Kisemmizett földbirtokosból lett Bálint György az ország kertésze
Az 1919 júliusában Braun Izsó és Kohn Rozália házasságának első és egyetlen fiúgyermekeként született, vasárnap elhunyt Bálint Györgynek már apai nagyapja is középbirtokos volt. Apja pedig több nyelven beszélő, kísérletező mezőgazdász, aki fiát is a gazdálkodás szeretetére, a föld tiszteletére nevelte. A Bálint gazdaként ismertté vált, 100 évet megélt kertész- és agrármérnök haláláig tartotta magát az atyai örökséghez.
Földbirtokos csemete
Mint azt a Helikon kiadásában megjelent Bálint Gazda – A százéves kertész című interjúkötetről írtuk, a család a 19. század utolsó negyedében haszonbérlőként kezdett gazdálkodni a Gyöngyös városától 10 kilométerre keletre fekvő, átlag fölötti termőképességű, magas aranykorona-értékű földeken, és évek-évtizedek alatt vásárolta ki a birtoktesteket. A ma Halmajugrának nevezett Gyöngyöshalmajon épült majorsági központból irányított birtok az akkori legkorszerűbb agrárinfrastruktúrát képviselte.
A két világháború között a haszonbérlet révén középbirtokossá vált réteg tagjai között a zsidó és örmény terménykereskedők leszármazottjai éppúgy megtalálhatók voltak, mint az erdélyi vagy délvidéki végekről bevándorolt hétszilvafás nemesek. A közös nevező az újításokra való fogékonyság és a korszerű agrártudományi ismeretek alkalmazása volt – az utóbbihoz a muníciót a kötelező érettségi után elvégzett, minőség tekintetében egymással folyamatosan rivalizáló felsőfokú oktatási intézmények biztosították, amelyek Keszthelytől Budapesten át a Debrecen melletti Pallagig több helyen működtek. Bálint György is versenyképes, korszerű képzésben részesült a fővárosi Magyar Királyi Kertészeti Akadémián, ahol 1941-ben diplomázott. Még ebben az évben elhunyt az édesapja, a családi gazdaságot pedig ő vette át és vitte tovább.
Kettős hátrány
1942 végén azonban zsidó származása miatt behívták munkaszolgálatra, ahonnan először a mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborba került. Utóbbiból két barátjával egy nappal a tábor felszabadulása előtt megszöktek, az éjszakát a fronton töltötték, és csak másnap reggel, egy amerikai katonai konvojtól tudták meg, hogy a tábor felszabadult. A holokausztban egy testvérét kivéve az egész családját megölték.
1945-ben visszatért a még megmaradt birtokra, hozzálátott a családi gazdaság újjáélesztéséhez, és beiratkozott a gödöllői Agrártudományi Egyetemre, ahol 1949-ben mezőgazdasági mérnökként diplomázott, ám csak rövid ideig tevékenykedhetett a halmaji földeken. A kommunista hatalomátvételt követő államosítással a kuláklistázás és a kisemmizés lett az osztályrésze.
1948 novemberében Bálint Györgyöt is választás elé állították: az internálótábor vagy a háztáji kertészetté zsugorodott birtokának azonnali elhagyása volt a két opció. Családostul került szó szerint az utcára, aztán ismerősök jóvoltából Budapestre. A megélhetésért mindent elvállalt a kertgondozástól az iratrendezésig, mire kiderült, hogy a szakértelmet a mezőgazdaságban sem pótolhatja sokáig a karhatalom, illetve a darwini törzsfejlődést és a mendeli öröklődést osztályharcként értelmező ideológia.
A háború előtt zsidósága, utána pedig földbirtokos származása miatt üldözött, Braunról még korábban Bálintra magyarosító kertészmérnököt először a Magyar Tudományos Akadémia agrárgazdasági, később pedig a kertészeti kutatóintézete alkalmazta – eleinte leginkább csak elméleti és adminisztratív terepen. A mezőgazdaság kollektivizálásának második hulláma – amelyet a tudományosan megalapozott szakmai reformok tettek a gyakorlatban is megvalósíthatóvá és rentábilissá – a mányi állami gazdaság felső vezetéséig emelte Bálintot. Vélhetően azért, mert származása kisebb súllyal esett a latba, mint amennyit főagronómusként hozzátehetett a szocialista mezőgazdaság fejlődéséhez.
Szaksajtóból a tévéképernyőre
A Mányi Állami Gazdaságban töltött 9 év után a Fehér- és Komárom-megyei állami gazdaságok kertészeti felügyeletét látta el, aztán miközben főiskolákon tanított, agrárügyekkel foglalkozó biztosítási szaktanácsadóvá képezte át magát.
1967-ben főszerkesztője lett a ma is megjelenő Kertészet és Szőlészet című szaklapnak, és életre keltette a Kerti Kalendárium, a Kertbarát Magazin és a Kertgazdaság című lapokat is. Elmélete az volt, hogy a szaklapokkal lefedje a gazdálkodók minden rétegét, és ne maradjanak információ nélkül a nagybani termelők, a kiskerttulajdonosok, a hobbikertészek és a mezőgazdaság tudománya iránt érdeklődők sem. A sikerről sokat elárul, hogy a fenti magazinok máig megjelennek.
Bár úgy tervezte, hogy 1981-es nyugdíjba vonulása után balatonfüredi saját kertjével kell már csak foglalkoznia, saját elmondása szerint már az első nyugdíjban töltött napján felkérte a Magyar Televízió, hogy vegyen részt az Ablak című szolgáltató műsor készítésében.
Televíziós karrierje több mint 20 évig tartott. Az Ablakban vált az ország Bálint gazdájává, agrárius népművelővé, joviális médiakertésszé, aki nemcsak a képernyőről adta tanácsait, de két évtizeden át járta az országot előadásaival is. Nyugdíjas évei alatt 31 szakkönyvet írt, alelnöke volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társaságnak, vagyis a TIT-nek és a Magyar Borakadémiának, főszerkesztette a Gazdaképző című televíziós magazint, és kertészeti rovata volt Kedves Húgom! címen a Nők Lapjában is.
A rendszerváltás után szakpolitikusként szerepet vállalt az országos politikában, a Szabad Demokraták Szövetsége tagjaként 1994-től 1998-ig országgyűlési képviselő volt, miközben 1996-ban, 77 évesen a mezőgazdasági tudományok kandidátusa tudományos fokozatot is megszerezte.
Néhány éve balintgazda.hu címen saját honlapot alapított, ahová vasárnapig napi rendszerességgel gyakran saját maga töltötte fel szezonális ismeretterjesztő kertészeti cikkeit.
A memoárjai szerint szerteágazó szakújságírói és tanácsadói tevékenysége, médiaszereplései ellenére egész életében visszavágyott a valódi gazdálkodáshoz.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
