Először hajtottak végre sikeres légcsőátültetést. A New York-i sebészcsapat egy 56 éves, bronxi szociális munkás, Sonia Sein légcsövét pótolta.

A nő hat éve került kórházba egy különösen súlyos asztmás roham következtében. Hogy a légzését könnyítsék, az orvosok intubálták, azaz csövet dugtak le a torkán, de ennek olyan sokáig kellett ott maradnia, hogy a légcsöve jóvátehetetlenül károsodott. Több műtéttel próbálták helyreállítani a szervet, de nem sikerült, így végül tracheostomája lett, tehát a légcsövét a nyakára vezették ki. Ezzel azonban jelentősen romlott az életminősége, így kutatni kezdte a légcsőátültetés lehetőségét.

Bár a légcső relatíve egyszerű szerv – egy cső, ami levegőt szállít a tüdőbe és vissza –, a transzplantációja egészen mostanáig véghezvihetetlen feladatnak bizonyult. Sein azonban rábukkant egy hírre, miszerint a New York-i Mount Sinai-kórházban kutatók dolgoznak a problémán. A nő minden másnap betelefonált, egészen addig, amíg nem adtak neki időpontot konzultációra.

Ennek már öt éve. Abban az időben a sebészek még nem voltak felkészülve arra, hogy embereken is megpróbálkozzanak a légcsőtranszplantációval, a lányával és unokáival együtt élő Sein pedig már ott tartott, hogy inkább befekszik egy hospice-házba, eltávolíttatja a tracheostoma-csövét, és meghal. 2020 végén azonban Eric Genden, a Mount Sinai sebésze és az Icahn Orvosi Egyetem kutatója jelezte, hogy készen áll a műtétre.

Mint Genden elmondta, a légcső valójában igen összetett szerv. A belső oldalát például többmagsoros, csillószőrös hengerhám, a cilia borítja, amelynek feladata, hogy a csillók összehangolt mozgásával megakadályozza, hogy a belélegzett porszemcsék nagy része lejusson a tüdőbe.

Évtizedes tévhit fékezte a haladást

Ennél is nagyobb kihívás azonban a trachea vérellátásának biztosítása. Az orvostudomány egy befolyásos harvardi kutató hatvanas évekbeli tanulmánya alapján évtizedekig úgy tartotta, hogy ezt a feladatot vékony erek hálózata látja el, amit lehetetlenség lenne műtétileg újra bekapcsolni a vérkeringésbe. „Ez a dogma annyira megragadt, hogy a szakirodalomban száz meg száz olyan tanulmányt találni, aminek az a kiindulópontja, hogy »mivel nem tudunk légcsövet transzplantálni, így és így fogjuk helyreállítani«” – mondta Genden. A szintetikus csövek azonban nem váltak be a károsodott légcső pótlására.

Néhány sebészcsapat azzal próbálkozott, hogy átmenetileg emberek karjába ültette a más testéből eltávolított légcsövet, hogy ott fejlődjön ki a saját érhálózata, és onnan ültették át aztán a torokba. Mások egy nagyobb átmérőjű érrel, donor aortával pórbálták pótolni a tracheát. Egyik sem hozott átütő eredményt.

2008-ban Paolo Macchiarini olasz sebész szenzációs tanulmányban írta le, hogy egy őssejtekből laboratóriumban növesztett tracheát sikerült rögzítenie egy szintetikus csontvázhoz. Eredménye felrázta a szakmát, Genden maga például ebben látta a légcsőátültetés jövőjét. Mint mondta, „nem foglalkoztunk az alapvető tudománnyal, mert az őssejt-laboratóriumokból érkező adatok annyira lenyűgözőek voltak”. Macchiarini élő betegei közül azonban a legtöbben meghaltak, őt pedig kutatói visszaéléssel vádolták meg, így Genden visszafordult a saját kutatási irányvonalához. (Macchiarini botrányos eljárásairól Sándor Judit bioetikus írt bővebben a Qubiten.)

A fordulópontot az hozta el, amikor Genden rájött, hogy a szakterületet meghatározó tudományos munka, ami a trachea komplex vérellátásáról szól, egyszerűen tévedés. Kiderült, hogy a pajzsmirigyen áthaladó artériák, sőt egyes a nyelőcsőhöz kapcsolódó erek is részt vesznek a légcső vérellátásában. „Ezt a felfedezést nem mi tettük, már az 1800-as években dokumentálták”, csak egyszerűen elfelejtődött – mondta Genden, aki állatok és emberek véráramlásának tanulmányozásával később igazolta is a több száz éves tézist. Rájött, hogy a trachea megfelelő vérellátása néhány olyan érrel is biztosítható, amelyeknek az átmérője nagyjából egy spagettiének felel meg.

18 órás műtét

Január közepére állt készen, hogy csapatával emberen is kipróbálhassa a technikát, és a Mount Sinai nyakára járó Sonia Sein lett az űttörő beteg. A műtét 18 órán át tartott, beleértve azt a több órás procedúrát is, amellyel eltávolították a donor tracheáját, és azt a szintén órákig tartó folyamatot, amíg összekapcsolták a megfelelő vénákat és artériákat a beültetett szerv vérellátásához.

„Akármennyit kutat is az ember, sosem tudhatja, hogy működik-e az eljárás a gyakorlatban, amíg meg nem látja, ahogy a vér átjárja a szervet, és az egyszeriben életre kel” – mondta Genden. Elmondása szerint Sein jól tolerálja az új szervet, aminek a belsejét már az ő sejtjei növik be, létrehozva a saját ciliáját.

Az operáció még nem nevezhető sikeresnek

G. Alexander Patterson, a Washingtoni Egyetem sebésze nagyon ígéretesnek látja a New York-iak eljárását, de arra figyelmeztetett, hogy néhány hónapnál hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, az operáció tényleg sikerült.

Ő úgy gondolja, hogy egyelőre nem válik rutinná a tracheatranszplantáció, mert nem ez a praktikus megoldás a légcsőtumorosoknak, pedig a daganatos betegség a légcső-helyreállítás egyik leggyakoribb indikációja. A szervkilökődés elkerüléséhez szükséges immunszupresszív szerek azonban kockázatosak a rákos betegek számára. Patterson szerint a légcsőrendellenességgel született újszülötteknél sem alkalmazható a transzplantáció, mert a tracheát támogató ereik még a felnőttekénél is vékonyabbak.

Sein azonban megfelelő jelölt volt, és már alig várja, hogy megszabaduljon azoktól a kellemetlenségektől, amelyekkel az intubálása óta együtt él. Még mindig van egy kis lyuk a torkán, amelyen keresztül az orvosok endoszkóppal vizsgálják a légcsöve állapotát. Már annyira hozzászokott, hogy azon keresztül lélegzik, hogy azt mondja, nem biztos, hogy felkészült rá, hogy bevarrják.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: