Gombákkal és vírusokkal számolnák fel a 6000 kilométer hosszú európai hangyavárat

2002-ben szenzációs eredményt publikált az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának folyóirata, a PNAS. A Lausanne-i Egyetem ökológusai két évvel korábban egy olyan, több mint 30 populációból álló hangyakolónia-hálózatot fedeztek fel, amely Olaszország Földközi-tengeri partvidékétől Spanyolország keleti partvidékén át Portugália nyugati szélén keresztül egészen az Atlanti-óceán spanyol partjaiig egyetlen összefüggő szuperkolóniát alkotott. 

Az Európában pár évtizeddel korábban inváziós fajként megjelent, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által a 100 legveszélyesebb invazív faj egyikeként nyilvántartott argentin hangya (Linepithema humile) egyedei 6000 kilométer hosszan elnyúló járatrendszerben több százmilliós hangyatársadalomban éltek. A szuperkolónia tagjai úgy viselkedtek, mintha egyetlen bolyhoz tartoztak volna. Függetlenül attól, hogy portugál vagy olaszországi élőhelyről gyűjtötték be őket a kutatók, a máskülönben rendkívül agresszíven fellépő, az őshonos hangyákat gyilkos módszerekkel kiszorító argentinok egyáltalán nem támadtak egymásra, ehelyett rokonként azonosították a több ezer kilométerre világra jött társaikat, és a fajra jellemző szoros kooperatív viselkedést mutatva folytatták tevékenységeiket.

A rejtélyt növelte, hogy az Ibériai félszigettől Itáliáig húzódó hangyavárfüzérbe három olyan kolónia ékelődött, amelynek tagjai ellenségnek tekintették a többieket. A Katalónia területén, illetve Valencia közelében felfedezett várak lakói ugyanakkor szintén közös bolybeliként azonosították egymást. Ezek a hangyakolóniák nem voltak összeköttetésben az ellenséges fajtársak bolyaival. 

Az argentin hangyák 2002-ben publikált szuperkolóniái: a sötét pöttyök a 6000 kilométeres hálózat populációit, a karikák pedig az ellenséges katalóniai és valenciai végvárakat jelölikForrás: Wikipédia

Mint kiderült, a Katalóniában és Valenciában megtelepedett, illetve a portugáliai, spanyol- és olaszországi hangyák két különböző család leszármazottai voltak, ha úgy tetszik két egymástól eltérő vérvonalhoz tartoztak. 

Inváziós hatékonyság 

Az Argentínában őshonos, aprócska, alig 2 milliméteres Linepithema humile az 1900-as évek elején, teherhajón szállított rakománnyal érkezett meg Észak-Amerikába, pontosabban Los Angelesbe, és alig pár év alatt létrehozta az első ismert szuperkolóniáját, amely Kalifornián át a mexikói határ déli részétől San Franciscóig terjedt, közel ezer kilométer hosszan. Az argentinok betelepülése és elszaporodása alaposan megváltoztatta a helyi ökoszisztémát a kaliforniai partvidékén, szinte eltüntetve például a honos hangyákon élő koronás békagyík (Phrynosoma coronatum) helyi populációját. Az eredetileg is a termeszekhez hasonló óriási kolóniákat alkotó argentin hangyákat az ember terjesztette szét az egész világon, teherrakományokban utazva telepedtek meg a szubtrópusi és mediterrán éghajlatú területeken, ahol mértéktelenül elszaporodva szorították kis az ott honos hangyafajokat és gyökerestül forgatták fel az ökoszisztémákat.

A faj első Amerikán kívüli szuperkolóniáját Japánban fedezték fel 1993-ban: egy alig 3 négyzetkilométeres területen 45 ezer fészekben a becslések szerint 300 millió dolgozó és egymillió királynő élt. A nemzetközi mirmekológus (hangyakutató) társadalom akkor figyelt fel a faj globális terjedésének furcsaságaira, amikor a Tokiói Egyetem kutatócsoportja a világ különböző tájain levő szuperkolóniák egyedeit vizsgálva 2013 elején publikálta a felfedezést, miszerint a japán, kaliforniai és európai szuperkolóniák (a már említett katalóniai és valenciai telepek kivételével) egyetlen közös család leszármazottai.

„A kolóniák nagyon gyorsan fel tudnak hasadni kisebb bolyokra, valósággal »osztódással« szaporodnak. Ez óriási ökológiai előnyt tud nekik adni: azt találjuk, hogy e hangyák rövid távon rendkívül sikeres invazív fajok. (...) a dolgozók teljes terméketlensége és a bolyonkénti nagy királynő- és dolgozószám elősegíti az osztódással való szaporodást és a bolyok közötti diszkrimináció hiányának a gyors elterjedését” – olvasható John Maynard Smith és Szathmáry Eörs evolúcióbiológusok A földi élet regénye - Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig című 2012-ben magyarul is megjelent kötetében. Ez azt jelenti, hogy ezek a hangyák fajon belül alig rivalizálnak, ehelyett együttműködve uralják el a helyi élővilágot és terjeszkednek.

Argentin hangyák gyűlnek a cukros lére egy mediterrán teraszonFotó: Denis Bringard/Biosphoto

Biológiai fegyverek

Az argentin hangyák a törzsfejlődéstanban unikoloniálisnak nevezett – dokumentumfilmben is feldolgozott – inváziós stratégiájának eddig csak egyetlen ellenfele ismert: a hideg. Mások mellett a spanyol Gironai Egyetem kutatói mutatták ki az ezredfordulón, hogy a hangyák táplálékszerzési és szaporodási aktivitása 18 Celsius-fok alatt látványosan csökken, 10-12 fok alatt pedig intenzíven pusztulnak a kifejlett egyedek és a lárvaállomány is. Ám a globális hőmérséklet emelkedése a hangyáknak kedvez, ahogy a hangyákra jellemző kollektív higiénia is. Az argentinok más hangyákhoz hasonlóan a végtelenségig pedánsak, rendet tartanak fészkeikben: a bolyok külön hulladéklerakó telepeket létesítenek, elpusztult társaik maradványait is külön tárolják, a következő generációkat pedig rigorózus tisztaságban gondozzák és táplálják. 

Argentin hangya kolónia belülről a következő generációt gondozó munkásokkalFotó: Bartomeu Borrell/Biosphoto

Finn kutatók azonban nemrégiben azzal álltak elő, hogy patogén gombákkal és vírusokkal fel lehetne venni velük a harcot. A finn Oului Egyetem mikrobiológusai tavaly év végén publikált tanulmányukban két tucat olyan potenciális vírust is felsoroltak, amelyek megtalálhatóak a faj általuk vizsgált királynőiben. Azt azonban még nem tudták megmondani, hogy melyek lehetnek valóban veszélyesek is a Japántól Európáig, az USA-tól Új-Zélandig megtelepedett szuperkolóniákra. 

A finn kutatók tovább vizsgálva a lehetőségeket a rovarvilág gombakártevőit is sorra vették. Idén májusban megjelent tanulmányuk szerint nem elvetendő az immunrendszeri megbetegedéseket okozó Aspergillus fonalgombafajok behatóbb kutatása, amelyek közül az A. fumigatus az embereknél krónikus tüdőgyulladást is kiválthat. A gombák ugyanis szerves részei a bolyok élővilágának, sőt egyes hangyafajok saját táplálásukra egész gombatelepeket tartanak fenn. Bár az argentinok nem ilyenek, ennek ellenére a fészkek mikroklímájában gyorsan képesek terjedni az ilyen patogén gombafajok is.

Hogy a vírusok vagy a gombák segítenek-e visszaszorítani a szuperkolóniákat, esetleg a szintén földrésznyi területű telepeket alkotó termeszek oldják meg a túlterjeszkedés okozta problémát, azt egyelőre egyetlen hangyakutató sem óhajtja megjósolni. Annyi bizonyos, hogy a rovarirtók nem jelentenek megoldást, mivel azok a hangyáknál jóval érzékenyebb beporzók állományában bizonyítottan nagyságrendekkel nagyobb károkat okoznak. 

Kapcsolódó korábbi cikkeink: