Az év hardvere 2020-ban: a webkamera
2020-ra sosem fogunk úgy visszagondolni, mint a korlátlan lehetőségek évére, de be kell látni, hogy a kütyüfelhozatal tisztességes volt. Megjelent az új Xbox és az új Playstation, a Nintendo egy kvarcjátéknyi hardverbe zsúfolta az egyik legsikeresebb játékát, és elkészült a Dragon’s Lair kicsinyített másolata. És ezek csak a játékfronton érkező újdonságok voltak; szó sem esett a Samsonite okoshátizsákjáról vagy az új iPhone-ról. Ebben a cikkben már nem is fog, mert ez a cikk az év hardveréről szól, ami viszont nem egy idén megjelent újdonság volt, hanem egy évtizedek óta velünk élő, mégis parlagon hevertetett kütyü:
a webkamera.
Nem túlzás évtizedeket emlegetni. Az első webkamerát a Cambridge-i Egyetem Trójai Szobának nevezett helyiségében állították fel; a lusta programozók egy kávéfőzőre fókuszálták az eszközt, és egy 128*128 pixeles livestreamen figyelhették, hogy van-e frissen lefőzött kávé a gépben.
Joggal számíthattunk rá, hogy 30 évvel később már nyoma sem lesz az ódivatú, százéves telefonnak, és videocseten fogunk érintkezni egymással, ahogy azt a sci-fikben láthattuk. 30 éve erre még nem volt lehetőség. A betárcsázós internet korában a sávszélesség túl alacsony volt ahhoz, hogy stabil képfrissítésű, kellően nagy felbontású mozgóképet jelenítsen meg, és ezzel párhuzamosan hangot is továbbítson. Az online kommunikáció kezdetben emailben, később szöveges üzenetküldő szolgáltatásokon át zajlott; a videó- és hangátvitel elterjedése a kétezres évek közepéig váratott magára.
A paradigmaváltás ekkor sem történt meg, mert addigra már kialakultak az online kommunikációs szokások. A videotelefonálás nem tartozott ezek közé. Maradt az email, a cset, meg a Skype-hívás – de az is inkább hanggal, kép nélkül. A korabeli telefonokban ugyan már voltak botrányos felbontású szelfikamerák, és pc-s webkamerát is vásárolhattunk néhány ezer forintért, de igény, az nem volt rájuk. Még az új trendek meghonosításában sikeres Apple-nek sem sikerült leváltania a telefonálást a FaceTime bevezetésével. Joggal hihette mindenki, hogy ha nekik nem sikerült, akkor senkinek sem fog.
A webkamera ennek ellenére minden laptopba belekerült, de inkább biztonsági kockázatként, mint mindennapos használati eszközként gondoltunk rá. Emlékezzünk csak vissza Mark Zuckerberg híres fotójára, amin a háttérben látható laptopján le van ragasztva a webkamera – és ha a Facebook vezérigazgatója szerint nem biztonságos az eszköz, az átlagember miért tartaná annak? Miért hagynánk bárkinek, hogy belekukucskáljon az életünkbe?
És egyáltalán: mi szükség van a webkamerára? Senki nem használja, botrányos a képminősége, biztonsági kockázatot jelent, és úgysem pótolja sem az emailt, sem a telefonhívást.
És akkor beütött a koronavírus-járvány
A webkamera használatát különös krízishelyzet kényszerítette ki. Milliárdok szorultak be az otthonukba, és nem érintkezhettek senkivel. A közös ivászatokat a Zoom társas magányában lebonyolított sörözések váltották fel, a munkahelyi csoportos meetingeket pedig többszereplős livestreamekre cseréltük. Alacsony felbontásban, rossz mozgásábrázolással, pocsék hangzással élvezhettük barátaink és kollégáink virtuális társaságát. És bár ezzel kapcsolatban senki nem fog boldog emlékeket dédelgetni, azt el kell ismerni, hogy a webkamera jobb volt a semminél.
De hogy lehet az év hardvere egy semmihelyettesítő eszköz? Hogyne lehetne. Volt más eszköz 2020-ban, aminek akkora hatása lett volna a mindennapjainkra, mint ezeknek a pocsék minőségű kameráknak? Nem volt. Évtizedeken át nem is gondoltunk rá, hogy egy napon szükség lehet rá.
Még a legnagyobb gyártók sem gondolták, hogy érdemes a minimálisnál több erőforrást fektetni a webkameragyártásba. A 2020-as Macbook Airbe, a világ egyik legnépszerűbb hordozható számítógépébe is csak egy gagyi, 720p felbontású webkamera került, ami szoftveres trükkökkel próbált javítani a képminőségen, de a végeredmény így is lehangoló volt. És ez az Apple terméke volt; másoknak még rosszabb minőségű eszközökkel kellett beérniük.
De miért ennyire rosszak a webkamerák?
Ha egy kínai gyártó olyan minőségű képfeldolgozó szenzorokat tenne a mobilkamerájába, mint amilyenek az átlagos webkamerákba kerülnek, alighanem gumibottal vernék őket halálra a minőség-ellenőrzési osztályon. A webkameráknak mégis sokáig elnéztük ezeket, hiszen – ahogy az eddigiekben kifejtettük – ezek nem voltak mindennapos használati tárgyak. Csak most szembesültünk az elmaradottságukkal, amikor szükség lett rájuk.
Félreértés ne essék: erről nem feltétlenül a gyártók spórolási szándékai tehetnek. A ma elérhető webkamerák többsége laptopokba szánt, integrált megoldás. A kamerát általában a kihajtható képernyő felső részén helyezik el. Mivel minden gyártó igyekszik kisebb, szexibb, vékonyabb laptopot gyártani, igen kevés hely marad a kamerához kapcsolódó szenzoroknak; a jó minőségű hardverhez szükséges alkatrészek egyszerűen nem férnek el bennük. Így viszont a megjelenített képnek nem lehet normális dinamikatartománya, mert a szenzorok nem tudják elég hatékonyan begyűjteni az ehhez szükséges fényt, és a kameralencsék vékonysága miatt a mélységélesség megjelenítése is problémás.
Valamivel jobban jártak, akik nem laptopot, hanem másféle eszközt, például iPadet használtak: az integrált táblagépek általában vastagabbak, mint a laptopok fedelei, így jobb minőségű szenzorokat lehet beléjük zsúfolni. A tabletek penetrációja azonban jóval alacsonyabb, mint a laptopoké; akiknek nem jutott táblagép, csak pocsék integrált webkamera, azok külső eszközökkel próbálták kiküszöbölni a hiányosságokat.
Hogy ezzel mennyire nem voltak egyedül, azt jól mutatja, hogy a koronavírus-járvány kitörése után hirtelen megugrott a webkamerák iránti érdeklődés. A lesajnált, parlagon hevertetett hardverek hirtelen eltűntek a boltokból, a megmaradt eszközök pedig méregdrágává váltak: az NPD Group jelentése szerint március első három hetében a webkamerák átlagára 179 százalékkal nőtt meg. A Logitech alapkamerája, a 25 dolláros C270 például hiánycikk lett; a bezsákolt példányokat az élelmes viszonteladók 130 dollárért árulták az aukciós oldalakon. Az ennél jobb modellek, például a 130 dolláros C930E ára ezzel párhuzamosan 330 dollárra nőtt. Mindez extra röhejes annak tükrében, hogy még a csúcsminőségű webkamerák sem a kiváló képminőségükről híresek.
Azóta valamelyest normalizálódott a helyzet. A gyártók igyekeztek kielégíteni a megnövekvő keresletet, és az árak is lejjebb szálltak – igaz, a képminőségre ennek nem volt semmilyen hatása. A gyártók azonban felismerték, hogy a minőségi fényképezőgépeket a megfelelő szoftveres támogatással csúcsminőségű webkamerává változtathatjuk. A Sony, a Canon, a Fujifilm, a Nikon, a Panasonic és az Olympus is saját alkalmazásokat tervezett, amik profi webkamerává változtatták a DSLR fényképezőgépeket.
Vajon a webkamera eltűnik a koronavírussal együtt?
Bár a koronavírus-vakcinák gyártása már gőzerővel zajlik, és beindultak az oltóprogramok is, kérdéses, hogy mindennek milyen hatása lesz a kommunikációs szokásainkra. Vajon feledésbe merülnek a webkamerák, ha az élet visszaáll a normális kerékvágásba, és visszatérünk a home office-okból az irodákba? Nehéz megmondani. Mert ha nem is szerettük meg, de megszoktuk a webkamerákat, minden ócskaságukkal együtt.
Ha visszagondolunk 2020-ra, nem az fog eszünkbe jutni, hogy de jót játszottunk az új Playstationnel vagy az új Xboxszal, vagy hogy milyen szép fotókat lőttünk az új iPhone-nal a nyaraláson, amire el se mehettünk. Hanem azok a virtuális találkozók, ahol pixelesen, darabos mozgással, torz hanggal láthattuk a barátainkat, ismerőseinket és kollégáinkat.
Mindezt a webkamerának köszönhetjük. Nincs még egy olyan hardver, ami ekkora szerepet játszott volna az életünkben 2020-ban, mert ez volt az, ami úgy hozta közös nevezőre az emberiség eszközhasználati szokásait, mint a webkamera-használatot kikényszerítő koronavírus-járvány.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: