Az egészségügyi dolgozók nem katonák, nem várható el tőlük életük kockáztatása

2020.05.20. · tudomány

Világjárványok államközi kezelésében sorvezetőként használható nemzetközi szerződés megalkotását tűzte ki célul a Nemzetközi Jogi Intézet. A dokumentum kidolgozására 15 tagú, köz- és magánjogászokból álló nemzetközi különbizottságot állítottak fel, amelynek tagja Lamm Vanda akadémikus, az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának elnöke is. 

„Az orvosok és ápolók elkötelezettek a hivatásuk iránt, felesküdtek a gyógyításra, s amikor ezt a hivatást választották, tudták, hogy veszélyekkel jár. Felmerül azonban a kérdés, hol húzódik a határ munkájuk ellátásának kötelezettsége és a saját életük, egészségük veszélyeztetése között” – magyarázta a dokumentum megalkotásának a fontosságát Lamm az mta.hu-nak.

A magyar akadémikus és jogtudós az 1873-ban alapított, 1904-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Nemzetközi Jogi Intézet másfél hónapja létrehozott új bizottságának tagjaként egy nemzetközi deklaráció megalkotásában vesz részt, amely egyfelől megfogalmazná az államok belső feladataira vonatkozó alapelveket, másfelől a nemzetközi együttműködés kötelezettségeire is kitérne. A testület várhatóan a jövő év tavaszára készülhet el a dokumentummal, amelyet a Nemzetközi Jogi Intézet 2021-es pekingi kongresszusán fogadhatnak majd el. A deklarációt a szakmai szervezet ezután nyilvánosságra hozza, és elküldi az Egyesült Nemzetek Szervezetének. 

A deklarációban külön passzust szentelnek az államok közötti hiteles és korrekt információátadás kötelezettségére, arra, hogy milyen érdemi, konkrét adatokat kell egészen rövid határidőkkel megosztaniuk egymással például egy világjárvány idején. A jogtudósok azt is vizsgálják majd, hogy lehetséges-e a segítségnyújtás visszautasítása olyan helyzetben, ha más államokat is fenyeget a határokon túljutó pandémia.

Lamm Vanda székfoglaló előadása
photo_camera Lamm Vanda székfoglaló előadása Fotó: MTA / Szigeti Tamás

Jelenleg problémát okoz, hogy nincs szabályozva, milyen elvárásai lehetnek a társadalomnak és az államnak az egészségügyi dolgozókkal szemben. Noha a magyar kormány, élén Orbán Viktor miniszterelnökkel, hetek óta katonai hasonlatokat használ az egészségügyi dolgozók munkájának és áldozatainak értékelésére, Lamm Vanda jogtudós szerint ennek a párhuzamnak nem sok alapja van. Mint mondja, 

„egy katona esetében nem számít rendkívüli elvárásnak, hogy feladata teljesítése érdekében akár az életét is feláldozza, erre kötelezi az esküje, de ugyanezt nem kívánhatja a társadalom például egy ápolótól. 

Ha az állam, a társadalom elvárásokat fogalmaz meg az egészségügyi dolgozókkal szemben, akkor ezt úgy teheti meg, hogy feladataik ellátásához biztosítja számukra a szükséges és legmagasabb színvonalú védőeszközöket.”

(Forrás: mta.hu)

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás