Kényszermunka, bombázás, drogháborúk: Clark-érmet ért a történelmi sorscsapások hatásainak vizsgálata

Melissa Dell, a Harvard Egyetem közgazdászprofesszora kapta idén a Nobel-díj előfutárának tekintett közgazdasági díjat, a John Bates Clark-emlékérmet, amelyet minden évben egy negyven év alatti tudósnak ítéli oda az Amerikai Közgazdasági Társaság. 

A 36 éves amerikai Dell kutatásainak központi témája a hosszútávú gazdasági fejlődést meghatározó intézményi és politikai tényezők. Kicsit szemléletesebben fogalmazva azt vizsgálja, hogy egyes régen lezajlott társadalmi sorscsapások, így a kényszermunka, drogháborúk vagy éppen bombázások hogyan hatnak ki máig a szegény országok fejlődésére.

Ezek a kérdések semmiképpen nem új keletűek, sőt nagyon is beleilleszkednek abba a globális szegénység okairól folytatott vitába, ami nagyjából egy évtizede élesedett ki újra. Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem professzora 2005-ös, A szegénység vége című könyvében amellett érvelt, hogy ennek földrajzi okai vannak. Elég csak ránézni a térképre: a legszegényebbek túlnyomó többsége az Egyenlítő közelében él, ahol betegségek pusztítanak, és mostohák a körülmények a mezőgazdasági termeléshez. Sok szegény ország ráadásul az afrikai kontinens belsejében található, tehát tengere sincs, ami segítene kereskedni a világgal.

Ezzel szemben Daron Acemoglu (aki maga is Clark-díjas, nem mellesleg Dell doktori témavezetője volt) és James Robinson amellett érveltek első könyvükben (Miért buknak el a nemzetek – A hatalom, a jólét és a szegénység eredete) hogy a szegénység okait az országok történelmében és intézményi működésében kell keresni. A ma szegény országokban többnyire már a gyarmatosításkor egy szűk elit diktatúrája épült ki, amely kizsákmányolásra rendezkedett be. Ennek a berendezkedésnek máig tartanak a negatív következményei: gyenge a magántulajdon, csekély az innováció, a gazdasági és politikai elit pedig a közjavak lenyúlásán ügyködik. Újabb könyvük: The Narrow Corridor: States, Societies, and the Fate of Liberty (A szűk folyosó: államok, társadalmak és a szabadság végzete) ezt a képet árnyalja tovább azzal, hogy megvizsgálja: hogyan hatnak ki a társadalmi elnyomás különböző formái  évszázadok múltán is a demokratikus működésre.

Gyarmati múlt vagy földrajzi adottságok?

De melyiküknek van igaza? Az egyik oldal rámutat arra, hogyan sújtja a világ szegény országait a maláriára és a Dengue-láz, a rossz mezőgazdasági hozamok és az édesvíz hiánya. A másik oldal erre úgy felel, hogy ugyanezekkel a kihívásokkal számos ma gazdag ország megbirkózott a mocsarak lecsapolásával (pl, az USA déli államai), új növényfajták nemesítésével (erről itt írtam), vagy modern vízgazdálkodással (pl. Izrael). Amikor pedig az intézményi magyarázat hívei a gyarmati múlt szörnyű gazdasági és politikai következményeiről értekeznek, a földrajzi magyarázat hívei rámutatnak arra, hogy Libéria és Etiópia nem volt gyarmat, aztán mégsem lett belőlük sikertörténet – ezzel szemben gyarmat volt az USA, Ausztrália, Szingapúr és Hong Kong, és mégis prosperálnak. 

Ez a vita végeláthatatlannak és eldönthetetlennek tűnhet, és szurkálódásoktól sem mentes. De miért is ne lehetne igazság mind a két nézetrendszerben? Miért ne lehetnének egyszerre földrajzi és történelmi-intézményi okai a szegénységnek? A  parttalan vita helyett ezért érdekesebb arra keresni a választ, hogy pontosan mely földrajzi, történelmi, esetleg kulturális tényezők határozzák meg az egyes országok fejlődését. Vajon a csapadék, a betegségek előfordulása, a természeti erőforrások, a gyarmati múlt, a háborús sikerek, az etnikai homogenitás vagy a protestáns etika közül mely tényezők befolyásolják érdemben a gazdasági fejlődést? 

Bár könyvtárnyi erre vonatkozó kutatás született, ezek jelentős módszertani korlátokba ütköznek. Egyfelől lehetséges magyarázó tényezők ezreit lehetne felsorolni, amelyek ráadásul gyakran egymástól is függenek (például a vallás és a háborúk hatása látványosan összekuszálódik a vallási háborúkban), és nehéz ezek hatásait megbízhatóan szétszálazni. Továbbá összesen kevesebb mint 200 országunk van (ráadásul ezek minden szempontból eléggé homogén régiókba rendezhetők), úgyhogy ha kellően sok magyarázattal állunk elő, a választott változónk és országok fejlettsége között kimutatható  bárminemű együttállás akár statisztikai véletlen is lehet.

Dell megoldása: vizsgálódjunk az egyes országokon belül!

És itt érünk el Melissa Dell legalább két dimenzióban is úttörő munkásságához. Először is ő nem az országok közötti különbségeket próbálja megmagyarázni, mint a fent idézett szerzők, hanem egy adott országon belül vizsgálja az eltérő történelmi csapásokon átesett települések fejlődését. Ennek a módszernek nagy előnye, hogy országon belül vélhetően jóval homogénebb a kultúra és a különféle történelmi és földrajzi körülmények, ennélfogva tisztábban meg lehet ragadni egy adott csapás hatását. 

Fotó: Harvard

Jól példázza mindezt Dell egyik első jelentős cikke, amelyben a közgazdász a spanyol gyarmatosítók által az Andok nemesfémbányáiban 1573-1812 között működtetett kényszermunka-rendszer, a mita hatását vizsgálja. A mai Peru és Bolívia területén fekvő hegyi bányák közelében lévő 200 településnek kötelező volt őslakos férfiakat küldeni a bányákba, az attól kicsit távolabb esőknek már nem. Ezért Dell a határon lévő települések közötti eltérést vizsgálja meg, hiszen azok nem sokban különböztek a kényszermunka előtt. És bár a mita rendszer kétszáz éve megszűnt, máig 25 százalékkal szegényebbek a kényszermunka által sújtott települések, mint azok, amelyek lakói megúszták a kényszermunkát. 

A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.
Támogasd a Qubit fennmaradását!

Dell munkája úttörőnek számít abból a szempontból is, hogy természetes kísérleteket használ. Korábbi cikkemben írtam arról, hogy egy most divatos, sőt azóta Nobel-díjjal jutalmazott közgazdasági irányzat szerint úgy érdemes a fejlődést meghatározó intézkedéseket értékelni, hogy a településeket véletlenszerűen kettéosztjuk, és az egyik felükben bevezetünk egy programot, a másik felük pedig kontrollcsoportként szolgál, majd bizonyos idő elteltével kiértékeljük a két csoport közötti eltéréseket. Bár ez a módszer egy egészségügyi vagy oktatási program esetében jól működhet, számos olyan, a fejlődést meghatározó tényező létezik, ahol ez az út nem járható, vagy legalábbis morálisan felettébb aggályos. Ilyenek például a légi bombázások.

Hogyan hat a bombázás vagy a drogháború?

Dell egy másik sokat idézett cikke azt vizsgálta, hogy milyen hatással voltak az amerikai légicsapások a vietnámi háborúban az érintett települések politikájára. Vajon a sok bombázás elrettenti őket a háborútól, vagy növeli az ellenállást? Bár össze lehetne mérni egymással a légicsapások által kevésbé sújtott és az intenzíven bombázott településeket, várható, hogy ezek a települések nem hasonlítanak egymáshoz. Az amerikaiak nyilván nem véletlenszerűen bombáztak, hanem oda dobtak le több bombát, ahol egyébként erősödő vietkong-ellenállással számoltak. 

Hogy hasonló településeket mérhessen össze, Dell megvizsgálta a bombázási célpont kijelölését megalapozó katonai kutatást. A vietnámi háború idején az amerikai elemzők egy 169 kérdésből álló kérdőív alapján értékelték, hogy melyik település mennyire jó célpont, de aztán ezeket egyszerű, 5 fokozatú skálára konvertálták, és úgy adták át a légierőnek, hogy előkészítse légicsapás terveit. így viszont előfordult, hogy két, az elemzők által közel azonosnak értékelt település közül az egyik mondjuk 3-ast kapott, míg a másik 4-est. A kerekítések hatására a minimálisra értékelt objektív eltérések ellenére jelentős különbség alakult ki abban, hogy melyik vietnámi települést milyen intenzitású bombázás érte. Az ilyen kvázi véletlen eseményekből adódó nagy eltéréseket hívják a közgazdászok természetes kísérletnek. Dell kutatása pedig ennek a természetes kísérletnek a segítségével tudta precízen megmérni, hogy milyen hatással járt egy adott településen egy kvázi véletlen többletbombázás. Azt találta, hogy a nagyobb mértékű bombázás erősítette a vietkong ellenállását és gyengítette az USA-barát dél-vietnámi kormány elfogadottsága, tehát az Egyesült Államok agresszív bombázási stratégiája visszafelé sült el.

Összességében nagy öröm, hogy egy olyan újító, kreatív fejlődésgazdász kapta idén a díjat, aki meggyőzően be is bizonyítja azokat az ok-okozati összefüggéseket, amikkel előáll. Ugyanakkor Dell példája is azt illusztrálja, hogy a friss tudományos eredmények gyakran nem igazán szólnak a téma iránt érdeklődő közönséghez. Dell nem égető társadalmi kérdésre ad azonnali válaszokat (bár a klímaváltozásról szóló cikke kivétel ez alól), és a számszerű eredményeit sem lehet igazából általánosítani, más kontextusban alkalmazni. De azért a különböző cikkeit összeolvasva (készült még tanulmánya a mexikói drogháborúk politikai hatásairól és az indonéziai holland gyarmati cukorültetvények gazdasági hatásairól is) felsejlik az összkép, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a rossz intézmények igenis maradandó, hosszú távú károkat okoznak.


Kapcsolódó cikkek a Qubiten: