Agyonszúrt béka, égő kakas és Zsákos Para bácsi: régen bezzeg a karácsonyi képeslap is jobb volt
Meglepődnél, ha a karácsonyi képeslapjaid leszúrt békákat, öngyilkosságra készülő kiscicát, ijesztő Mikulásokat, bántalmazott idős embereket vagy halott kismadarakat ábrázolnának? Mert Angliában, a viktoriánus korban ilyen és ehhez hasonló rajzok díszítették az üdvözlőlapokat.
A 21. századi szemnek ezek az ábrák meghökkentőnek, elborzasztónak, nevetségesnek, szürreálisnak, vagy éppen értelmetlennek hatnak. Olyanok, mintha egy David Lynch és Füzesi Zsuzsa életművén nevelt mesterséges intelligenciával rajzoltatták volna őket. De hogyan láthattak napvilágot ezek a képeslapok a jó modort és finom erkölcsöt hirdető viktoriánus korban?
Lusta művészpártoló levelezne számos barátjával
A karácsonyi képeslap története egy, az elit köreiben gyakran megforduló műkedvelővel, Henry Cole-lal, a londoni Victoria és Albert Múzeum alapítójával kezdődött Cole sokat utazott, népszerű figurája volt a viktoriánus kori Angliának, így sok barátra és ismerősre tett szert.
A brit posta 1843 karácsonyán vezette be a filléres posta (Penny Post) intézményét: a karácsonyi leveleket egy mindössze egypennys bélyeg fejében továbbították bárhová az országban. A briteknél ma is nagy hagyománya van a karácsonyi képeslapok küldésének, de a viktoriánus időkben kifejezetten modortalan viselkedésnek számított, ha valaki nem válaszolt egy levélre. Az egypennys ajánlat sokakat felcsigázott, úgyhogy százezerszámra küldték a karácsonyi leveleket Anglia minden megyéjébe.
Cole imádta a filléres posta ötletét, de mivel túl sok ismerőse volt, számos levelet kellett volna megírnia. A lustaság számos találmány megalkotásánál volt ihletforrás, ahogy ezúttal is: Cole úgy döntött, hogy nem levelet fog írni, hanem kis képeket fog küldeni, rövid üdvözlő szöveggel. Megkereste művész barátját, J. C. Horsley-t, és megkérte, hogy rajzoljon egy skiccet az általa elképzelt témáról.
Az ünnepi illusztrációt Cole egy londoni nyomdában ezer példányban sokszorosította. A képes részen egy ünnepelő család volt látható, ahol mindenki, még a gyerekek is alkoholt fogyasztottak. Minden képeslap hátoldalán szerepelt egy CÍMZETT mező, ahová Cole leírhatta a személyre szabott üdvözletét; ez alá került az egyenszöveg („Kellemes karácsonyt és boldog új évet!”).
Mivel Angliában akkoriban népszerűek voltak a mértékletességi mozgalom, az italozó gyerekek látványa sokakból rosszallást váltott ki, de még a legkritikusabbak is elismerték, hogy Cole találmányával rengeteg időt takaríthatnak meg.
Charles Dickenstől a trashművészetig
Cole köreiben az üdvözlőlap igencsak felkapottá vált, de ez még nem jelentette automatikusan a világhírt. Pedig 1843-ban nemcsak a filléres posta jelent meg, hanem Charles Dickens híres regénye, a Karácsonyi ének is, ami több, ma is meglévő karácsonyi mém – többek között a fehér karácsony – alapjául szolgált.
Ma természetesnek vesszük, hogy a karácsony automatikusan télapót, lobogó kandalló mellett álló feldíszített fenyőfákat, havas tájakat, gyömbéres sütit, adventi koszorút, magyalágat és kakaóba mártogatott mályvacukrot jelent, de a viktoriánus korban ezek még csak nyomokban voltak meg.
Katie Brown, a York Castle Museum Kurátora szerint a mai üdvözlőkártyákon látható elemeket a XX. században fésülték össze; a XIX. század végén nyomtatott képeslapokról viszont a nagypályás szürrealizmus köszön vissza. Ennek részben az az oka, hogy az 1870-80-as években a karácsonyi üdvözlőkártyák népszerűsége megugrott, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb igény mutatkozott a különlegességekre is. A legjobban sikerült ábrák olyanok, mintha egy Hieronymus Bosch-ba oltott trashművész festette volna őket.
A befolyásos műkritikus, Gleeson White 1894-ben a patinás folyóirat, a Studio egy teljes számát a karácsonyi képeslapok esztétikájának szentelte. Bár úgy vélte, hogy a kísérőszövegekből egy mondatot sem érdemes megjegyezni, a változatos képek már felkeltették az érdeklődését.
Bár a viktoriánus korban az etikettre és az erkölcsre vonatkozó szabályok szigorúbbak voltak, mint egy német közlekedési rendőr, a képeslapokon gond nélkül burjánzottak a sírrablás, az idősek bántalmazása, az ijesztő zöldségemberek és a halott madarak. Vagy éppen az ördögök, a bohócok, a rovarok és a rasszizmus – kinek mire volt gusztusa.
Brown szerint a legbizarrabb képeslapok remek társalgási témák voltak az elit szalonokban. A tematika többek között a korabeli babonákból fakadt. A halott vörösbegyet ábrázoló képeslap helyes értelmezéséhez például fontos tudni, hogy akkoriban a vörösbegy szent állatnak számított Angliában. „A halott madár ugyanakkor – írja John Grossman, a Christmas Curiosities: Old, Dark And Forgotten Christmas c. könyv szerzője – az együttérzés kiváltását célozta, de utalhatnak akár a karácsonykor halálra fagyó szegény gyerekekre is.”
Szürrealizmusnak indult, giccs lett a vége
A viktoriánus korban a bizarr képeslapokon csak a kiválasztott kevesek szörnyülködhettek; a modern karácsonyi képeslap alig százéves intézmény. Joyce Hall 1915-ben saját képeslapnyomtató vállalatot indított Kansas Cityben, majd csatlakozott hozzá két bátyja, Ronnie és William is; együtt alapították meg a Hall Brothers Company-t, ami a világ első, nagy példányszámban készült karácsonyi képeslapjait gyártotta.
A Hall Brothers Company neve talán nem cseng ismerősen, de ha azt mondjuk, hogy Hallmark, arra már sokan felkapják a fejüket; az üdvözlőlap-gyártásban olyan ez a név, mint az autóiparban a Mercedes-Benz. A Hallmark találmánya volt a ma már szabványméretűnek számító, 6 hüvelyk hosszú és 4 hüvelyk széles képeslap, amit kettőbe hajtva lehetett borítékba süllyeszteni. A kihajtható képeslap hamarosan az üdvözlőkártya hivatalos formátuma lett, az 1930-50-es évektől fogva pedig megjelentek rajtuk a ma is jól ismert Télapós-karácsonyfás-betlehemes témák.
Korábban a Hallmark is nyitott az avantgárd felé: felkérték például a kor híres festőművészeit, hogy tervezzenek nekik karácsonyi lapokat. A Norman Rockwell-nyomatokat jól ismerhetjük, mivel néhány évente újranyomják őket, de Dali kísérletei már nem arattak ekkora sikert. A Hallmark 1959-ben 15000 dollárt fizetett a szürrealista festőművésznek 10 képeslaptervért, és nem szabtak neki se témát, se határidőt. Erre Dali elkészítette az „A karácsonyfa és a Szent Család szürrealista ábrázolása” című művet, illetve néhány felzaklató képet: egy fej nélküli fuvolázó angyalt, illetve az eszelős külsejű tevéken érkező napkeleti bölcseket.
A Hallmark végül a legkevésbé provokatív alkotásokat nyomta képeslapra – egy betlehemes, és egy Szűz Máriát a kis Jézussal ábrázoló festményt –, de ezekből sem adtak el sokat.
Ma csak az Egyesült Államokban kétmilliárd karácsonyi üdvözlőlapot adnak el minden évben. Ami régen az angol felső tízezer kiváltsága volt, az mára – erősen felhígított formában ugyan, de – népszokássá vált. Kialakult a gyors terjesztési gyakorlat, sablonná kövesedett a több évtizedes ikonográfia; ami régen különlegesség volt, az ma rutin. Alighanem sosem lesznek már olyan prófétai erejű műalkotások, mint az alábbi darab:
... igaz, ha jobban belegondolunk, ez talán nem is olyan nagy baj.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: