Hiába a látványos segélyprogram, a szegény afrikai falvakban nem sikerült felszámolni a szegénységet

Miért él közel egymilliárd ember mélyszegénységében a Földön? Egyesek szerint azért, mert sokan szegénységi csapdában vergődnek, amiből maguktól nem tudnak kitörni. Van a nélkülözésnek egy kritikus szintje, ami alatt a szegénység újratermeli önmagát, míg e fölött megnyílik az út a jobb élethez, állítja a fejlődésgazdaságtan egy népszerű elmélete. Erre példa lehet, hogy ha valaki nem tud annyit félretenni, ami az alapvető egészségügyi költségek fedezésére kell. Hiába megy időszakosan jobban a sora, előbb utóbb egy betegség hatására elveszti munkáját, és felemészti a megtakarításait. Ha kapna annyi pénzt, amibe egy egészségbiztosítás kerül, akkor folyamatos jövedelemre és növekvő megtakarításokra tenne szert. 

Az elmélet hirdetői hasonló veszélyt látnak abban, hogy a szegényeknek nincs pénzük egészséges étkezésre, fertőző betegségek megelőzésére, családtervezésre, az iskola elvégzésére, nincsen vagyonbiztosításuk, illetve nem kaphatnak hitelt, csak uzsorát. Ha nem történik minden területen egyszerre átfogó változás, akkor nem tudnak kitörni a szegénységből. De ha egyszeriben annyi külső segítséget kapnának, ami bizonyos alapvető biztonság és jólét eléréséhez szükséges, akkor megindulhatna a szegények gazdasági felzárkózása. 

A szegénységi csapda (poverty trap) elméletének legnevesebb hirdetője Jeffrey Sachs, a New York-i Columbia Egyetem professzora. Sachs 2005-ös, A szegénység vége című könyvében amellett érvelt, hogy ha 10 éven keresztül megdupláznánk a fejlődő országoknak juttatott segélyt, akkor egyszer és mindenkorra felszámolható lenne a szegénység. A közgazdász végigvette, hogy mire kellene költeni ezt az extra pénzt, és amellett érvelt, hogy csak egy egyszeri nagy lökés (big push) kell ahhoz, hogy felszámoljuk a szegénységi csapdákat. Sachs könyve bestseller lett, terveit a világ politikai és üzleti vezetői előtt hirdette,  kinevezték az ENSZ főtitkár egyik tanácsadójának, továbbá Angelina Jolie, Bono és Madonna népszerűsítette elképzeléseit a szélesebb közönségnek. De egy ekkora horderejű terv megvalósítása ilyen formában nem talált támogatásra. 

A nagy ötlet: Millenniumi Falvak

Ez adta az inspirációt az általa vezetett kisebb léptékű Millenniumi Falvak (Millennium Villages) nevű fejlesztési projektnek. Az elképzelés az volt, hogy ahelyett, hogy a rendelkezésre álló segélyezési pénzeket elapróznánk a Földön, néhány kijelölt falura kell koncentrálni annak érdekében, hogy helyben felszámolják a szegénységet. Ezeket a falvakat nevezték el millenniumi falvaknak. Az elképzelés szerint ha ezekben a falvakban sikerül bemutatni, hogyan tudnak az ott lakók kitörni a szegénységi csapdából, akkor a modell majd reprodukálható lesz nagyobb léptékben is. A program végül Afrika 14 különböző régiójában és országában indult el, mindenhol egy csokor egymás melletti településre fókuszálva. 

Mayange, Ruanda, 2015. szeptember 18.: a 75 éves Berikmasi Mugabo a tehenét vakargatja, amit a Millenniumi Falvak projekt keretében kapott.Fotó: Jesko Johannsen/dpa Picture-Alliance/AFP

Ezekben a falvakban az emberek több mint kétharmada élt abszolút szegénységben (napi 1,25 dolláros jövedelem alatt).  A kiválasztott településeken a közösség bevonásával hajtottak végre fejlesztéseket az egészségügyben, az oktatásban, a mezőgazdaságban és a közművekben. A falvakban fejenként úgy 120 dollárt költöttek évente, összhangban a szegénységi csapda felszámolására irányuló globális tervvel. A programot 2005-ben indították, és 10 évesre tervezték. 

Az alábbi videón az látható, amint Angelina Jolie és az ötletgazda Sachs meglátogatja az egyik falut:

A programot az elejétől kezdve nagy médiafigyelem és sok kritika övezte. A szakmai ellenvetések három irányból érkeztek. Először is voltak azok, a segély ellenzői, akik amellett érveltek, hogy a program kiszolgáltatottsághoz és  a korrupció elmélyítéséhez vezet majd. William Easterly és Dambisa Moyo könyveikben részletesen ecsetelik, hogy mennyi kudarccal zárultak az elmúlt évtizedek segélyezési programjai. Aztán voltak azok, például Esther Duflo és Abhijit Banerjee, akik a költés módját kifogásolták. Közös könyvükben azt mutatják be, hogy nem találni olyan szegénységi csapdákat, amikből a kitörés csak a segély mennyiségén múlna. Viszont azonosítanak egy sor olyan programot (oltások, táplálékkiegészítés, megtakarításösztönzés), ahol kevés pénzzel nagyon sokat lehet segíteni. Szerintük a nagy költés gyakran pazarláshoz vezet, és forrást von el a bevált, költséghatékony programoktól. 

A harmadik kritika, amit Michael Clemens fejtett ki tanulmányában, arra vonatkozott, hogy a programot nem alapozták meg rendes mérésekkel. Hiába van látványos javulás a millenniumi falvakban, ha éppen az egész régióban javulnak a jóléti mutatók. Ráadásul a falvakat nem véletlenszerűen választották ki, hanem a helyi vezetők érdeklődésének függvényében, így olyan falvakba ment a program, ahol már korábban is több segélyprogram működött. Clemens szerint előre ki kellett volna jelölni olyan falvakat, amik minden szempontból hasonlóak, majd mindkét helyen részletesen felmérni a jóléti mutatókat, mert csak így mérhető meg alaposan a program hatása, és hogy érdemes volna-e kiterjeszteni azt - bár az ötletgazda Sachs ezt másképpen látta.

Most akkor sikeres volt, vagy sem? 

A program elindulása, és az azt kiváltó kritikák óta eltelt több mint 10 év, úgyhogy a program elvileg a végéhez ért (bár a gyakorlatban még több faluban fut, mert később indították, vagy meghosszabbították). Az elmúlt hónapokban két tanulmány is megjelent, ami a lezárult programok hatását vizsgálta. Az első egy a Lancetben megjelent tudományos publikáció, ami a 10 eredeti helyszínre terjed ki, ahol 10 évig ment a program. A másikat az angol kormány megbízásából írta egy programértékelő cég, és egy az angol adófizetők által szponzorált ghánai faluegyüttesben lezárult, 5 éves programra terjed ki. Mindkét értékelés úgy készült, hogy kerestek a millenniumi falvakhoz hasonló tulajdonságú falvakat (már amennyire ez lehetséges) és azokhoz hasonlították a javulások mértékét. Az értékelések, bár eléggé eltérő felütéssel és hangsúlyokkal készültek, hasonló eredményekkel jártak: a kísérlet nem váltotta be fő célját, a falvakban nem esett jobban vissza a szegénység, mint a kontrollcsoportokban, illetve nem sikerült őket fejlődési pályára állítani. Voltak komoly sikerek is, például többet jártak iskolába a gyerekek, hatékonyabb lett a mezőgazdasági termelés, növekedett a háztartások vagyona, és bizonyos egészségügyi mutatók is javultak. De ahogy ezt a ghánai értékelés külön is bemutatja, hasonló változásokat minden valószínűség szerint olcsóbban is el lehetne érni.

Térképen a Millenniumi Falvak programban részt vevő településekIllusztráció: The Lancet

Az értékelés hatására egyesek bizonyítottnak látták, hogy be kell fejezni a segélyezést. Sachs ellenben azzal védekezik, hogy a projekt sokkal nagyobb hatásfokkal működött volna, ha nem csak néhány faluban fut, illetve azzal, hogy a program második felére már nem volt elegendő pénz. Nyilván lényeges nehezítő körülmény volt, hogy az elmúlt évtizedben rohamosan javultak a jóléti mutatók Afrika-szerte, így talán kisebb hatású lehetett a millenniumi falvak program (a kontrollcsoporthoz képest), mint ha éppen romlottak volna az általános életkörülmények.  Emellett az eredmények ismeretében kijelenthető: a szegénységi csapda elméletének szakmai tekintélyén újabb komoly csorba esett.

A szerző a CEU School of Public Policy kutatója. Korábbi írásai itt olvashatók.

Kapcsolódó cikk a Qubiten: