A legjobb szórakozás karantén idején: a rádió

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Ausztrália érthetetlen countryőrületben szenved, Arizonában egy rockrádió viszont valószínűleg lenyúlta a winamp-playlistemet tizenhét éves koromból. Alaszkában az egyik adón (KTNA) hajnali négykor a gyermeknevelésről tart előadást egy kenetteljes hangú valaki: megtudtam belőle, hogy rettenetes hiba férfiként kommunikálni a kisfiúkkal és nőként a kislányokkal, mert ez mindenkinek rossz. Aberdeenben visszatértek a nyolcvanas évek, a Shetland-szigetek megakadtak valahol 1950 környékén. Amerikában, Three Forksban létezik egy tematikus punk-állomás, ehelyett véletlenül egy ott fogható másik rádióra hangoltam, és először rettentően fel is háborodtam, hogy a reggae az azért már véletlenül sem punk, hiába van ott a ska öszvérként.

A Speysound Radio Aviemore-ban, Skóciában nem okozott csalódást: öt perc után hosszú vörös szakállat növesztettem tőle, és olyan dialektusban kezdtem beszélni, mint egyszer a Derby Presszóban nyolc sör után, amikor hollandokkal haverkodtam, és írnek néztek. A Hebridákon valami komoly baj van: a helyiek a Deepness Dementia Radio és egy másik helyi adó között válogathatnak, ahol szombat délután, amikor odakapcsoltam, valami ambient zenét sugároztak galambburukkolással. Nem állítom, hogy van összefüggés, mindenesetre a szigeteken többen halnak meg, mint Skócia többi részén.

A kies SkóciaFotó: Google Maps

A világvevő 

Sosem voltam Skóciában, és a mostani járványhelyzet alapján úgy néz ki, hogy nem is fogok eljutni oda egyhamar. Ugyanez igaz Alaszkára is, de őszintén szólva még Tatabányára is, minek menjek oda járvány idején, meg eleve is. Belehallgatni viszont bele tudok a helyi kisebb-nagyobb rádiókba, és annak ellenére, hogy neten eddig is lehetett hallgatni egy csomó mindent, a Radio Garden nevű oldal, ahol a földgömböt pörgetve rá lehet kattintani a rádióállomásokat jelző kis pöttyökre, sokkal szórakoztatóbbá teszi az adók közötti válogatást. A projektet 2016-ban indították Amszterdamban, 2018 óta applikáció is van hozzá, és ha az ember kellőképpen unatkozik és benyomja mellé a Google Street View-t az adott vidékről, tényleg rettentően szórakoztató – pláne karantén idején.

Ezzel nem csak én vagyok így: az utazási korlátozások miatt otthon rekedt népek egy emberként szabadultak rá a világvevő rádióra, egy hónap alatt 15 millióan látogatták meg az oldalt, ami 750 százalékos növekedést jelent a járványmentes időszakhoz képest. Ott, ahol most vagyok, a hagyományos módon fogható kínálat elég szerény: valamelyik évben sikerült viszonylag tisztán befogni egy szlovák rockrádiót, így egész magabiztosan tudtam volna együtt énekelni a helyiérdekű Eddával a bármit, egyébként meg maradna a vízállásjelentés. Hajóvonták találkozása tilos – ezt már régebben se értettem, de mennyivel felemelőbb már skót akcentussal, angolul szembesülni vele, hogy tilos! Már persze ha tényleg ezt mondták; lehet, hogy ott szabad nekik találkozniuk.

A lokális műfaj

Jonathan Puckey, a Radio Garden egyik alapítója azt mondta a Guardiannek, hogy épp a világvevő élményét akarták visszahozni a huszonegyedik századba: a rádióhullámok ugyan foghatók máshol is, a rádió viszont mindig lokális műfaj marad, helyi ízlést szolgál ki és helyi témákkal foglalkozik. Különösen igaz ez a kisebb adókra, pláne az olyan elszigetelt helyeken, mint Ausztrália vagy Alaszka; ez utóbbi a Miért éppen Alaszka? miatt nekem különösen beakadt, de sajnos egyelőre nem találtam olyan helyi adót, ahogy Chris Stevens mesélne arról, hogy melyik fa alatt olvasott először Heideggert. Nem baj, valami vallási műsorba már sikerült belefutni, egy reggeli műsorban pedig szombaton épp arról az önlefejező csigáról volt szó (a helyszín: Homer, Alaszka). 

Fotó: Google Maps

Egy jó önlefejező csigát bármikor elcserélnék bármilyen itthon hozzáférhető reggeli műsorra, igaz, a szombat reggeli műsorvezető úgy beszél, mint egy cowboy a rajzfilmekben, a szakértő pedig indokolatlanul lelkesen csipog. Megnéztem Homer városát, persze Street View-ban: egy újabb olyan hely, ahova el akarok menni, pedig nincs ott semmi (az ilyen helyek a kedvenceim). Mondjuk egy ilyen békés helyen épp az lenne a különös, ha valami pörgős thrash metallal indítanák a napot; jelenlegi állás szerint szombat reggel fél kilenckor épp arra panaszkodik valaki lágy zenére, hogy nem tud a boltjában vevőket fogadni és barátkozni velük, egy cserkészlány pedig arra, hogy nem tud sütit árulni a világjárvány miatt.

Unatkozik? Vegyen mosómedvét! 

Hiába netes rádióról van szó, az igazi élményt persze nem a kifejezetten netes rádiót jelentik, hanem azok, ahol van műsorvezető, reklám és minden hagyományos rádiós kellék; ezek persze bosszantóak, ha az ember az unalomig ismert reggeli műsorokon idegesíti fel magát, de ha felfedezőként indul neki a rádióhallgatásnak, nélkülözhetetlenek. A betelefonálós műsorok még jobbak, sajnos még nem találtam olyat, ahol tematikusan fekete öves bolondok, konteóhívők vagy ufóészlelők fordulnak elő. Ezért csak egy kicsit kárpótol a wexfordi rádió (WMR, Írország), ahol a Szent Patrik-napi reklám után (akciós chips és sör) simán leadtak egy krematóriumreklámot is. Online kremálásokat is szerveznek, a hirdetés szerint pedig csudaszép a ravatolozó, szinte kedvet is kaptam meghalni tőle (megvan az ír vicc? Álldogáll az ír gyerek a regruták között, az első azt mondja: „I came here to die!”. A második is elszánt: „I came here to die!”. Sor kerül az írre is: „I came here yesterday!”).

Sokszínű, de szar 

Az ember egy kis idő után rájön, hogy hiába sokszínű a világ, vannak állandó dolgok. Azt hittem, hogy a washingtoni Aberdeenben fogható rádió aztán tényleg olyan lesz, mint a Miért éppen Alaszkában (a sorozatot valójában Washingtonban forgatták): ez annyiból igaz is, hogy sokat és unalmasan beszélgetnek benne, de még ezek az adók sem kerülik el az összes adókra vonatkozó rákfenét, a csalókán belengetett Jó Zenét, amit soha a büdös életben nem adnak le, de időről időre úgy tesznek, mint ha elkezdenék, aztán lekeverik, hogy valami, még az addigi műsornál is unalmasabbra váltsanak. A beígért jó zene itt Red Hot Chili Peppers volt, és most épp valami csirkeboltot hirdetnek helyette. Négy másodperc zenéért majdnem megérte, mindenesetre ilyenkor ad hálát az ember az égnek, hogy már nem kell rádióból felvenni a zenéket. 

Mivel az volt a cél, hogy nagyjából értsem is, hogy mit hallok, leginkább angol nyelvterületen kalandoztam, igaz, megpróbáltam azt is megtudni, hogy mit szeretnek a Feröer-szigeteken. Egészen meglepő módon ott is country ment, amikor odakapcsoltam; megpróbálkoztam egy afrikai rockrádióval is, de kiderült, hogy ez csak nevében rock, különben valami törzsi zenét adnak rajta.

Pörgess csak!

A Radio Garden feltalálta a spanyolviaszt, de ez nem baj: a földgömb pörgetése egyébként is remek szórakozás (ki az, aki ne akarta volna kipróbálni, amit a Doktor Dolittle-ben játszottak? Az ember megpörgeti a földgömböt, rábök a ceruzával, és odamegy, ahol talált). Ezt lehet kicsiben, savanyúbban, sárgábban megcsinálni most online; ahogy járvány idején újdonsággá vált a kovász, úgy itt is fel lehet fedezni olyan újdonságokat, amik valójában nem is újdonságok, csak épp nem kerültek eddig az orrunk elé. Nem voltunk rászorulva (én legalábbis biztosan nem), hogy skót rádiókat hallgassak, de nem tudtam, hogy miről maradok le.

Az öt tuti tipp

Öt tuti tipp egy hónap után

Íme, a tuti tippek arra, hogy mibe érdemes belefülelni szerte a világban, a teljesség igénye nélkül: 

  • Isles FM, Stornoway, Skócia: kiváló beszélgetős műsorok, még csodásabb akcentus. A cipőboltosok nehézségeiről és a hajóskapitányok előtt tornyosuló kihívásokról szóló beszélgetős, de inkább monologizáló műsorok, olykor popzene vagy rock and roll. Olvasáshoz nem ajánlott, de kiváló műsor, kivéve az éjjeli galambburukkolást ambient háttérrel.

  • Rock 108, Canyon, Texas: az idő nagy részében a kilencvenes-kétezres évek rockzenéje megy, mindenféle extremitás nélkül, olykor egy-két újabb tétellel, néha klasszikusokkal. A műsort rendkívül szórakoztatóan tagolják a rettenetesen bugyuta hangeffektekkel ellátott reklámok. Ezek olyanok, mint a tévéshopos hirdetések kép nélkül, és a magyar hallgatóknak leginkább a GTA: Vice City rádióműsorából lehetnek ismerősek.

  • Punk 4 Punks, Three Forks, Montana: Three Forksban 1729-ben laknak, de komolyan szeretnék mindegyikükkel inni egy sört, mert a jelek szerint egy magyar falunál kevesebb emberből legalább egy olyan őrült akad, aki a klasszikus punkot favorizálja. Javarészt Sex Pistols és Exploited ment, amikor hallgattam, elég silány minőségben, de nem tudnék felidézni olyan esetet a történelemben, amikor ez zavarta volna a punkokat. Néha akadnak modern calipunk darabok is, de eddig hamar visszataláltak a régi kerékvágásba, lehet, hogy csak szerencsés idősávban hallgattam.

  • Harvey Community Radio, Harvey, Ausztrália: Ez tulajdonképpen azért került be a válogatásba, mert elfelejtettem kikapcsolni, és véletlenül bekapcsoltam. Kevés dolgot utálok jobban, mint a countryt, de úgy tűnik, hogy itt ez a menő, viszont néha bejátszanak bluesosabb darabokat is, és valljuk be, ez még mindig jobb, mint egy másik ausztrál adó, ahol az odakapcsolásaim alkalmával mindig a hetvenes-nyolcvanas évekből játszottak valami borzalmat. Életérzésnek sem utolsó: itt nincs semmi, el tudom képzelni, hogy annál még a country is jobb. De van itt minden, mint a búcsúban, más időszakban még Phil Collins is tiszteletét teheti, sajnos nem a Genesises időszakból.

  • Islands FM, Scilly, Nagy-Britannia: Teljesen szokványos rádiónak tűnik autotune-os vacakokkal, de az embert mégis inspirálhatja, hogy Gerald Durrell állatkertjében erre szokták ganézni az elefántokat vagy a zsiráfokat. Ez viszont rámutat arra is, hogy a rádió szintjén nem élünk nagyon rossz helyen, mert máshol is történhetnek hasonló borzalmak, mint itt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: