

A kutatók minél szélesebb mintából igyekeznek adatokat gyűjteni, 20-30 ezer kitöltővel számolnak, és az elsődleges eredményeket 2-4 hét múlva foglalják össze a tervek szerint. A rövid kérdőívet az ELTE PPK honlapján lehet kitölteni.

Párhuzamos felmérések

Korábban hírt adtunk a világjárványhoz kapcsolódó egyéb érdekes felmérésekről is: a Társadalomtudományi Adatelemző Műhely munkatársai a járvány társadalomra gyakorolt hatásait monitorozzák kérdőíves kutatással, arra kíváncsiak, mennyire, és hogyan változott meg az emberek élete. 

A Szegedi Tudományegyetem (SZT) pedig azt vizsgálja, hogy mennyire tartják be az emberek a korlátozó intézkedéseket, hány emberrel kerülnek átlagosan kapcsolatba, mennyi időt töltenek otthonukon kívül, és ez hogyan változott a járvány kezdete óta eltelt hetekben. Éppen ezért az SZT kérdőívénél kifejezetten kívánatos, hogy a válaszadók többször is kitöltsék a karantén heteiben.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás