Kinyomtattak egy kétemeletes házat, videó is készült róla
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A belgiumi Kamp C építőipari vállalat újabb rekordot döntött Európa legnagyobb 3D nyomtatójával, a COBOD BOD2-vel: kinyomtatott egy kétemeletes házat, vagyis a történelem legnagyobb lakóépületét, ami rögzített nyomtatóval, egy darabban készült. Míg a falak felhúzásáért az óriási, 10x10 méteres 3D nyomtató felelt, a tetőt vagy az ablakokat régimódian, kézzel építették be a munkások. A házban napelemeket és padlófűtést is elhelyeztek.
Igaz, Emiel Ascione projektvezető szerint a „lakóépület” megnevezés sem felel meg teljesen a valóságnak. A 90 négyzetméteres házat egyelőre nem úgy tervezték, hogy ténylegesen élni lehessen benne, hanem szimplán a technológia megvalósíthatóságát igyekeztek bizonyítani, így az építmény leginkább konferenciák, kiállítások és más szakmai események szenzációja lesz majd.
„Egy ilyen épület kinyomtatása egyelőre leginkább csak üzenet. Azt üzeni az építőiparnak, hogy van lehetőség, és van remény ebben a technikában” – mondta a Digital Trendsnek a projektvezető, aki szerint más iparágakban már megvetette a lábát a 3D nyomtatás, így csak idő kérdése, hogy mikor terjed el az építőiparban. Szerinte a technológia legnagyobb előnye, hogy elképesztően rugalmas: „Kinyomtathatsz egy sor házat, és mindegyiket egyedivé tudod varázsolni anélkül, hogy az a költségekben jelentősen megmutatkozna.”
Azt már korábban is jelezték szakértők, hogy a házak nyomtatásának lehetősége forradalmasíthatja az építőipart: nemcsak nagyságrendekkel gyorsabb építkezéseket, de az építőanyagok hatékony és precíz adagolásával sokkal alacsonyabb költségeket is hozhat, amely a megfizethető lakhatás felé vezetne. A New Atlasnak nyilatkozó Marijke Aerts szerint a technológia körülbelül 60 százalékkal csökkentheti mind az anyagköltséget, mind az építkezési időt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Már lakóházak, szállodák és komplett falvak is épülnek 3D nyomtatással
Sorra dől meg a legnagyobb 3D-ben nyomtatott épület rekordja, és az üzlet egyre nevesebb befektetőket vonz. A legószerűen felépíthető hoteleket például a megszokott 4-5 év helyett akár 6-9 hónap alatt is fel lehetne húzni.
Bemutatták a világ első faluját, amely kizárólag 3D-ben nyomtatott házakból áll
Egy rászorulóknak olcsó lakhatást biztosító nonprofit szervezet és egy építőipari techcég Mexikóban építi fel a 3D-s falut, hogy összetákolt kunyhókból 46 négyzetméteres házakba költözhessen ötven család, havi 6200 forintos lakbérért cserébe.