Izraelben már a gyerekeket oltanák, és egy hónap múlva a turistákat is beengedik
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Izraelben nincs megállás, ha oltásról van szó: miután az oltásra jogosult, vagyis 16 éven felüli lakosság 81 százaléka megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát, már azt tervezik, hogy mikor lehet a még fiatalabbakat is beoltani. Benjámín Netanjáhú miniszterelnök szerint hat hónapon belül szeretnék elkezdeni a 16 éven aluliak oltását, reményeik szerint ennyi idő alatt a szabályozó szervezetek ezt engedélyezik.
A Pfizer és a BioNTech alig két hete kérvényezte az amerikai gyógyszerfelügyelettől, hogy engedélyezze a 12–15 éves korosztály beoltását a két cég közös vakcinájával – Izrael jelezte, amint megvan az engedély, már kezdik is az oltást ebben a korcsoportban. A Pfizer szerint a vakcina biztonságos, hatékony, és bőséges mennyiségű antitestet termel a koronavírus ellen a 12–15 éveseknél.
Netanjáhú azt is bejelentette, hogy a 9,3 millió lakosú Izrael megállapodott a Pfizerrel és a Modernával újabb 16 millió adag oltás beszerzéséről, amit a második oltási körben szeretnének felhasználni, fél éven belül. „Készítsétek a vállakat és az izmokat, és a gyerekekét is, mert úgy becsüljük, hogy hat hónapon belül a gyerekeknek is engedélyezni fogják a vakcinákat” – mondta a miniszterelnök.
Az újabb oltási kör azért is szükséges lehet, mert nemrég a Pfizer vezérigazgatója is bejelentette, hogy valószínűleg egy éven belül szükséges lesz egy harmadik, emlékeztető dózisra az oltóanyagból azoknak, akik már megkapták a két Pfizer-adagot – sőt lehet, hogy minden évben be kell adni egy emlékeztető oltást, ezt még most senki nem láthatja előre.
Az országban közben már azt is bejelentették, hogy május 23-tól megnyitják az országot a már beoltott turisták számára, de a turizmusért felelős miniszter szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a különböző vírusvariánsok ne jussanak be az országba, és ne tegyék tönkre mindazokat az eredményeket, amelyeknek köszönhetően Izrael lehet az első ország, amely megszabadul a járványtól. Ennek érdekében először limitált számban engedi be a turistákat, majd legkorábban júliustól jöhet a teljes nyitás.
Izraelben 2019-ben rekordot döntött a turizmus, akkor 4,55 millióan látogattak az országba – ez a járvány miatt 2020-ban 832 ezer főre csökkent, 5,3 milliárd dolláros bevételkiesést eredményezve. A járvány előtt az izraeli GDP 5,9 százalékát adta a turizmus.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Izrael elérhette a nyájimmunitást, egyre több kutató állítja
Az ország legnagyobb kórházának igazgatója szerint a nyájimmunitás „lehet az egyetlen magyarázat” az esetszámok zuhanására, miközben a korlátozásokat sorra oldják fel. A fertőzésszám a nem beoltott korcsoportokban is esik.
Példátlan sikersztori: Izraelben megállította a brit vírusvariánst a villámgyors vakcináció
Az ambiciózus és fegyelmezett oltási kampány Benjamin Netanjahu miniszterelnök beoltásával kezdődött, és mára már minden második izraeli megkapta a vakcinát. Az ország mostanra ott tart, hogy az oltásigazolással, rendelkezők számára visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de a sikerért komoly árat kellett fizetni.
Az izraeli tömegoltások alapján nemcsak a betegségtől, hanem a fertőzéstől is véd a Pfizer vakcinája
Izraelben már a teljes lakosság több mint 70 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltást, ez a vakcina első tömeges éles tesztje. Nagyon biztató eredményeket hozott: a vakcina 89-94 százalékban védett a fertőzéstől.