Megfejtették, miért halványult el a szuperóriás csillag, a Betelgeuze

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az égbolt egyik legfényesebb csillaga, az Orion csillagképben található Betelgeuze nevű vörös szuperóriás hirtelen, 2019 végétől 2020 elejéig tartó halványodását értetlenkedve nézték a csillagászok. Bár egy időben az a feltételezés is terjedt, hogy a pályafutása végén járó csillag hamarosan robbanni fog, ezt az elméletet a szakértők később cáfolták. A chilei Nagyon Nagy Távcső (VLT) képeit vizsgáló kutatók most azt állítják, rájöttek a jelenség okára.

A Földtől nagyjából 550 fényévre található Betelgeuze fénye 400 naponta változik, hol világosabbnak, hol sötétebbnek látjuk. A 18 hónapja észlelt halványodás azonban jóval nagyobb fényveszteséggel járt, mint amit eddig valaha tapasztaltak a csillagászok. Ezért két fő elméletet alkottak, mielőtt összehasonlították a halványodás előtt, alatt és után készült képeket: vagy egy úgynevezett hideg folt alakult ki a csillag felszínén, vagy porfelhő keletkezett a csillag közvetlen közelében, a Föld és a Betelgeuze közötti térben.

Emily Cannon, a Leuveni Katolikus Egyetem asztrofizikusa szerint mindkét elméletben van igazság. „Lényegében úgy gondoljuk, hogy a csillagon kialakult egy hideg folt, ami a hőmérséklet helyi csökkenése miatt azt eredményezte, hogy a kibocsátott gázok porfelhőbe sűrűsödtek” – mondta Cannon a BBC-nek. Így tehát a hideg folt kialakulása miatt már halványabbnak tűnt a csillag, a porfelhő pedig tovább gyorsította a halványodást.

Balra a Betelgeuze normális fényessége 2019 januárjában, a következő két képen a fokozatos halványodás, majd végül a fényerő visszanyerése látható (2019. december, 2020. január és március)Fotó: -/AFP

Mivel a Betelgeuze 15–20-szor sűrűbb a Napnál, a csillagászok is reménykedtek abban, hogy hihetetlenül szerencsés módon szemtanúi lehetnek egy szupernóva kialakulásának. A Betelgeuzét azonban viszonylag fiatal vörös szuperóriásnak tartják, így akár több tíz- vagy százezer évig is eltarthat, míg eljut a végső robbanás pontjára.

A Tejútrendszerben utoljára 1604-ben történt ilyen, amikor Johannes Kepler figyelt meg szupernóva jelenséget: az SN 1604 nevű szupernóvát (másképp Kepler csillagának vagy Kepler szupernóvájának is nevezik) a Kígyótartó csillagképben figyelte meg, és feljegyzései szerint a csillagrobbanás fénye az eseményt követően több mint három hétig látható volt még nappal is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: