Mégis lehet inni az orosz oltás után

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Múlt héten terjedt el a hír, amely szerint az orosz fejlesztésű Szputnyik V vakcina már a célegyenesben jár, elsőként pedig az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók, az idősotthonok ápolói és a tanárok kapják majd meg az oltást. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt is bejelentette, hogy az egész országban megkezdődik az oltópontok felállítása, a vakcina pedig ingyenes lesz, az oltásban való részvételt pedig nem teszik kötelezővé. Az orosz vakcináról egyelőre nem sokat lehet tudni azon kívül, hogy a kormány bejelentése szerint 95 százalékos hatékonyságú, az információ hiánya miatt pedig az egészségügyi dolgozók 52 százaléka sem bízik az oltásban. Sok választásuk nem lesz: a kórházakban kötelezővé tehetik az oltást, így aki meg akarja tartani az állását, kénytelen lesz élni a lehetőséggel.

Az egészségügyi dolgozóknál jóval több oroszt érint egy másik bejelentés a vakcináról: Tatjána Golikova miniszterelnök-helyettes szerint az oltás előtt legalább két héttel, utána pedig 42 napon keresztül tilos az alkoholfogyasztás és a dohányzás, valamint az immunszupresszív gyógyszerek alkalmazása. Golikova szerint a vakcina erősen megviseli a szervezetet, így a védettség kialakulásáig a beoltottaknak a zsúfolt helyeket is kerülniük kell, és fokozottan figyelniük kell a higiéniás szabályokra is. 

Hat nap elegendő

Alexander Gintsburg, a vakcinát gyártó cég igazgatója szerint azért nem eszik olyan forrón a kását: szerinte elegendő, ha az oltást követő három napon kerülik az alkoholfogyasztást, ebben pedig a Szputnyik V nem különbözik a többi, széles körben elterjedt vakcinától, ez ugyanis minden oltásra igaz. Gintsburg hozzátette, hogy totális tiltásról szó sincs, igaz, a túlzott alkoholfogyasztás csökkentheti a vakcina hatékonyságát. A vakcinát két adagban kell beadni, a gyártó szerint elegendő három napnyi absztinencia az oltás után, illetve előtte sem javasolja, hogy az oltásra vágyók berúgjanak, mint az albán szamár.

Gintsburg Golikova keddi bejelentése után, amelyben két hónapnyi alkoholmentes élettel riogatta a beoltottakat, már elmondta, hogy szerinte egy pohár pezsgő még senkinek sem ártott meg, most pontosította, hogy mire is gondolt. A hír hallatán fellélegezhetnek azok az oroszok, akik már előre melegítették a májukat a január elsejétől tizedikéig tartó, általában alkoholfogyasztással járó újévi ünnepekre, igaz, Gintsburg a dohányzásról nem beszélt. Golikova és az orosz egészségügyi miniszter, Anna Popova egyelőre nem reagált a vakcinagyártó alkohollal kapcsolatos elképzeléseire, akik rájuk hallgatnak, búcsút mondhatnak az újévi pezsgőzésnek is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: