Új lírai műfaj hódít, nyakunkon az instaköltészet

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Bár hajlamosak vagyunk a költészetet magaskultúraként elkönyvelni és olyan rémisztő dolgokkal azonosítani, mint a gimis magyarórákon tanult elvont költői képek, az expozíció meg a „mire gondolt a költő”, a lírának időről-időre felbukkannak a fiatalabb korosztályokhoz közelebb álló, új műfajai. Ilyen volt az 1980-as években induló slam poetry, amely élőbeszédszerűségével, közvetlenségével, kötetlen hangnemével, személyes témáival és zeneiségével gyorsan népszerű lett, és a 2000-es évek óta Magyarországon is töretlenül pörög. 

„Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon”

A slam poetry mozgalom után az elmúlt tíz évben egy újabb, és a slamhez hasonlóan jelentős felháborodást kiváltó műfaj jelent meg az irodalom világában: az instaköltészet. Bár a név remek szójátéka lehetne a műfaj jelenleg legnépszerűbb platformja, az Instagram és a líra találkozásának, eredetileg a szóban forgó költemények instant fogyaszthatóságára utal. Az internet térnyerésével ugyanis sok ifjú poéta kezdte műveit különböző közösségi oldalakon népszerűsíteni – kezdetben leginkább a Facebookon vagy a Tumblren. A klasszikus lírával (és a slammel) ellentétben ennek a műfajnak szabályai szigorúbbak a legkeményebb kultuszminiszternél is: a fórum a terjedelmet és a formátumot határozza meg, az olvasók pedig a tartalmat. A közösségi médiában ugyanis csak az lesz híres és sikeres, akit sokan lájkolnak, követnek és osztanak meg. Nincsenek irodalomkritikai elvárások vagy szerkesztők, de a magánkiadáshoz kellő anyagi háttér sem szükséges. Aki könnyen fogyasztható, univerzális üzenetekkel sok embert el tud érni, az sikeres lesz, és pont. 

Manapság az Instagram ad otthont ennek a felvirágzó műfajnak, ami némileg meglepő, hiszen ez alapvetően képmegosztó platform. Emiatt a versek itt kép formátumban jelennek meg, a befogadók pedig képként is értelmezik azokat. Merthogy az oldalt pörgetve az embernek se ideje, se kedve Hajnali részegség hosszúságú versek végigolvasásához, maximum annyi időt hajlandó egy versre szánni, mint az éppen alatta látható Beyonce-fotó befogadására. A témát illetően pedig üdvös, ha a platformot legnagyobb százalékban használó tizen- és huszonévesek magukévá tudják tenni az üzenetet, így  a szerelem, magány, szabadság minél inspirálóbb és közérthetőbb feldolgozása a legjellemzőbb. 

A műfaj megteremtőjeként általában az indiai származású kanadai költőnőt, Rupi Kaurt szokták emlegetni. Ő is a Tumblr romantikus idézetekkel és fekete-fehér képekkel kikövezett talaján tette meg első lépéseit 2013-ban, de egy évvel később már az Instagramra költözött. Itt osztotta meg aztán pár soros, esetenként csak pár szavas költeményeit, hogy aztán 2015-ben milk and honey (tej és méz) címmel kiadja első verseskötetét, amely aztán 77 hétig vezette a New York Times bestsellerlistáját

Rupi Kaur performál tavaly ősszel TorontóbanFotó: Jeremy Chan/AFP

Kaur kiadójánál, az Andrews McMeel Publishingnál azonban nem ő volt az első instaköltő. Lang Leav thaiföldi írónő pár évvel korábban adta ki az előzőleg szintén a közösségi médiában népszerűsített verseinek gyűjteményét Love and Misadventure címen. Rupi Kaur azért lehet azonban az instaköltészet etalonja, mert felfoghatatlan gyorsasággal tett szert elképesztő hírnevére. Mára több mint 4 millió követője van, és a világ legnépszerűbb élő költőjeként tartják számon. 

A közösségi oldalak használatának hála ezek a költők olyan rocksztári magasságokba emelkedtek, amilyet a művészet tollat ragadó, versfaragó közvetítői addig álmukban sem remélhettek. Leav és Kaur mellett még számos példa akad olyan kortárs költőkre, akiknek felolvasó estjeire percek alatt fogynak el a jegyek, és biztonsági őrökre van szükség a nyugalom fenntartására.

„S most Pannónia is ontja a szép dalokat”

Ez a remek karrierépítési lehetőség kis hazánk kortárs költőinek is feltűnt, Simon Márton például az elsők között volt, akik a Facebookot használták az olvasó közönség eléréséhez. Ő hét éve a Polaroidok című kötetének készített Facebook oldalt, hogy közvetlenül tudjon kommunikálni az olvasókkal. 

Simon MártonForrás: YouTube

A 2013-as Polaroidok nemcsak a szerző felvilágosult közösségimédia- használata miatt emlékeztet az instaköltészetre: a könyv versei formailag is hasonlítanak a műfajra. A pár szavas, vagy pár soros  szabadversek elképesztően népszerűek lettek és képekként az Instagramot is hamar elárasztották. Így, a szokásossal ellentétes irányban, de mégiscsak besodródtak az instaköltészet kánonjába. A költő egyébként azóta maga is igen tevékenyen @glicsartzsir címen van jelen az Instagramon, a koronavírus-karantén alatt élő versfelolvasásokkal szórakoztatva követőit.

Kemény Gabriella ugyanakkor Kaurhoz hasonlóan szándékosan és egyből az Instagramon szállt be az újdivatú költészetbe @kemenygabriella néven.

Kemény GabriellaForrás: YouTube

Elsőként Zsebuniverzum című verseskötetének tartalmát osztotta meg az oldalán, saját bevallása szerint azon egyszerű okból, hogy ekkor még nem sokan ismerték, ő viszont nem vette volna rossz néven, ha akad, aki megveszi a megjelenőben lévő könyvét. A taktika remekül bevált: a Zsebuniverzum sikeres, Kemény pedig a magyar instaköltészet vezető figurája lett. Majdnem 30 ezer követős Insta-fiókja most már csak részben foglalkozik verses tartalmakkal, és saját bevallása szerint Kemény a feltöltött írások közül sem tekint mindre költészetként. Vannak olyan versek, amiket nem tart jónak, de „ki kellett írnia magából”, na meg ott vannak az általa varázsigéknek nevezett, mantraszerű mondatocskák, amik olyan témákat érintenek, mint a szorongás, a testképzavar vagy az önutálat, és amelyekkel tudatosan segíteni szeretne követőinek. „Nem igazán érdekel az irodalmi értékük, vagy hogy stilisztikailag kreatívak legyenek. Az a lényeg, hogy hassanak” – mondta egy interjúban.

@kemenygabriellaForrás: @kemenygabriella/ Instagram

Simon egy kifejezetten verselős oldalt is működtet Tóth Réka Ágnes költő-dramaturggal.: @5mondatok címken felváltva osztják meg alkotásaikat. Ez az oldal viszont aligha sorolható a sablonos, univerzális üzenetekkel operáló felhasználók közé. A leírásban ők úgy fogalmaznak, hogy a feltöltött tartalmak „[j]ó esetben versek. Rossz esetben is”. A szerzők is inkább egyfajta írásgyakorlatnak tekintik a naponta írt versecskéket: egy-egy posztot vagy részletet ítélnek csak irodalmi szinten igazán minőséginek. 

Itthon a műfajhoz kapcsolódva a kortárs költők mellett rengeteg olyan oldal is megjelent, ahol inkább a klasszikus költészet népszerűsítése a cél. Az olyan fiókok, mint az @instavers_insta vagy az @irodalmilepegeto a magyar irodalommal kapcsolatos mémek és kezdő költők szárnypróbálgatásai mellett nagy magyar költők verseinek egy-egy ismert, hangzatos sorát posztolják, arra biztatva az olvasókat, hogy ha tetszik a részlet, olvassák el az egész verset.

„Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez!”

A költészet ilyesfajta betörése a közösségi médiába egyfelől demokratizálja, másfelől fel is hígítja a műfajt. Nem kell többé éhező ifjúnak, vagy morfiumfüggőnek lenni a versíráshoz és az ezzel szerzett sikerhez, és az irodalomról szóló diskurzus sem korlátozódik a tanórákra vagy slam poetry- estekre. Ezek a platformok bárkinek lehetőséget biztosítanak költeményei megosztására, anélkül, hogy az bármilyen cenzúrába vagy szerkesztésbe ütközne. Az így létrejövő hatalmas anyagnak emiatt nagy része igen gyenge minőségű. Rebeca Watts, brit költő és kritikus szerint a műfaj „a komplexitás, a finomság és az ékesszólás teljes elutasítása”.

Erre igyekezett rámutatni 2019-ben Andrew Lloyd, az amerikai Vice újságírója, aki pár hétig instaköltőnek tettette magát a kísérlet kedvéért. Az volt a célja, hogy kiderítse, milyen sikereket érhet el a műfaj sablonjait követve, ha szándékosan pocsék pársorosokat posztol. A rendkívül mélyenszántó @RavenStaresPoetry, azaz Bámuló Holló Költészet nevet választotta, és igyekezett a lehető legbénább verssorokat kipréselni magából, amiket aztán minimalista háttérrel vagy firkákkal együtt posztolt. A negyedik hetet aztán 100 poszttal, 646 követővel, rengeteg pozitív visszacsatolással és az 1,5 milliós követőtáborral rendelkező instaköltő, @atticuspoetry dicséretével zárta. A közösségimédia-oldalakon tehát valóban bárki lehet költő; még az is, aki borzasztóan igyekszik rossz verseket írni. Na de költészet-e ez egyáltalán?

@RavenStaresPoetryForrás: Instagram

A témáról idén januárban Popfilter című podcastban beszélgetett Pion István költő és slammer Kemény Gabriellával arról, hogy lehet-e egyáltalán költészetnek nevezni ezt a műfajt, illetve hogy lehet-e ennyire populáris a líra. Szerintük kétségtelen, hogy rengeteg ilyen Insta-fiók van, és hogy ez mindenképp egyfajta hígulást eredményez. Az, hogy sokan „kvázi ventilálásra használják az Instagramot” nem feltétlen rossz, mindenki írja ki magából, amit szeretne, ahogy Pion fogalmazott: „legyünk a 10 millió költő országa”. Szerintük az instaköltészet nem fenyegeti a hagyományos lírát, inkább egyfajta előszobája annak. Az Instagramon megjelentetett versek legjobbjai (a slamhez hasonlóan) ugyanis később szerkesztőhöz, majd kötetbe kerülnek. A többi, mint Kemény varázsigéi, megmaradnak annak, amik: impulzusok, pillanatnyi hangulatok, kósza gondolatok.

A két költő végül is abban maradt egymással, hogy a „költészetnek számít-e” kérdést meghagyják az olvasónak. Pion István szerint a műfaji meghatározás nem is igazán számít. Ezzel valószínűleg József Attila is egyetértene, mert ahogy írta:

„Költő vagyok – mit érdekelne/ engem a költészet maga?”

A szerző az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének hallgatója

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: