Egy díjnyertes fotón 232 állat, amit házi macskák egy év alatt ejtettek zsákmányul
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Jak Wonderly kaliforniai fotós a San Rafael-i WildCare állatkórházzal dolgozott együtt annak a fotósorozatnak a készítésénél, amelynek egyik darabját nemrég a 2020-as BigPicture természetfotós verseny első helyezettjeként díjaztak Ember/Természet kategóriában. A leírás szerint 2019-ben 321 olyan állatot vittek be a kórházba, amelyet házi macskák sebesítettek meg, és közülük csak 89 maradt életben – Wonderly fotóján az a 232 állat szerepel, amely nem volt ilyen szerencsés.
A fénykép történetét bemutató National Geographic szerint a képen látható tetemeket tízmillióval kéne felszorozni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a macskák által egy év alatt elpusztított több milliárd állat mennyiségéről.
A kompozíció ötlete a WildCare igazgatójától, Melanie Piazzától származott, aki a fotózás előtti napon kivette a kórház fagyasztóiból a megőrzött tetemeket, otthon kiolvasztotta őket, majd a sebek megfelelő kezelése után fogadta a fotóst. „Nem az undorkeltés vagy a sokkolás volt a célunk. A lehető legtiszteletteljesebb módon igyekeztünk bemutatni az állatokat, hogy szépségükkel megragadjuk az emberek figyelmét” – mondta Piazza a NatGeónak.
Eddig 63 gerinces állatfaj kipusztulását tulajdonítják a macskáknak, amelyek többségben madárfajokat tüntettek el a természetből. Észak-amerikai adatok szerint a madarak nem természetes úton történő pusztulásának közel háromnegyed részéről a macskák tehetnek – a kóbor, vagyis elvadult macskák 1,77 milliárd, míg a háziállatként tartott macskák 764 millió madarat pusztítanak el évente, ehhez képest 624 millió madár leli vesztét épületeknek ütközve, 213 millió lesz autók áldozata és 55 millió pusztul el a távvezetékek miatt.
Peter Marra, a macskák és a madarak háborújáról könyvet írt ökológus szerint sokan úgy gondolják, hogy a macskák természetüknél fogva ragadozók, ezért hagyni kell őket szabadon zsákmányolni. Ez a felfogás azonban nem veszi figyelembe a természetes ragadozó-zsákmányállat kapcsolatot: a ragadozók addig vadásznak, amíg a populációjukban már nincs elég zsákmány, amely élelemként szolgálna, így amíg a ragadozók populációja csökkenni kezd, a zsákmányállatok populációjának van ideje újra megszaporodni.
A házi macskák azonban 15-20 évig ugyanazon a területen élnek, a gazdáik etetik őket, így nincsenek rászorulva, hogy a túlélésért vadásszanak. „Mivel a populációjuk nem változik, megállás nélkül pusztítanak, így a helyi vadvilág populációinak nincs idejük újra feltöltődni, ahogy azt a természetes ciklus diktálná” – mondta a lapnak Piazza. Szerinte a folyamatot csak úgy lehet megállítani, ha a házon belüli macskatartás, a zárt macskaudvarok és a macskapórázok használata széles körben elterjed.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A házi macskák ősei követték a telepeseket Európába, és saját magukat háziasították
Lengyel barlangokban találtak rá a közel-keleti vadmacskák 4-6 ezer éves csontjaira, amelyek alapján megállapították, hogy a macskákat nem kellett megszelídíteni, elég volt nekik, hogy a mezőgazdaság megjelenésével elszaporodtak az irtani való rágcsálók. Újkőkorszaki win-win.
Egy somogyi állatbarát befogadott egy édes kiscicát, másnapra kiderült, hogy vadállatot melenget a keblén
Barcs határában találta meg az állatot a helyi állatmenhely vezetője, az ideiglenes befogadónál azonban kiderült, hogy „nagyon vad, fújtat, nem házimacska módjára viselkedik”. A vadmacskák fokozottan védettek, és egyre nehezebb tiszta vérvonalú példányt találni.
A kutya- és macskatartók 35 százaléka nem adna húst az állatának
A vegán állattartóknál még nagyobb ez az arány, közülük sokán már csak ilyen tápot vesznek kedvenceiknek. De nagyon nem mindegy, hogy macskád vagy kutyád van, ha vegánnak akarod nevelni.