Először hajtottak végre sikeres arc- és kézátültetést

2021.02.04. · tudomány

A New Jersey-ben élő Joe DiMeo 2018 júliusában szenvedett autóbalesetet, amelynek következtében testének 80 százalékát harmadfokú égési sérülések borították – az ekkor 20 éves férfi az éjszakai műszakból tartott hazafelé, amikor elaludt a volánnál. A New York-i Egyetem kórházában (NYU Langone Health) tavaly augusztusban végeztek el rajta egy 23 órás sebészi beavatkozást, amely történelmi eredménnyel végződött: a férfi átültetés útján kapott új arcot és kezeket, az orvostudomány történetében először.

DiMeót a balesete után több mint négy hónapig ápolták kórházban égési sérüléseivel, és több mint két hónapig mesterséges kómában tartották. Ujjainak hegyét amputálni kellett, míg arca a felismerhetetlenségig torzult, miután ajkait, füleit és szemhéjait is el kellett távolítani. Látása jelentősen romlott, mozgásában korlátozott volt, és több mint húsz műtét után is csak remélni tudta, hogy egyszer találnak neki donort az arcátültetéshez.

Augusztus 10-én aztán egy olyan donort szállítottak a Langone-ba, aki megfelelt DiMeo szükségeinek, így a férfi két nappal később már készen is állt az újabb műtétre. Bár a koronavírus-járvány miatt a DiMeóval foglalkozó orvosok egy részét is áthelyezték a sürgős esetek kezelése érdekében, a csapat továbbra is összetartott, és egy év alatt közel egy tucat alkalommal gyakoroltak a komplex átültetésre.

Joe DiMeo a műtét előtt és után
photo_camera Joe DiMeo a műtét előtt és után Fotó: NYU Langone Health

„Idáig több mint száz kézátültetést és közel 50 arcátültetést hajtottak már végre, tehát alapvetően nem volt akadálya annak, hogy ezeket egyszerre is sikerüljön véghez vinni” – mondta a sebészek csapatát vezető Eduardo Rodriguez a szerdai sajtótájékoztatón. Korábban két alkalommal próbálkoztak arc- és kézátültetéssel, mindkettő sikertelen volt.

„El kellett kerülnünk a fertőzéseket, alaposan meg kellett válogatni a donorokat, és a legkorszerűbb technológiákat kellett alkalmazni ahhoz, hogy Joe műtéte sikerüljön, ezeket meg is tettük” – mondta Rodriguez. A sikerhez az is hozzájárult, hogy a páciens fiatal, a helyzetéhez képest egészséges, erős és megfelelően étkezik, de az sem elhanyagolható, hogy orvosai szerint kivételesen motivált és reményteljes volt.

link Forrás

Több mint 140 sebész, orvos és egészségügyi dolgozó munkálkodott azon, hogy az átültetések a rendelkezésre álló idő alatt sikeresek legyenek – míg az egyik műtőben a donor arcát és kezeit távolították el, a másikban DiMeón hajtották végre ugyanezt, hogy aztán a megfelelő sorrendben építhessék fel újra a szerveket egy új testben. A kezek transzplantációja inak, idegek, izmok, erek és csontok cseréjét kívánta meg, míg az arcátültetés során a férfi többek között új orrot, füleket, szemhéjat, szemöldököt és állkapcsot kapott.

A 23 órás műtétet követően DiMeo még 45 napot töltött az intenzív osztályon, majd két hónapos fekvőbeteg-gondozásban részesült, amely során újra megtanulta kinyitni és lecsukni a szemeit, saját kezeivel étkezni, felöltözni vagy éppen mosolyogni. Az orvosok azért vártak közel fél évet arra, hogy bejelentsék a történelmi sikert, mert biztosak akartak lenni abban, hogy DiMeo szervezete – a korábbi átültetésekkel ellentétben – nem löki ki magából az új szerveket. Erre egyelőre semmilyen jel nem utal.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás