Banglades negyede víz alá került

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Banglades területének legalább 24 százalékát lepte el a víz, de nem lehetetlen, hogy az ország 37 százalékát is érinti az árvíz. Az áradásokban eddig a hivatalos adatok szerint 129 ember veszítette életét, 4,7 millióan pedig otthonuk elhagyására kényszerültek. Az országban eddig is gondokat okozott a monszunszezon, de nem ekkorákat: míg korábban nagyjából minden húsz évre jutott egy hasonló méretű árvíz, az utóbbi két évtizedben már az ötödik alkalommal mos el egész falvakat az áradat. 

Saleemul Huq klímakutató, a ICCCAD (International Centre for Climate Change and Development) munkatársa szerint az utóbbi évek súlyos károkat okozó áradásaiért egyértelműen a klímaváltozás tehető felelőssé. 

Bangladesben körülbelül 162 millióan élnek, az áradások miatt pedig az országban humanitárius krízisre figyelmeztetnek. Jagan Chapagain, a Nemzetközi Vöröskereszt és Nemzetközi Vörös Félhold (IFRC) főtitkára szerint Bangladesben, Indiában és Nepálban a koronavírus, az áradások és az azt követő gazdasági krízis milliók megélhetését veszélyezteti.

Elárasztott falu Bangladesben - a social distancing ilyenkor külön kihívásFotó: Syed Mahamudur Rahman/NurPhoto via AFP

Ez már csak rosszabb lesz

A meteorológusok további esőzésekre figyelmeztetnek, így Bangladesben augusztus közepéig nem számíthatnak enyhülésre, az áradások ráadásul elpusztítják a terményeket a földeken, az elöntött területeken pedig még az ár levonulta után is betegségek tizedelik a népességet. A New York Times cikke szerint a Bangladeshez hasonló országok érzik meg leginkább a klímaváltozás negatív hatásait: miközben a Föld népességének leggazdagabb 10 százaléka felelős a károsanyag-kibocsátás 40 százalékáért, az áradások és a felmelegedés a legszegényebbeket érinti a leginkább. 

A Bangladesi Műszaki Egyetem kutatói arra számítanak, hogy ha az elkövetkező száz évben 2 fokkal melegszik a bolygó átlaghőmérséklete, huszonnégyszer gyakoribbak lesznek a pusztító árvizek az országban, egy múlt héten megjelent tanulmány szerint pedig 30 éven belül 200 millió embernek kell elhagynia az otthonát az emelkedő tengerszint és az extrém időjárási események miatt. 

A viharok miatt elrendelt kitelepítések megnehezítik a járványügyi szabályok betartását is, májusban Indiában és Bangladesben is hatalmas pusztítást okozott az Amphan névre keresztelt szuperciklon. Bangladesben akkor kétmillió embert telepítettek ki a part mentén lévő területekről, a koronavírus miatt azonban nem jutott mindenkinek hely, a bengáliai óvóhelyek a szokásos 500 ezer fős kapacitás helyett mindössze 200 ezer embert tudtak fogadni.