Miért nyilvánították veszélyeztetettnek Magyarországon a türkmén eredetű akhal-teke lófajtát?
Az agrárminisztérium december 1-ével a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták közé sorolta az akhal-teke lovakat. Ezzel a fajta magyarországi tenyésztői lehetőséget kapnak arra, hogy pénzügyi támogatást igényeljenek az Európai Unió kereteiből gazdálkodó Vidékfejlesztési Program pályázatain. Ebben a kategóriában eddig a magyar tarka szarvasmarha és a magyar merinó juh szerepelt.
A vonatkozó jogszabály szerint a „veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták olyan magas genetikai értéket képviselő, nem őshonos állatfajták, amelyek kiszorultak a termelésből, ezért a génállományuk megőrzése érdekében szükségessé vált védelmük”.
Elsőre meghökkentő, hogy miért kerülhetett fel erre a listára Gurbanguly Berdimuhamedov türkmén elnök-diktátor kedvenc lófajtája, amelynek egyedei nemritkán 50 millió forintos áron cserélnek gazdát a nemzetközi piacon, ráadásul tenyésztik is őket Olaszországtól az Egyesült Államokon át Kínáig szerte a világon.
Honfoglaláskori szál
Az agrártárca közleményéből nehezen hámozható ki, hogy mi a tudományos alapja annak, hogy a szakirodalomban türk vagy türkomán típusúnak is nevezett, különleges megjelenésű akhal-teke védelmét jogszabályba foglalták, miközben ezeket a lovakat tiszta vérben csak 1994 óta és igen kis létszámban tenyésztik Magyarországon, szemben a Kárpát-medencében évszázados szelekciós munkával létrehozott olyan fajtákkal, mint a gidrán, a kisbéri félvér, a lipicai, a nóniusz, a magyar hidegvérű, illetve a mezőhegyesi furioso-north star és a bábolnai shagya arab, továbbá a hucul, amelyek őshonosságát (az utóbbi kivételével) senki sem vitatja.
A veszélyeztetett státuszt a minisztériumi közlemény a közelebbről meg nem nevezett ősiséggel indokolja. Kétségtelen, hogy mint a Qubiten is írtunk róla, az elmúlt évtizedben végzett mitokondriális DNS-vizsgálatok igazolták, hogy a mai akhal-tekék vérvonala vezethető vissza a legtovább a történelmi múltba. Az ásatási leletek archeogenetikai elemzése alapján bizonyítható, hogy már háromezer évvel ezelőtt is önálló volt a (bel)tenyésztés miatt egészen különleges színváltozatokban, így a nomád népek mítoszaiban szereplő „aranyszőrű” verzióban máig fennmaradt fajta.
Azt már a 2003-ban az Akhal-teke Lótenyésztők Magyarországi Egyesületét harmadmagával megalapító Schütz Sarolta agrármérnök, az egyesület tenyésztésvezetője árulta el a Qubitnek, hogy a fajta nem egy 1976-os ménimporttal jelent meg először a Kárpát-medencében. Magyar kutatók 2009-ben a Genetica folyóiratban publikálták azokat az eredményeiket, amelyek szerint a honfoglaláskori előkelőségek sírjában temetett lovak nagyfokú genetikai rokonságot mutatnak a mai akhal-tekékkel. Vagyis, a magyar törzsek vezetői az ókor kezdetétől Kínától Perzsiáig keresett kincsnek számító türk lovakon foglalták a hont.
Orosz vonal
A kutatások szerint az időszámítás előtti 4. évezred táján a mai Türkmenisztán területén fekvő füves sztyeppéken háziasított, kezdetektől gyorsaságra és kitartásra szelektált, agárszerű, atletikus felépítésű lovak világkarrierjét jellemzi, hogy nem csupán az ó- és középkor könnyűlovas hadviselésében játszottak főszerepet.
A nemzetközi lótenyésztés szakirodalma régóta tényként tárgyalja, de három éve genetikai vizsgálatok is bizonyították, hogy a modern lovassportokban és a lóversenyek galopp szakágában magasan teljesítő nyugat-európai fajták felmenői a szóban forgó fajta őseihez tartozó türk mének voltak.
A fajtát, ami mai nevét a türkmenisztáni Ahal-oázis környékén letelepedett Teke törzs után kapta, a 20. században a Szovjetunióban kezdték állami méntelepeken tenyészteni és törzskönyvezni az első világháború után, állítólag a vörös lovashadsereget megszervező Szemjon Mihajlovics Bugyonnij marsall erőteljes ösztönzésére.
Az állami ménesekbe összpontosított tenyésztés központja ma is Oroszország, az eredő törzskönyvet az Összoroszországi Lótenyésztési Intézet (VNIIK) vezeti, eleinte vérfaktor, később genetikai (DNS) alapú származásellenőrzés mellett. Erre állítólag azért is szükség van, mert mások mellett elsősorban maguk a türkmének hamisítják ipari mennyiségben az akhal-tekéket, a tisztavérű egyedeket hasonló küllemű, ám más fajtához tartozó állatokkal párosítva.
A meglehetős szigorral vezetett pedigré és a zárt törzskönyv oka, hogy jelenleg alig 2000 tisztavérű tenyészkancából áll a fajta globális állománya. A szaporulattal, a ménekkel és a heréltekkel együtt 4-5 ezer „teli papíros” akhal-teke él a világban.
A magyar tenyésztőszervezet 68 törzskancát és 26 nemzetközi licenszes fedező mént tart számon – az állatokat nagyobb egyedszámban Kecelen, Ópusztaszeren, Tata-Agostyánban, Bakonyszentkirályon, Tök-Anyácsapusztán és a Büki Nemzeti Park mellett található Mahócán lévő tenyészetekben nevelik.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
