Gint készítenek az eladatlan sörből Japánban

2020.10.28. · gazdaság

Negyvenmillió turista látogatására készültek Japánban idén, de a járvány és az olimpia elhalasztása miatt az idegenforgalom is megcsappant, ennek az egyik nagy vesztese pedig az épp fellendülőben lévő japán kisüzemi sörfőzés volt. A sör megromlik, a gin viszont örök: ebből a tételből indult ki a Kiuchi sörfőzde, amely italmentő akciót kezdeményezett – írja a CNN.

A Save Beer Spirits nevű projektben a tokiói főzde arra szólítja fel a bárokat, éttermeket és főzdéket, hogy ne dobják ki a lejárathoz közelítő készleteiket, hanem ajánlják fel a Kiuchinak, a főzde ingyen és bérmentve megmenti a söröket, és gin formájában konzerválja az italt az örökkévalóságnak. A projekt kicsit vicces angolsággal írt weboldalán azt írják, hogy szívesen fogadnak már megnyitott hordókat is, mert: „Kiuchi brewery cooperate for people who love bees, whiskey and spirits”. Ezek szerint a Kiuchi azokért működik együtt, akik szeretik a méheket, a whiskeyt és a szeszes italokat. A felhasználatlan készleteket beküldő üzletek gin formájában kapják vissza a sört, amit beküldtek a főzdének.

A kisüzemi sörfőzés a járvány előtt alaposan megerősödött az országban: miközben 2007-ben csak a forgalom 0,5 százalékát tették ki a kraftsörök, 2016-ban már 1,5 százalékot. Ez magában még nem olyan sok, de a növekedés jelentős, ennek megfelelően pedig egyre több kisüzemi sört állítottak elő az országban. A mostani kezdeményezésben 100 liter sörből 8 liter gint készítenek, amit vagy üveges kiszerelésben, vagy szénsavas, előre kevert koktél formájában kapnak vissza a beküldő üzletek.

A japán csavar

Nem ez az első sörmentő projekt japánban: a Budweiser nyakán nyolcvanezer pohárnyi sör maradt az országban, ezt pedig az Ethical Spirits & Co hasznosította, ebből készült a REVIVE gin. A sör hasznosításával mindkét kezdeményezés a nehéz helyzetbe került éttermeket és bárokat akarja segíteni, de fontos szempont a pazarlás csökkentése is. A REVIVE a járvány másik irtózatosan nagyot bukó szektorára, a szórakoztatóiparra is gondol, a bevételeik egy részéből a munka nélkül maradt zenészeket és művészeket is támogatják.

A gin egyébként is jó üzletnek tűnik Japánban: az első kiotói kraftfőzde csak négy éve nyitott meg, de az ital évente 209 millió dolláros forgalmat bonyolít, a fogyasztás pedig az előrejelzések szerint a következő három évben csak növekedni fog, méghozzá évente 4,4 százalékkal. Érdekes módon az ital a kis főzdék megjelenéséig nem számított túl népszerűnek az országban, pedig a Hermes Dry Gin 1936 óta jelen van Japánban.

Az új japán gintrendek az újrahasznosítás mellett a helyi ízekre koncentrálnak: a sör mellett a szakékészítés után visszamaradt rizst is feldolgozzák, az italt pedig a hagyományos fűszerek helyett japán hozzávalókkal ízesítik.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás