Ritka videó készült arról, ahogy több ezer tűzhangya futószalagot képez magából, és átkel a vízen

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A hangyák legendás együttműködő-képessége akkor mutatkozik meg igazán, ha természeti csapásokat, például árvizeket kell átvészelni. A Coloradói Egyetem (Boulder) kutatóinak jóvoltából time-lapse videó mutatja be azt a szívós, több órán át tartó munkát, ahogy több ezer tűzhangya tutajt képez magából, hogy túléljen a vízen. A megfigyelésből az is kiderült, hogy ez a mozgó hangyarendszer úgy működik, mint egy futószalag, azaz azok a hangyák, amelyek a tutaj alján voltak, idővel feljebb kerülnek, míg a fent utazók az összetömörödött boly alján találják magukat.

A videón jól látszik, ahogy az élő tutaj változtatja az alakját, a középső részből karok nyúlnak ki. A közzétett videórészleten nem látható, de ez időről időre megismétlődik, ahogy a lebegő boly szárazföldet keres. Korábban már megfigyelték, hogy a hangyatutaj a megformálódása után is változtatja alakját, de a Royal Society Interface folyóiratában szerdán megjelent coloradói kutatásig nem volt ismert, hogy ez pontosan hogyan történik. 

Ezek az élő stégek a hangyák két csoportjából épülnek fel: az úgynevezett strukturális hangyák közel húzódnak egymáshoz, az ő feladatuk felszínen tartani a kolóniát. A másik csoportba a tutaj tetején szabadon mászkáló felszíni hangyák tartoznak – a két csoport tagjai pedig időnként pozíciót váltanak, azaz lentről föl, illetve fentről le kerülnek az úszó hangyaszigetben.

Szuperképességek az árvíz túléléséhez

A természetben a tűzhangyák elárasztott föld alatti járataikban formálnak magukból hidat, és a boly ebben a formában akár heteket képes túlélni, amíg az áradás vissza nem húzódik – ahogy ezt a 2017-es texasi Harvey hurrikán idején is megfigyelték. A tűzhangya külső váza természetes víztaszító, rücskös felszíne pedig alkalmas rá, hogy levegőbuborékok tapadjanak meg rajta. A szorosan összekapaszkodó hangyatestek így tudnak magukból vízhatlan, lebegni képes alapot képezni az úszó menedéknek, hogy megmentsék a kolóniát. 

A kutatók (akik között nagyobb számban voltak gépészmérnökök, mint biológusok) alkalmanként három-tíz ezer tűzhangyát gyűjtöttek össze, és a csoportokat víztartályokban helyezték el úgy, hogy középen egy rúdon gyűltek össze a hangyák, és onnan kiindulva formáltak úszó stéget magukból. A hangyák ténykedéséről, a tutajok létrejöttéről és alakjuk változásairól a kutatók time-lapse és valós idejű videókat készítettek. A felvételekből kivont adatok és számítógépes modellezés segítségével kiderült, hogy a hangyatutajnak mely részei maradtak statikusak, és mely részei mozogtak, valamint a tutaj különböző rétegeiben végzett hangyamozgás iránya is detektálhatóvá vált.

Mindebből kiderült, hogy a tutajból kinyúló felfedező karok a hangyák futószalagszerű mozgásával jönnek létre. Amint a strukturális hangyák följebb másztak a tutaj felszínére, a szabadon sétáló hangyák lefúrták magukat a tutaj mélyére. Ezzel az összmunkával összehúzódásra késztették és kiterjesztették a tutajt, és keskeny hangyahidakat bocsátottak ki, amelyek közeli szárazföld után kutattak, hogy a kolónia biztonságban szétszéledhessen.

A mostani kísérletekben nem vizsgálták, hogy milyen hatással vannak a hangyák tutajépítő és -működtető összjátékára olyan tényezők, mint az évszak, a napszak vagy az élőhely. Ezek a kérdések további kutatások témái lehetnek.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: