Viking világvége, vulkánba vájt vágóhíddal: így gondozd a Ragnarököd
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy régészcsoport ritka közel-keleti műtárgyakat és állatáldozat-maradványokat fedezett fel abban az izlandi barlangban, amit a vikingek Ragnarökhöz, az isteneket elpusztító, az egész világot lángba borító végítélethez kötöttek. A barlang egy vulkán tövében található, ami nagyjából 1100 éve tört ki, röviddel azután, hogy a vikingek gyarmatosították Izlandot.
„A kitörés alighanem nyugtalanító hatással volt rájuk, és egzisztenciális válságot okozott a frissen érkezett izlandi telepesekben.”
– írták a barlang feltárásán dolgozó régészek a Journal of Archaeological Science legfrissebb számában.
A feltárás során kiderült, hogy vulkánkitörés, illetve a láva lehűlése után a vikingek bejutottak a barlangba, és az ott található kövekből hajószerű struktúrát építettek ki. A régészek juhok, kecskék, szarvasmarhák, lovak és sertések csontjaira bukkantak a barlangban; feltételezéseik szerint ezek állatáldozatok maradványai lehettek, amivel a Ragnarököt akarták megakadályozni.
A létesítmény közelében a régészek 63 gyöngyszemre bukkantak, amelyek közül három iraki eredetű lehetett – mondta a feltárást vezető Kevin Smith, a Brown Egyetem Antropológiai Múzeumának igazgatója. A kutatók ezenfelül Kelet-Törökországból származó auripigment-maradványokat is találtak, amiket tárgyak dekorálására használtak, de Skandináviában eddig csak szórványosan bukkantak rájuk.
Smith szerint a régészcsoportot sokként érte, hogy a barlangban auripigment-ásványokra bukkantak; fogalmuk sincs, hogy kerülhettek oda. A vikingek eljutottak a Közel-Keletre, és az ásványok az így kiépült kereskedelmi útvonalakon eljuthattak Izlandra, de nem tudják, hogy miért tették őket a barlangba.
Az egyik lehetséges magyarázat szerint Surtr-t, a skandináv mitológia tűzóriását akarták vele lekenyerezni, aki a mítosz szerint a Ragnarök eljövetelekor felégeti a világot a tüzes kardjával. Az is elképzelhető, hogy a vikingek az ajándékkal Freyrnek, a vikintg termékenységistennek akartak áldozni, mert a legenda szerint csak ő győzheti le Surtr-t.
Az izlandi vikingek nagyjából 1000 éve tértek át a kereszténységre; ezután már nem helyeztek el ajándékokat a barlangban. A kőépítményben elhelyezett utolsó objektum egy kövekből kirakott kereszt volt. Ennek ellenére az izlandiak továbbra is a világvégére asszociáltak a barlangról, csak a szereplőket cserélték le. A kutatók szerint létezik egy izlandi tradíció, amely szerint a végítélet napján a Sátán a vulkán alatt meglapuló barlangból fog kitörni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Hogy kerül a szarv a viking sisakra?
Szomorú, de igaz: az igazi vikingeknek eszük ágában sem volt tülkökkel felszarvazni magukat. A szarvas sisakot viselő vikingek csak a 19. század végén jelentek meg az ábrázolásokon, és több közük van Richard Wagner díszlettervezőjéhez, mint a békés településeket feldúló, rettenthetetlen harcosokhoz.
Leszámol a szőke, kék szemű harcosok képével a vikingek származását felfedő, átfogó kutatás
A viking szó nem származást, hanem foglalkozást, életstílust jelölt – jelentette ki az a nemzetközi kutatócsoport, amely hat éven keresztül vizsgálta több száz viking DNS-ét. Mint kiderült, Skandinávián túl Dél-Európába és Ázsiába is vezetnek a viking örökség szálai.
Viking sírt talált a ház padlója alatt egy norvég pár
A norvég pár szigetelésre készült, amikor a padló alól előkerült egy sötétkék üveggyöngy és egy baltafej. Azóta ásatási terület lett a nappalijuk.