Ha valaki megkérdezné tőled, hogy hány kortárs filozófust ismersz, és miért tartod nagyra a gondolataikat, mit válaszolnál? Ha nem jut eszedbe azonnal megfelelő válasz, ne aggódj, mert valószínűleg sokan vannak így ezzel, még az egyébként meglehetősen művelt és intelligens emberek körében is.

Hogy mi ennek az egyik legfőbb oka? Az, hogy a mai filozófia az esetek jelentős részében tisztán intellektuális, érzelemmentes és helyenként száraz, unalmas elemzések publikálásával foglalkozik, továbbá többnyire precízen behatárolt, szűk szakmai kérdéseket tárgyal – ebből kifolyólag pedig nincs igazán hatással a szűk szakmai közönségen kívül álló emberekre. Úgy gondolom, ez akkor is általánosan elmondható a kortárs filozófiáról, ha egy-egy ismeretterjesztő cikk időnként el is jut a lehetőségekhez képest tágabb közönséghez: ezek a cikkek rendszerint valamilyen konkrét, aktuális társadalmi problémáról írnak hűvös, elemző, azaz lényegét tekintve hatástalan módon. Így az érdeklődő olvasó jó esetben világosan megfogalmazott, értelmes, elgondolkodtató, tartalmas gondolatmenetet kap ezektől a cikkektől, amelyek ugyanakkor érzelemmentességükből és a szűk témafelvetésükből kifolyólag nem változtatják meg alapvetően az olvasó értékrendjét, gondolkodásmódját vagy életvitelét, hanem csupán mérsékelt jelentőségű „intellektuális örömöt” adhatnak számára.

A filozófia helyzete nem mindig volt ilyen: az ókorban jelentős szerepet töltött be a filozófia életvitelszerű gyakorlása, és ezzel összefüggésben az is, hogy egy jelentős filozófus gondolatai hatni tudtak viszonylag széles (vagy legalábbis a mainál szélesebb) közönségre, méghozzá olyan módon, hogy akár jelentős mértékben megváltoztathatták az ember gondolkodásmódját, életvitelét. A filozófiának erre az antik típusú felfogására szolgáltatnak példát többek között a sztoikus Marcus Aurelius szavai:

„Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja, mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ő tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ. Aki ezek közül egyet is elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudja megmondani.” (Elmélkedések VIII.52, ford. Huszti József)

A mai filozófiából – amely leginkább akadémikus értelemben vett filozófiát jelent – néhány ritka kivételtől eltekintve mintha szinte teljesen hiányoznának az előbb említett aspektusok, és ezzel áll összefüggésben az, hogy a mai filozófusok véleménye és publikációi meglehetősen súlytalanok a társadalomra és a világ folyására nézve. (Ezt alatt azt értem, hogy más értelmiségi szakmák képviselői sokkal jelentősebb szerepet játszanak a mai nyugati társadalmakban, hozzájuk képest a filozófusok szerepe és hatása meglehetősen kicsi.)

Konkrét válaszok helyett nagy léptékű víziók

A „filozófia”, vagyis philosophia a görög poliszokban alakult ki, és a filozófusok célja eredetileg valamilyen világkép megfogalmazása vagy valamilyen nagy vonalú, általános elmélet kidolgozása volt a helyes cselekvésről vagy a boldog életről. Ennélfogva a filozófia célja eredetileg – és nemcsak az ókorban, hanem a későbbi korokban is – nem egyszerűen konkrét, jól körülhatárolt problémákra adott válaszok kidolgozása volt, hanem a filozófusok általános világnézetet fogalmaztak meg, azaz valamilyen nagy léptékű víziót a világegyetem egészének természetéről, a helyes cselekvésről vagy a boldog életről. Így például Thalész, Epikurosz vagy éppen Hegel a kozmosz egészéről szóló gondolatait fejtette ki, továbbá Platón vagy Marx teljes eszmerendszert dolgozott ki az ideális társadalom működéséről. Arisztotelésznek vagy Kantnak általános elmélete volt arról, hogy milyen az etikus cselekvés és milyen értékeket követve élje az ember az életét, és ez csupán néhány kiragadott név a filozófia történetéből.

Ezzel szemben, ha ma olvasunk akár szakmai, akár ismeretterjesztő filozófiai cikkeket, rendszerint csupán apró részletkérdések vizsgálatával találkozunk, így például olyanokkal, mint hogy milyen esetekben lehet etikus az aktív eutanázia, mennyire lehet képes a mesterséges intelligencia az emberi intelligencia helyettesítésére, vagy hogy milyen mértékig elfogadható az emberi szabadságjogok korlátozása járványhelyzetekben, és így tovább. Azaz csupa konkrét, precízen behatárolt kérdés, amelyekre még ha elő is állnak válasszal a mai legjelentősebb filozófusok, attól még az ember semmit nem tud meg arról, hogy hogyan helyes élnie, és milyen életmód vezetheti el a lehető legnagyobb mértékű boldogsághoz, vagy éppen mi az élet értelme és miért létezik egyáltalán ez a világegyetem, amelyben élünk. Tehát ezek a precízen behatárolt kérdések, amelyekkel a mai filozófiai témájú publikációk nagy része foglalkozik, kissé abszurd módon éppen a filozófia leglényegesebb kérdéseit nem érintik.

A mai, hivatásos filozófusok rendszerint egyetemeken tanítanak vagy kutatóintézetekben dolgoznak, és mint köztudott, ezen intézménytípusok legkiválóbb képviselőinek többsége az angolszász kultúrájú országokban működik. Így a mai, hivatásos formában művelt akadémikus filozófia a többi tudományhoz, illetve az angolszász kultúrához igyekszik alkalmazkodni, aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai egyaránt. Ahogyan Tőzsér János 2018-ban megjelent metafilozófiai témájú könyve kifejti: a filozófia nem tud megfelelni a mai (természet)tudományos mércének, vagyis ilyen szempontból nézve sikertelen episztemikus, azaz a világ megismerését megcélzó vállalkozás. (Erre könyvre korábban reagált a Qubiten Dombrovszki Áron.) Tehát a mai akadémikus filozófiának mindenképpen hátránya, hogy olyan helyzetbe van belekényszerítve, hogy más tudományok mércéihez kell alkalmazkodnia, amelyek a filozófiának nagyon nem állnak jól. A filozófia ugyanakkor teljes mértékben értelemszerűen nem is képes arra, hogy megfeleljen ennek a mércének, hiszen a filozófia lényegét tekintve nem arra való, hogy megkérdőjelezhetetlen, mindenki által elfogadott igazságokat mondjon ki.

Ezt mutatja az a tény, hogy a filozófia hosszú távon csak olyan társadalmakban tudott fennmaradni, amelyekben lehetőség volt a szabad, kritikus gondolkodásra, és ezzel függ össze az is, hogy miért éppen a görög poliszokban alakult ki a filozófia – hiszen ez a társadalmi-kulturális közeg lehetőséget adott arra, hogy a szabad polgárok önállóan és kritikusan gondolkodjanak, és gondolataikat szabadon kifejthessék a környezetükben. És bár a filozófia megjelent a történelem során az indiai, a kínai és az arab kultúrában is, ott mégsem maradt fenn igazán hosszú távon, mivel ezek a társadalmak nem biztosították a kritikus, szabad gondolkodásnak azt a fajta lehetőségét, amely a nyugati kultúrára eddig többnyire (és legalábbis bizonyos mértékig) jellemző volt. Véleményem szerint a filozófiának éppen az a lényege, hogy sokféle válaszlehetőséget ad a kérdésekre, míg ha ez a lényegi elem eltűnne belőle, azáltal maga a filozófia szűnne meg létezni (ahogyan ez be is következett az említett keleti kultúrákban, hiszen ezekről nagy vonalakban és kissé leegyszerűsítve elmondható, hogy a vallási intézmények dominanciája vagy a politikai diktatúrák végül felszámolták a kritikus és sokszínű filozófiai gondolkodást).

Nem áll jól a rohamtempó

A szabad gondolkodást megengedő és ideális esetben értékelő társadalmi háttér meglétével ellentétben a filozófia művelésének nem lényegi eleme a végletesen racionális-elemző stílusban megírt gondolatok feszített tempójú publikálása – és tulajdonképpen irreális, hogy manapság egy hivatásos filozófustól szinte ugyanolyan mennyiségű cikk publikálását várják el, mint a napi szinten laboratóriumi kísérleteket végző természettudósoktól. A filozófiára ez rendkívül negatívan hat, amivel valószínűleg a teljes filozófus-szakma egyetért, ugyanakkor nem igazán tudnak ellene mit tenni, hiszen azt sem akarják, hogy a filozófiát száműzzék az akadémikus tudományok köréből. Ugyanakkor sokaknak nyilvánvaló, hogy a mai akadémikus filozófia nem feltétlenül a filozófia művelésének ideális formája.

A philosophia a mai angolszász kultúrától meglehetősen eltérő szellemiségű és vérmérsékletű antik görög kultúrában keletkezett, továbbá, ahogyan említettem, korábban más, nem nyugati kultúrákban is művelték; mindez azt mutatja, hogy a mai szokványos filozófiai íráson, azaz a precízen behatárolt részletkérdések tisztán intellektuális, az emberi érzelmekre nem ható elemzésén túlmenően létezik másfajta művelési módja is a filozófiának; és véleményem szerint sajnálatos, hogy ez a másfajta filozófia jelenleg ennyire háttérbe szorult. Ugyanakkor ha változna a filozófia művelésének módja, és a mai hivatásos filozófusok ismét elkezdenének alapvető, lényegi kérdésekkel foglalkozni olyan módon, hogy gondolataikat a tágabb közönség számára is érthetően közzéteszik, akkor a filozófia ki tudna lépni a jelenlegi súlytalan, jelentéktelen társadalmi helyzetéből. Ebben az esetben pedig minden legalább átlagos műveltségű ember rögtön választ tudna adni az e cikk elején felvetett kérdésekre, sőt, talán még azokra is, hogy „kicsoda ő tulajdonképpen”, „mire született”, illetve „mi a világ” és mi abban az ő „rendeltetése”.

A szerző az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófiatudományi Doktori Iskolájának végzős hallgatója.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: