Élőben, ahogy Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere felmegy az űrbe
Ha minden jól alakul, kedden július 20-án, magyar idő szerint délután háromkor elstartol Texasból a New Shepard rakéta, fedélzetén pedig ott lesz Jeff Bezos, a világ jelenleg leggazdagabb embere, az Amazon-birodalom alapító tulajdonosa.
Az űrturizmusra alapított Blue Origin vállalat honlapján élőben követhető utazáson az 57 éves cégvezér mellett még hárman vesznek részt. A milliárdos hat évvel fiatalabb öccse, Mark Bezos, a 82 éves Wally Funk, aki már az 1960-as években a NASA űrprogramjában edződött, de nőként nem engedték az űrbe, valamint a 18 éves Oliver Daemen, aki a valaha volt legfiatalabb emberként lépheti át az űrhatárt. Ő kalandos módon lett a legénység tagja, a negyedik helyet ugyanis a Blue Origin egy árverés során osztotta ki, azonban a 28 millió dolláros ajánlatot tevő nyertes pár nappal az indulás előtt, halaszthatatlan teendőire hivatkozva lemondta az utazást. A második legmagasabb ajánlatot Daemen apja, egy holland magántőkealap vezérigazgatója tette, de amikor megtudta, hogy utazhat, a lehetőséget átadta a fiának.
A tervek szerint a rakéta és az utasoknak helyet adó kapszula együtt száguld a magasba (körülbelül 3700 km/h sebességgel), majd a röppálya csúcsa felé az újrahasználható rakéta leválik, a kapszula pedig a Kármán-vonalat átlépve, nagyjából 106 kilométer magasan percekig siklik tovább, míg az utasok a súlytalanság állapotába kerülnek. A visszaérkezés során, a zuhanás vége felé ejtőernyőket ereszt a kapszula, és szépen lassan megérkezik a sivatagos célterületre.
A Blue Origin alig egy hete, a Virgin Galactic után kapott engedélyt az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóságtól (FAA) arra, hogy embereket utaztasson az űrbe, így Richard Branson után Jeff Bezos és társai is ízelítőt kaphatnak a kozmoszból.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
A világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos egy hét múlva elindul az űrbe
Az Amazon alapítójának űrkutató cége, a Blue Origin is megkapta az engedélyt az űrturizmusra, és jövő kedden már fel is küldik az első négy utast: a Bezos-fivéreket, egy 28 millió dollárt fizető turistát, és egy 82 éves nőt, akit a NASA a hatvanas években a neme miatt nem engedett az űrbe.
Nukleáris meghajtású űrhajót terveztet a DARPA a Lockheed Martinnal és a Blue Originnel
Az űr- és hadiipari fejlesztésekben jártas vállalatok a General Atomics-szal közösen tervezik a jövő űrhajóját. Még nem tudjuk, hogy az milyen lesz, de az biztos, hogy a hajtóművet atomenergia fogja működtetni.
Jeff Bezos lesz a világ első billiomosa egy új tanulmány szerint
Egy üzleti elemző cég tanulmánya szerint az Amazon vezetőjének a vagyona már 2026-ra elérheti az ezermilliárd dolláros határt. A világ leggonoszabb techcégének választott Amazon egyelőre jól jár a járvánnyal, de a munkásai kevésbé.