Hétfőn dönt a bíróság Franciaországban arról, hogy kinek a felelőssége a gyilkos fogyasztószer évtizedes forgalmazása
Március 29-én születhet bírósági döntés arról, hogy a Servier gyógyszeripari óriás szándékosan hagyta-e figyelmen kívül azokat a tudományos eredményeket, amelyek az általuk forgalmazott testsúlycsökkentő szer súlyos mellékhatásaira, fogyasztásának szövődményeire figyelmeztetett és három évtized alatt több ezer halálesettel volt közvetlen összefüggésben – írja a France24 az AFP nyomán.
A kezdetben túlsúlyos és/vagy cukorbeteg pácienseknek ajánlott, később azonban általános fogyasztószerként is forgalmazott Mediator nevű készítmény 33 évig volt a piacon, és hozzávetőlegesen ötmillió ember használta mielőtt 2009-ben kivonták volna a forgalomból – több mint egy évtizeddel azután, hogy a mellékhatásait először felmerültek.
A 6500 felperes összesen 1 milliárd eurós kártérítést követel a Servier-től, valamint az érintettek büntetőjogi felelősségre vonását. A vádirat szerint a gyógyszer bizonyíthatóan 500 esetben vezetett halálos kimenetelű szívbetegséghez, és további 2100 haláleset hozható közvetlen összefüggésbe a medicina használatával. A peren kívül korábban 200 millió eurónyi sérelemdíjat kifizető gyógyszermulti korábbi és jelenlegi vezetése azzal védekezik, hogy 2009-ig nem ismerték a mellékhatásokról szóló tudományos eredményeket.
A 12 magán- és 11 jogi személy – a Servier mellett a leányvállaltok és a felelősségét már beismerő francia gyógyszerhatóság, az ANSM – azután került bíróság elé, hogy 2016-ban bemutatták a Mediator mellékhatásairól szóló 150 milligramm (francia eredetiben La Fille de Brest) című dokumentumfilmet, főszerepben a fogyasztószer gyilkos mivoltát akkor már évtizedek óta kutató és dokumentáló Irene Frachon pulmonológussal.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Mellnövekedést okozhat fiúknál a gyerekek leszedálására bevetett gyógyszer, ez most 8 milliárd dollárba kerülhet a Johnson & Johnsonnak
Miközben az autizmus spektrum zavarral élő fiú tüneteit kiváltó állapoton a Risperdal nem segített, a testében maradandó változásokat okozott. A mára felnőtt férfinak komoly kártérítést szavazott meg egy philadelphiai esküdtszék.
Agyba ültetett csip lehet a végső megoldás az Amerikában pusztító opioidfüggőségre
Az Egyesült Államokban már több mint 200 ezer halálesetet okozó opioidválság elleni harcban most a mély agyi stimuláció módszerét vetik be.
Számolatlanul szedi áldozatait Kanadában a heroinnál százszor durvább fentanil
Bár a kannabisz fogyasztása már szabad, a többi drog használata továbbra is bűncselekménynek minősül Kanadában, ahol 2016-tól hétezernél is többen haltak meg opioidtúladagolásban. A járványos jelenségről szóló kanadai drogkonferenciáról jelentjük.