A lovaknak az emberszabású majmokhoz mérhető az öntudata

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az etológiában tükörteszt, vagy tükör önismeret (mirror self-recognition, MSR) néven használatos kísérlet azt vizsgálja, hogy az adott állatfaj valamelyik egyede rendelkezik-e a vizuális önfelismerés képességével. Az utóbbi megléte ugyanis fejlett ön- vagy éntudatot feltételez. 

Az 1970-ben az amerikai pszichológus Gordon Gallup által kidolgozott eredeti tesztben az állatokat altatják, majd festékkel vagy színes matricával megjelölik őket egy olyan testrészükön, amelyet normális esetben nem láthatnak. Amikor magukhoz térnek, tükör vagy tükrök elé állítják őket, és amennyiben ezt követően megérintik vagy próbálják megérinteni, vagy megvizsgálni a jelet, akkor úgy vehető, hogy a tükörben látott képet önmaguknak érzékelik, nem pedig egy másik állatnak. 

Bár az elmúlt negyven évben az éntudat meglétének más típusú azonosításait is rendszeresítették az etológusok, az MSR-teszt máig az egyik fokmérője az önfelismerés komplex agyi tevékenységet feltételező képességének. Érdekes, hogy az emberen és az emberszabású majmokon túl kevés főemlős teljesítette eddig az MSR-tesztet: indiai elefántok, palackorrú és kardszárnyú delfinek. Továbbá meglepő módon a szarkák (Pica pica).

Olasz kutatók most házi lovakon (Equus caballus) ismételték meg a vizsgálatot. Az Animal Cognition folyóiratban publikált tanulmányuk szerint a derék növényevők sikeresen abszolválták a tesztet.

A Pisa-i Egyetem állatorvostudományi karának kutatói 14 lovat vontak be az állatvédelmi okokból altatás- és bódításmentes kísérletükbe. Először csak arra voltak kíváncsiak, hogy miként reagálnak tükörképükre, mivel három ló agresszívan reagált, a maradék 11-el dolgoztak tovább. 

A lovak viselkedését több fázisban is vizsgálták – fedett tükör, nyitott tükör, láthatatlan jel, látható színes jel. A lovak csak akkor próbálták patáikkal megérinteni  vagy valamihez hozzádörzsölve vakarni a fejüket, amikor a pofájukra festett keresztet látták a tükörben. „A vizsgált lovak a visszaverő felület jelenlétére reagálva ilyenkor olyan viselkedési mintát mutattak, amelyeket más körülmények között nem hajtottak végre” – állapítják meg a kutatók.

Az eredmény arra utal, hogy a lovak nem arra reagáltak, hogy a kutatók felkentek valamit a fejükre, hanem arra, ha a tükörben észlelték is azt, vagyis az önfelismerés mind a 11 esetben megtörtént. Az olasz kutatók ugyan elismerik, hogy az MSR-teszt értelmezésében heves vita zajlik az etológiában, ugyanakkor úgy tűnik, hogy az ön- vagy éntudat egyáltalán nem csak az intelligensnek tartott emberszabásúak vagy a tengeri emlősök sajátja, hanem egy olyan jelenség, amely filogenetikailag egymástól távoli fajokban is kialakult az evolúció során. 

A francia nemzeti lovasközpont tükrökkel felszerelt fedeles lovardája SaumurbanFotó: FRANK PERRY/AFP

Korábbi kapcsolódó cikkeink: