A Holt-tengeri tekercsek titkait nemcsak a rájuk írt információ fedheti fel, hanem a genetika is

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Nem tudjuk pontosan hogy történt, de a valóság aligha tudna Indiana Jones forgatókönyvhöz hasonlóbb pillanatot előidézni, mint amikor a „farkasnak” becézett beduin kecskepásztor, Muhammad Ahmed el-Hamed a Kumráni-hegység egyik barlangjában felfedezte a judeo-keresztény kultúrkör egyik legkorábbi írásos emlékét. Az azóta Holt-tengeri tekercsek néven elhíresült pergamenegyüttes a következő években, évtizedekben folyamatosan került elő  a hegység 12 barlangjából, néhány fontos kivételtől eltekintve rettenetesen töredezett formában. 

A sok ezer irattöredék körülbelül kilencszáz tekercshez tartozhatott, amelyeket a környéken élő, a proto-keresztényekkel párhuzamosan létező eszénus közösség hozott létre. A tekercsek a zsidó vallási szövegek legősibb írásos formái mellett számos apokrif szövegtöredéket tartalmaznak, amelyek pontos értelme és tartalma máig vitatott. A konszenzus hiánya azzal magyarázható, hogy sokszor nem egyértelmű, hogy a sok ezer töredék közül melyek tartoznak egy szöveghez, és melyek nem.

A felvetődő probléma megértéséhez képzeljünk el, hogy egy poros padláson egy bőröndben kirakósjáték-darabokat találunk, amelyek – ennyire rájövünk – nem tartozhatnak egy kirakóshoz, ugyanakkor az is biztos, hogy minden kirakósból csak néhány darab maradt fent. Hogy miképp rekonstruáljuk, mit is ábrázolhattak az eredeti kirakósok, az sokban függ majd az előfeltételezéstől, hogy mely darabok tartoztak egy képhez. Ilyen előfeltételezés lehet, hogy a hasonló módon rajzolt vagy hasonló színeket használó daraboknak valahogy össze kell tartozniuk (a tekercsek esetén az íráskép és a szóhasználat lehet hasonló fogódzó), de ennek is megvannak a maga korlátai.

A Holt-tengeri tekercsek restaurált darabjai.Forrás: Wikimedia

Az ideális mégiscsak az lenne, ha valahogy fel lehetne fedezni egy apró jelet, ami minden darab esetében egyértelműen jelzi, hogy a töredékek mely kirakós részei. Mint a napokban kiderült, szerencsére létezik egy ilyen jel, méghozzá nem is akármilyen: a pergamenkészítéshez használt állati bőrök összes sejtje ugyanazt a genetikai információt tartalmazza, így ha ezt meg tudjuk fejteni, akkor könnyen vagy könnyebben megfejthető, hogy mely töredékeknek kell összefüggő egységet alkotniuk.

Az ősi DNS (aDNS) felhasználása régi írásos emlékek vizsgálatára nem új keletű, bár korábban lényegesen jobb állapotú műtárgyak vizsgálatára alkalmazták. Az ezeréves Yorki Evangélium oldalainak vizsgálata például arra derített fényt, hogy  készítésének évében a térségben járvány pusztította a marhaállományt, ami miatt az értékes, tejet adó teheneket is le kellett vágni, és a pergamenek ezeknek az állatoknak a bőréből készültek. Más könyvek vizsgálata arra derített fényt, hogy nemcsak kecske-, juh- vagy marhabőrt használtak pergamenkészítésre, hanem nyúl- vagy akár mókusbőrt is. Viaszpecsétek aDNS-elemzése arra is fényt deríthet, hogy a környéken milyen virágok nőttek.

A kumráni tekercsek aDNS-vizsgálata ebből a szempontból aligha nevezhető úttörőnek, ugyanakkor az anyag régisége és kultúrtörténeti fontossága miatt a június elején a Cellben megjelent vizsgálat eredménye mégis egyedi jelentőségű. Ez leginkább azoknak az algoritmusoknak a kifejlesztésében rejlik, amelyek azonosítani tudják azokat a DNS-töredékeket, amelyek ahhoz az állathoz tartoznak, amely bőréből a pergamen készült.

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

A Holt-tengeri tekercsek aDNS-alapú vizsgálata már negyed évszázaddal ezelőtt is felmerült, de mint oly sok hasonló kísérlet, metodológiai problémák szövevényébe keveredett - a kor technikája egyszerűen nem volt kellően szofisztikált egy ilyen vizsgálat elvégzéséhez. Bármennyire triviálisnak tűnik is az alapötlet, az az igazság, hogy nem könnyen megvalósítható. A pergamenben levő DNS folyamatosan töredezik, és idővel a szennyező DNS aránya folyamatosan növekszik. Ennek egy része a talajlakó mikrobákból származik, de akaratlanul a felfedezők és múzeumi kurátorok is mind kivették a maguk részét a szennyezés létrehozásából. Így aztán a mintákból izolált, majd megszekvenált DNS jelentős részének valójában nincs köze a pergamenekhez: a feladat megkeresni azokat, amelyeknek van. 

A bakteriális és emberi szekvenciák kiszűrése részben egyszerűen összehasonlítások segítségével történik (ha egyértelműen nem állati DNS, akkor kivonják a vizsgált adathalmazból), de az is sokat segít, hogy ma már jobban értjük, milyen kémiai változások érik az ősi DNS-darabokat, miközben fokozatosan elkezdenek lebomlani. Ezekkel a trükkökkel eléggé le lehetett szűkíteni a vizsgált DNS mennyiségét ahhoz, hogy az egyes állatok identitására fény derülhessen.

A Holt-tengeri tekercsek genetikai kapcsolata azon állatok DNS-e alapján, amelyekből a pergamen készült. Legalul kontrollként használt, új készítésű tekercsek láthatókForrás: Cell

A vizsgálat tárgyát képező pár tucat minta szinte kivétel nélkül juhokból és kecskékből származott, ami nem meglepő, hiszen a térség már a tekercsek születésének korában is elsősorban ezeknek az állatoknak a fenntartását tette lehetővé. Két szöveg viszont tehénbőrre íródott, ami azt bizonyítja, hogy ezek más, vízben gazdagabb területekről kerültek ide, bizonyítva, hogy az esszénusok korántsem voltak annyira izoláltak, mint azt korábban sokan feltételezték. Az egyik ilyen tehénbőrre írt szöveg Jeremiás könyvének egy verzióját tartalmazza, amit sokan sokáig összetartozónak gondoltak a tekercsek közt talált két másik (mint most kiderült, juhbőrre íródott) Jeremiás könyve-szövegdarabbal. Így most már az is látható, hogy a könyvnek valószínűleg több verziója is létezett abban a korban, és nem egyetlen kanonizált verzió keringett. 

Az aDNS-vizsgálat persze nem csak arra elegendő, hogy fajszinten meghatározzuk a pergamen eredetét. Ha kellő mennyiségű DNS-t sikerül azonosítani, populáció vagy akár egyedszinten is azonosíthatók lesznek az egykori állatok. Ennek megfelelően az izolált aDNS-darabok egymáshoz való kapcsolatát a biológiában már megszokott törzsfák segítségével is lehet ábrázolni, ami segítséget nyújthat a tekercs-kirakósok még pontosabb összeállításához.

Mindez a következő évek, évtizedek fontos feladata lesz. A mostani cikk csak a felszínt kapirgálta meg, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy megmutassa, mi lehet a hasonlóan töredékes kéziratok vizsgálatának egyik fontos metodológiája a jövőben. S ahogy az aDNS-vizsgálatok forradalmasították az emberi őstörténetről alkotott elméleteinket, ugyanúgy lehet, hogy itt is tanúi lehetünk majd néhány korábban megdönthetetlennek gondolt hipotézis összedőlésének.    

Ebből a szempontból is érthető a kutatást vezető, egyébként szatirikus tweetjeiről híres izraeli (fejlődés)genetikus, Oded Rechavi, lelkesedése.     

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: