Úgy alakult az élet, hogy ha a 20. századi amerikai irodalom egyik legismertebb alakjáról, Ernest Hemingwayről van szó a Qubiten, ahhoz nekem valahogy közöm lesz. Ez nem egészen véletlen, mert ha lehet, próbálok tenni róla, hogy legyen is, mindenesetre van ebben valami sorsszerű is, hiszen ha egy ideig nem keresem a témát, akkor fogja magát, és felbukkan magától. Hemingway régi szokása ez: az első könyv, amit az első szótól az utolsóig végigolvastam, Az öreg halász és a tenger volt, onnan kezdve, hogy „a halász már öreg volt, kis csónakján egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár nyolcvannégy napja, hogy nem fogott semmit”, egészen odáig, hogy „oroszlánokról álmodott az öreg”. Kereken 120 oldal, megjelent az Új magyar könyvkiadó gondozásában, 1956-ban, Ottlik Géza fordította, elsős korom tájékán pedig egészen heroikus teljesítménynek tűnt elolvasni valamit, ami 100 oldalnál is hosszabb és egyetlen kép sincs benne.

A halas borító

Persze nem állítom, hogy akkor akár egy szót is megértettem volna akkor Hemingwayből, de a borítón szereplő minimalista halgrafika (Csillag Vera munkája) lenyűgözött (ennek megfelelően a következő hasonló terjedelmű olvasmányélményem egy egészen csodálatos könyv volt a vulkánokról, ennek a borítóján egy tűzhányó keresztmetszete volt, és nagyon piros volt rajta a láva). Évekkel később, amikor valóban olvastam a könyvet, persze már kevésbé érdekelt a rajzolt hal. Hemingway ezen a könyvön mutatta be a „jéghegy-elvet”, vagyis a saját írói módszerét: „megpróbáltam elhagyni mindent, amit lényegtelennek tartottam abból a szempontból, hogy az olvasónak élményt adhassak át (…), kihagytam minden történetet, amit a halászfaluról tudtam. De a tudásból áll össze a jéghegy víz alatti törzse”.

Azzal, hogy az életműsorozat most Az öreg halász és a tengerrel indul, persze egyből a mély vízbe ugrunk: Sükösd Mihály író, irodalomtörténész szerint ugyanis ez az a Hemingway-regény, amiben „minden a helyére kerül”. A kötet 1952-ben jelent meg, Hemingway rajongói pedig már akkor is az életmű koronájaként kezelték, sőt, nyilatkozataiban maga az író is egyre többször éreztette, hogy pályáját nagyjából lezártnak tekinti (persze magát a vereséget sosem ismerte volna el). Egyébként a 21. Század Kiadó új kiadásának borítója is határozottan csábító, szerencsére ezen is van hal, ha harminc éve jelent volna meg így, akkor is lekaptam volna a polcról.

A kék víztől az öreg halászig

Az öreg halász és a tenger alapötlete 1936-ban vert gyökeret az író fejében: a Kék vízen című riportnovellában közli egy cabanai halász történetét, aki magányosan futott ki a tengerre, és egy hatalmas marlint kapott horogra – később halásztársai a parttól hatvan mérföldnyire találták meg az öreget, a hatalmas zsákmány felét eddigre pedig már megették a cápák. Sükösd Hemingway-életrajza, a Hemingway világa szerint a kisregényt az író először a Szigetek az áramlatban részeként akarta megírni, és csak később döntött úgy, hogy önálló kisregényként publikálja. Malcolm Cowley amerikai író szerint Hemingway közvetlenül a Folyón át a fák közé után és Az öreg halász és a tenger előtt látott hozzá a posztumusz 1970-ben megjelent regénynek, míg végül inkább az önálló publikáció mellett döntött, a többi fejezetet pedig későbbre tette félre.

A könyv hatalmas sikert aratott, 1953-ban elnyerte a Pulitzer-díjat, 1954-ben pedig az irodalmi Nobel-díjat; Hemingway ünnepelt íróvá vált, mindeközben szorgalmasan építette tovább a köré szőtt legendákat. Ezekből eddigre már elegendő akadt: a New Yorker 1950-es riportja már azt a képet mutatja Hemingwayről, amire ő valószínűleg évtizedeken át törekedett: a kemény fickó, az irodalmár, a háborús hős, aki „kiütötte Turgenyevet és Maupassant-t”. A kötet sikere az író fia, Patrick Hemingway szerint is a vég kezdetét jelentette: apján egyre jobban erőt vett az alkoholizmus, a depresszió és a szorongás, utolsó afrikai szafarijának a végére pedig már nem volt önmaga – eddigre viszont Az öreg halász és a tenger filmjogai is elkeltek, a Look magazin pedig 25 ezer dolláros szerződést kötött az egyre népszerűbb íróval vadászkalandjainak megírására.

Búcsú a fegyverektől

Az életműsorozat második kötete az eredetileg 1929-ben kiadott Búcsú a fegyverektől, Hemingway első komolyabb sikere. Ez Sükösd szerint az író egyetlen valódi regénye, az első világháború élményeinek nagyepikai megfestése, hibátlan regény, amely felépítésében Tolsztoj regényeit idézi. A háború vége óta eltelt tíz év során Hemingway feldolgozhatta magát a háborút (ahogy a Fiestával a háború utáni dekadens hangulatot – ezt az időszakot az író javarészt Párizsban töltötte), de saját életének történései is nyomot hagytak a regényen: 1928-ban, amikor az író a szövegen dolgozott, apja öngyilkos lett, és megszületett második fia, Patrick. Michael Katakis sajátos Hemingway-életrajza szerint az író a családi tragédia idején sem bírt megszabadulni saját témájától; ekkori sürgönyeiben azt írja, hogy nagyon szerette az apját, de sem őt, sem a könyvet nem tudja kiverni a fejéből. Ahogy Sükösd idézi: „ennél is élesebben emlékszem arra, hogy benne éltem a könyvben, ahogy naponta elgondoltam, ami benne történik. Miközben elgondoltam az országot, az embereket és azt, ami történt, boldogabb voltam, mint életemben bármikor...”.

A kötetet a kortárs kritika is ünnepelte: a Guardian 1929-es recenziója szerint olyan tökéletesen megírt regényről van szó, hogy ezt egy korszak lezárásaként kell értelmezni az író életében, a New York Times gyönyörű, megindító történetként írta le a kötetet, igaz, az amerikai kritikus még nem kiáltotta ki azonnal mesterműnek a könyvet. A Búcsú a fegyverektől volt az író első magyarul megjelent könyve is, először a Révai kiadó klasszikus regénytárában jelent meg 1934-ben Juhász Andor fordításában. Nem ez a fordítás vált klasszikussá, az életműsorozatban a könyvet Örkény István fordításában adták ki.

Nem polkorrekt, de zseni

Érdemes még Hemingwayt olvasni? Ha filmekről van szó, az ember megnézi az iMDB-t (egyébként mindkét regényből készült film, egyik sem volt lenyűgöző), ha meg könyvről, a mai világban ott a GoodReads. A Búcsú a fegyverektől negyedmilliónál is több értékelést kapott, összesen 3,81 ponton áll az ötből, ráadásul a modern felhasználók szerint a könyv dögunalmas, a párbeszédek erőltetettek, az író nem elég polkorrekt, a nőket pedig szexista módon mutatja be. Szó se róla, Hemingway nem polkorrekt, ha pedig tudta volna, hogy mi az, messziről kerülte volna még a látszatát is: nem fért volna bele a legendába, amit maga köré épített. És hogy van-e értelme Hemingwayt kiadni mostanában? Van: a Búcsú a fegyverektől utoljára 1983-ban jelent meg, Az öreg halász és a tenger pedig 1992-ben, azóta pedig már eltelt egy kis idő – pont annyi, hogy ideje újra elővenni Hemingwayt. Ha Vonnegutnak nem ártott meg, neked se fog.

(Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger, ford.: Ottlik Géza; Búcsú a fegyverektől, ford.: Örkény István, 21. Század Kiadó, Budapest, 2020)

A pokollal nem lehet mást csinálni, csak átvészelni

Dippold Ádám tudomány 2020. március 27.

Ernest Hemingway embernek legalább akkora legenda volt, mint írónak. Egy tavaly megjelent rendhagyó életrajzban Michael Katakis kísérte végig az író életét életét levelei és fényképei alapján.

Ernest Hemingway fő fikciós műve: saját haditudósítói kiadásainak listája

Dippold Ádám tudomány 2019. május 30.

Hemingway írónak jó volt, haditudósítónak csapnivaló: a legjobb háborús sztorikat elspájzolta a regényeihez, a lapjának pedig mai áron 187 ezer dolláros költségelszámolást nyújtott be, derül ki a kortársak visszaemlékezéseiből.

Ma ötven éve hunyt el Fekete István, Tutajos igazi apja

Dippold Ádám tudomány 2020. június 23.

Generációk életét határozta meg Fekete István, aki eredetileg agronómusnak készült, és úgy tudott írni a horgászatról és a vadászatról, hogy még a meggyőződéses állatvédőkben is megmozdul tőle valami.