Megtalálták a legnagyobb földön kívüli gyémántot
A frankfurti Goethe Egyetem geológusai megtalálták az eddigi legnagyobb földön kívüli gyémántot egy meteorit belsejében. A mérete a földi gyémántokéhoz képest nem olyan tekintélyes, az átmérője néhány tizedmilliméter.
A frankfurtiaknak egy nemzetközi kutatócsoport segítségével sikerült bizonyítaniuk a földön túli gyémántok keletkezéséről szóló elméletüket: a jelek szerint az űrgyémántok a Naprendszer korai életszakaszában keletkeztek, amikor kisebb bolygók ütköztek nagyobb aszteroidákkal. Az új eredmény cáfolja a korábbi teóriát, miszerint mélyen a nagy, legalább Merkúr méretű bolygók belsejében keletkeztek ezek a kemény kövek, akárcsak a földi gyémántok.
A Föld körüli aszteroidaövben becslések szerint több mint 10 millió aszteroida kering, ők mind a Naprendszer keletkezése utáni időkből maradtak, amikor a bolygók megformálódtak a Nap körül keringő nagy gáz- és porfelhőkből. Ha az aszteroidák kilökődnek a pályáról, néha a Föld felé kezdenek zuhanni, és ha elég nagyok, nem égnek porrá, hanem meteroitok formájában érik el a földfelszínt. A meteoritokból pedig nemcsak a bolygók keletkezéséről és fejlődéséről lehet következtetéseket levonni, hanem a pusztulásukról is.
Szénben gazdag urelitek
A metoritok ritkán előforduló típusa az urelit: az urelitek egy nagyobb égitest (többnyire kisebb bolygók) darabjai, amelyek nagyobb kisbolygók vagy kisebb bolygók brutális ütközésekor keletkeztek, miközben az égitest darabokra esett. (Egy ilyen autó méretű urelit csapódott a légkörbe például 2009-ben Szudán felett.) Az urelitek gyakran szénben gazdagok, a szénatomok pedig grafit vagy nanogyémántok formájában is előfordulhatnak.
A most felfedezett gyémántok nem keletkezhettek akkor, amikor a meteoritok elérték a Földet, mert ilyen óriási energia hatása alatt a meteoritok biztosan elporladtak volna. Ezért feltételezték eddig a tudósok, hogy a nagyobb űrgyémántok folyamatos nyomás alatt keletkeztek olyan bolygóelődök belsejében, amelyek legalább Merkúr méretűek.
Óriási nemzetközi összefogás keretében – Oroszországtól az Egyesült Államokig, Szudántól Svájcig képviseltették magukat intézmények – a kutatócsoport nemrég részletes elemzésnek vetette alá a Marokkóban és Szudánban talált urelitekből származó gyémántokat, és eredményeiket kedden az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ban publikálták. A néhány száz mikrométert is elérő nagy gyémántok mellett számos, a nanométeres tartományba eső méretű gyémántot is felfedeztek a kövekben, meg némi nanografitot is.
A nanogyémántok belsejében olyan módosult gyémántrétegeket találtak (a Kathleen Lonsdale kristálytanászról elnevezett lonszdaleiteket), amelyek csak hirtelen, nagy nyomás hatására alakulhatnak ki. Emellett az urelitekben megtalálható más ásványok (szilikátok) is viharos eredetre utaltak. Az áttöréshez végül a nagyobb gyémántok nanogyémántokkal és nanografitokkal való együttes előfordulása vezette el a kutatókat.
Ahogy a kutatásban részt vevő Frank Brenker, a Goethe Egyetem geológusa magyarázta, az új kutatás azt bizonyítja, „hogy ezek az extraterresztriális gyémántok az irdatlan és hirtelen nyomás hatására keletkeztek, amikor egy nagyobb aszteroida vagy egy kisebb bolygó belecsapódott annak az égitestnek a felszínébe, amelyből az urelit származik. Az is lehetséges, hogy éppen ennek a hatalmas nyomásnak a hatására pusztult el végül a kisebb bolygó. Eszerint – szemben a korábbi feltételezésekkel – a nagyobb űrgyémántok léte nem arra utal, hogy a Naprendszer fiatal korában Mars és Merkúr méretű protobolygók (azaz leendő bolygók) léteztek, hanem azt, hogy mekkora pusztító erők dolgoztak itt akkoriban.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: