Furcsa élőlényekre bukkantak az Antarktisz jégtáblái alatt fél kilométerrel
Ismeretlen élőlények kolóniájára bukkant az antarktiszi Weddell-tengert határoló Filchner-Ronne-selfjég alatt egy kutatócsoport. A geológusok a 430 ezer négyzetkilométeres jégtábla történetére utaló nyomokat kerestek, de egy fúrás során a kívánt üledékek helyett egy nagy kőtömbbe ütköztek.
Az egykor a földfelszínről alámerült tömböt valószínűleg akkor szállták meg a mozgásképtelen, szivacsszerű élőlények, amikor az a körülbelül 400 méter vastag selfjég aljáról leszakadva a tenger mélyére süllyedt. A jégtábla alatti mélytengeri környezetben nincs fény, a víz hőmérséklete –2 Celsius-fok alá is süllyedhet, és a nyílt tengerre vezető legrövidebb útvonal (a fúrt lyuktól eltekintve) is 250 kilométer hosszú.
A geológusok videóra vették a különös lényeket, amit aztán tengerbiológusok egy csapatának adtak át további vizsgálatra. „A csapattal többször fedeztünk már fel új fajokat hasonló környezetben, de ezt általában hajóról tesszük. Ez teljesen új helyzet volt, hiszen nem is kerestük ezeket az élőlényeket, amikor rájuk találtak” – mondta Huw James Griffith, a brit antarktikai kutatócsoport tengerbiológusa, a kutatás vezetője.
A kutatók számára egyelőre rejtély, hogy a vastag jégtakaró alatt tökéletes sötétségben és mozdulatlanságban élő lények hogyan jutnak elegendő táplálékhoz – az apró mélytengeri életformák étrendje ugyanis általában a nyílt tengerben hömpölygő bomlástermékekre és tetemekre támaszkodik. A vizsgálatok alapján a kőtömbön megtelepedett élőlényektől legközelebb 627 kilométerre van olyan terület, ahol bőséges mennyiségű szerves anyag található, így akármilyen elképesztően is hangzik, még mindig annak van a legnagyobb esélye, hogy ebből a távolságból egy oldalirányú áramlat szállítja az ismeretlen életformák felé a táplálékot.
De még abban sem biztosak a kutatók, hogy csak ezek a különös lények élnek a vizsgált területen, mert bár a kameraképeken nem látszik más élőlény, elképzelhető, hogy különböző halak és rákok is járnak a környéken, amelyek elegendő szerves anyagot szállíthatnak ahhoz, hogy az a potenciálisan hálózatot alkotó, így a táplálékot egymással megosztó lényeknek megfelelő eledelül szolgáljon.
Az antarktiszi szivacsok több ezer évig is élhetnek, így elképzelhető, hogy egy ősi ökoszisztémával állnak szemben a kutatók. Így egyelőre azt sem tudni, hogyan kerültek a több száz méteres jégtábla alá: ha egy helyben élik le az életüket, valószínűleg a vízbe eresztett ivarsejtjeik vándorlásával kerülnek újabb és újabb helyekre, és mindig más kőtömbökön telepednek meg.
Az biztos, hogy a tengerbiológusok minden hasonló fúrást a szokásosnál nagyobb érdeklődéssel figyelnek majd a selfjegeken, hogy rájöjjenek, egy furcsa anomáliára, vagy egy teljesen ismeretlen, mégis elterjedt ökoszisztémára bukkantak a mit sem sejtő geológusok.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: