Egy szivarosdobozból kerültek elő a gízai nagy piramis építéséhez használt eszközök Skóciában
Egy szivarosdobozban töltötték az 1946 óta eltelt éveket azok a leletek, amelyeket 1872-ben találtak a gízai nagy piramisban, és amelyekről úgy gondolják, hogy a piramis építéséhez használt szerszámok maradványai lehetnek. A történelmi jelentőségű faszilánkok az Aberdeeni Egyetem raktárában kallódtak.
A tárgyakat Waynman Dixon fedezte fel 1872-ben, a fadarabok mellett ekkor egy kampót és egy golyót találtak. Dixon az előbbi két tárgyat vitte magával, társa, James Grant, az Aberdeeni Egyetem egy orvostanhallgatója pedig a fadarabokat kapta meg, ezekről azt feltételezik, hogy egy, az építkezéshez használt mérőrúd részei lehettek. Dixon a gránitból készült golyót és a fémhorgot hazavitte Angliába, Grant pedig edinburghi otthonában helyezte el a fadarabokat.
A leleteket a skót orvos haláláig egy szivarosdobozban őrizte, a gyűjteményét pedig később az Aberdeeni Egyetem örökölte meg. A fadarabok mégis a család tulajdonában maradtak, ezeket 1946-ban Grant lánya külön adományozta a gyűjteménynek. A szivarosdoboz ekkor véletlenül az ázsiai gyűjteményhez keveredett, és ott is maradt addig, míg a múzeum egy egyiptomi származású munkatársa, Abeer Eladany meg nem találta a leleteket. Eladany a dobozon látható egyiptomi zászló miatt figyelt fel a tárgyakra, ezután jött rá, hogy mit is talált. A fadarabokat a múzeumban már 2001-ben elkezdték keresni, ekkor került elő az a dokumentum, amelyből rájöttek, hogy Grant lánya 1946-ban a múzeumra bízott egy, a piramisból származó, öt inch hosszúságú fadarabot, de a hollétére eddig nem derült fény.
Grant tárgyai hasonló, bár hosszabb utat jártak be, mint azok, amelyeket Dixon vitt magával haza: ezek 1972-ig a család tulajdonában maradtak, a mérnök ük-ükunokája ekkor döntött úgy, hogy a golyót és a horgot a British Museumnak ajándékozza. Különös módon ezután ezek a tárgyak is elvesztek, és csak 1993-ban kerültek elő.
A száj megnyitása
A fadarabok a radiokarbonos korvizsgálat szerint Krisztus előtt 3341 és 3094 közöttről származnak, 500 évvel korábbról, mint amikorra a piramis építését teszik, ezért a leletek további vizsgálata szükséges. Neil Curtis, az Aberdeeni Egyetem különgyűjteményeinek igazgatója szerint már a leletek felbukkanása is meglepő volt, a kormeghatározás eredményei viszont még meglepőbbek. Az egyik elmélet szerint elképzelhető, hogy a fadarab egy nagyon öreg fa belső részéből származik, ebből készülhetett az eszköz, amiből megmaradt, de az is lehetséges, hogy a faanyag ritkasága miatt az egyiptomiak akkora becsben tartották a régi tárgyakat, hogy velük temetkeztek. Bár a felfedezésükkor a legtöbben úgy vélték, hogy a kőgolyót kalapácsként, a fát pedig mérőrúdként használhatták, nem lehetetlen, hogy a tárgyakat egyiptomi papok helyezték el a kamrában, és rituális jelentőséggel bírtak.
Egy későbbi kutatás feltételezései szerint a Dixon-féle horgot Egyiptomban a szájmegnyitás szertartásához használhatták, a papok ilyenkor „keltették életre” az elhunytat, hogy a halála utáni életében is tudjon enni, inni és beszélni. Ezt a feltevést erősíti annak a kamrának a tájolása is, ahonnan a leletek előkerültek: a terem a Kismedve csillagkép irányába mutat, az egyiptomiak pedig ennek különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak a száj megnyitásának szertartásakor.
A lelet azért is különösen értékes, mert mindössze ez a három tárgy került elő a gízai piramis belsejéből: ezekhez Dixon és Grant egy fémcsővel piszkálták ki az egyik kamrában felgyűlt törmelékből. Az ehhez hasonló agresszív beavatkozásokat a piramis állagának megóvása miatt később betiltották.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: