A Mikulás tényleg Lappföldről jön, csak épp egy begombázott sámánról mintázták

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Valószínűleg nincs olyan életkor, amelybe érve a Mikulás figurája ne lenne valamiért zavaros. A kisgyerekek egy darabig viccesnek tartják, meg hát amíg csoki van, kit érdekel a vén cukrosbácsi, úgyis csak tömegrendezvényeken látni. Aztán pár éven belül leleplezik a szülőket, és az is elkezd nekik feltűnni, hogy a tévében mindig karácsonykor jön az öreg, Magyarországot viszont már december elején lerendezi. És miért van neki több különböző neve? (A Kisjézuskát már ide se keverjük!)

Ha még később is foglalkoztat valakit a dolog, utánanéz, és kiderül, hogy ugyan a Mikulás, a Télapó és az angolszász Santa Claus alakja mára gyakorlatilag ugyanazt az ősz szakállú, piros ruhás ajándékosztót testesíti meg, mégis három különböző eredettörténetről beszélünk. A téli napforduló idején történő ajándékozás az északi pogány népek szokása volt, mielőtt a kereszténységben is elterjedt, területenként változó formában.

Szláv fagydémon, görög püspök vagy betépett sámán?

A Mikulás és Santa Claus egyaránt a negyedik században élt görög püspök, Szent Miklós legendáiból alakult ki, de más-más irányt vettek. Míg a közép-európai Mikulás december 6-án jön, krampusz kíséri, püspöksüveg van rajta és az ablakba tett cipőben rejti el az ajándékot (általában csoki, cukor, gyümölcs vagy virgács); addig az északi és nyugati országokban Santa Claus karácsonykor hoz értékesebb tárgyi ajándékokat, a kéményen át közelít, manók és rénszarvasok kísérik, bojtos sapkája van, ráadásul a mennyben élő Mikulással ellentétben egy finnországi postacímen el lehet érni.

A Télapó eredete áll a legtávolabb a mai használatától: a pogány szláv mitológia fagydémonjának történetét az újévet köszöntő Gyed Moroz (Fagy Apó) alakjában vitte tovább a 18-19. századi ortodox hagyomány, majd miután a huszadik század elején a szovjetek igyekeztek kiirtani minden keresztény eredetű téli ünnepet, egy ideig Magyarországon is felváltotta a Mikulást a Télapó, legalábbis papíron.

Gyed Moroz a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyház előtt előttFotó: Ozersky/Sputnik via AFP

Mára kevés maradt meg a tündérmesei elemekkel tűzdelt, egy időben be is tiltott ijesztgetős népszokásokkal körített ünnep hagyományaiból, a fenti három alak egy masszába terelését marketingesek, üdítőgyárak és szaloncukor-kereskedők végezték el, így felesleges olyan ellentmondásokon rágódni, hogy mit keresnek rénszarvasok egy olyan szent mellett, akinek lakhelyén (egykor Müra, ma a törökországi Demre) decemberben 11 Celsius-fok fölött van az átlaghőmérséklet.

Ennél több logikát lehet felfedezni abban a teóriában, amit az elmúlt egy évtizedben több antropológus és mikológus (gombakutató) is hangoztatott: a Mikulás, legalábbis a rénszarvasokkal repülő Santa Claus valójában egy varázsgombát osztogató északi sámán mai megfelelője.

Német karácsonyi üdvözlőlapFotó: Twitter / Fabrizio Palasciano

A galócát habzsoló rénszarvasok tehetnek mindenről

A pszichedelikumok ókori és középkori felhasználásának tudományos irodalma egyébként is egyre gyarapodik, az elmúlt években több kutató is elkezdett olyan régészeti leleteket vizsgálni, amelyek tudatmódosító hatóanyaggal is rendelkező gombák és növények nyomait tartalmazták. A Bostoni Egyetemen mitológiát tanító Carl Ruck vagy a holt-tengeri tekercsek tanulmányozása közben a hitéből kitért régész, John Allegro kutatásai szerint például a legtöbb fantasztikus bibliai történet visszavezethető sámáni szertartások látomásaira, és ezek egyik főszereplője valószínűleg a vadonban szinte bárhol könnyen megtalálható légyölő galóca volt.

A finn gombacézár, a természetgyógyászat történetét tanulmányozó Tero Isokauppila szerint a számi sámánok feladata elsősorban a különböző gyógynövények és gombák ismerete volt, így egy lábfájással vagy influenza esetén is őket keresték fel. A rénszarvasok húzta szánon közlekedő sámánok ezért egész évben járták a természetet, hogy begyűjtsék az alapanyagokat, és szeptember-október környékén a lucfenyőkkel tűzdelt sűrű erdők felé vitte őket az útjuk. A rénszarvasoknak ugyanis a lucfenyők közelében bőségesen szaporodó légyölő galóca (Amanita muscaria) az egyik legkedvesebb élelmük, amit messziről kiszagolnak, és a vastag hóréteg alól is képesek kikaparni.

A lucfenyők alatt sorakozó díszes gombák képe már önmagában a karácsonyfa alá készített ajándékokat juttatja eszünkbe, de a fa díszítése is értelmet nyer, ha figyelembe vesszük, hogy a galócákat gyakran a fenyőágakra aggatták a sámánok, hogy mire visszatérnek, kellőképpen kiszáradjanak. Ez két szempontból is fontos volt: mivel télen nagyon kevés napsütés érte a számikat, a napon táplált gombával pótolták a D-vitamint; valamint a szárítással úgy távoztak a galócából a méreganyagok, hogy a hallucinogén hatása nem csökkent jelentősen.

Aztán decemberben, a téli napforduló közeledtével a sámánok faluról falura jártak az összegyűjtött gombákkal a szánjukon, és egyesével látogatták meg a környékbelieket. A számik egy kota nevű, sátorszerű kunyhóban éltek, amelynek tetején hagytak egy lyukat, mivel a nagy hidegben még beltéren is tüzet kellett rakni, és a füst ezen a lyukon keresztül távozott – gyakorlatilag egy primitív kéményként szolgált. Ráadásul tél közepén annyi hó esett, hogy a kota oldalsó bejáratát nem lehetett megközelíteni, így a tetőn keresztül kellett be- és kijárkálni.

Így tett a sámán is, amikor megérkezett az ajándékaival. A szárított galóca mellett azonban spirituális ajándékot is hozott: a közös fogyasztást kísérő ceremónia alatt a legendák szerint a rénszarvasok szellemével lépett kapcsolatba, amely válaszokkal szolgált az élet nagy kérdéseire, így a legnagyobb ajándék a lelki megnyugvás volt. Amikor a sámán elhajtott a rénszarvasokkal, valószínűleg ő is úgy érezhette, és a megajándékozottak is azt láthatták, hogy nemcsak a havas talajon vágtat, hanem egyenesen repül.

Légyölő galócák egy fenyőerdőbenFotó: Bertrand Sordet/Biosphoto via AFP

A légyölő galóca piros-fehér színvilága több fronton is fennmaradt a karácsonyhoz társított képekben: a legkedvesebb gombájuk tiszteletére helyenként piros ruhát viselő sámánok öltözködését Santa Claus vitte tovább, a karácsonyi képeslapok és dekorációk visszatérő figurái a piros-fehér pöttyös gombák és a gombasapkát öltő manók, de Rudolfnak sem véletlenül lehetett nagy piros orra, ami a Mikulásnak is mutatja az utat.

Szibériába és a bronzkorba vezetnek a szálak

A kaliforniai Sierra College antropológusa, John Rush és a Harvard Egyetem biológusa, Donald Pfister kutatásai szerint a jelenség nemcsak a számiknál volt megfigyelhető, hanem az Északi-sarkkörön belül szinte minden olyan területen, ahol a rénszarvasok háziállatok voltak, és a sámánizmus volt a legfőbb hiedelemvilág. Ez a számikon túl leginkább Szibériában volt jellemző, ahol még a közelmúltban is találkoztak a légyölő galóca mintájára piros-fehér ruhába öltözött sámánokkal.

Légyölő galócával dolgozó sámán SzibériábanForrás: Medium / Mustapha Itani

A szibériai történetek szerint voltak, akik még közelebbi kapcsolatba kerültek a rénszarvasokkal. Szárítás helyett ugyanis még egy módja volt annak, hogy megtisztítsák a légyölő galócát a méreganyagaitól: megitták a begombázott rénszarvasok vizeletét. A galócában található mérgező és hallucinogén vegyület, az iboténsav ugyanis a szervezetben (a vesében történő szűrés után) muszcimollá alakul, amely kiiktatja a spirituális utazás fizikai veszélyfaktorát.

De más kultúrákban is találni repülő rénszarvasokra utaló nyomokat. Az időszámításunk előtti 6–3. századból származó, többek között a szibériai permafrosztból kiolvadt mumifikálódott testeken észlelt tetoválásokon, valamint bronzkori pazirik rajzokon és sírköveken is találtak szárnyakkal rendelkező rénszarvasokat ábrázoló mintákat.

Ha figyelembe vesszük, hogy a hallucinogén gombák használata után milyen tapasztalatokról számolnak be akár a most folytatott kísérletekben (belső béke, eufória, összetartozás) a sarkvidéki rénszarvaspásztoroknak valóban a szeretet ünnepe lehetett a piros ruhás ajándékhozó érkezése.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: