Új COVID elleni gyógyszerrel kísérleteznek a Semmelweis Egyetemen
Augusztus 23-ával a Semmelweis Egyetem is csatlakozik ahhoz a nemzetközi szintű klinikai vizsgálathoz, amelynek célja egy új, koronavírusos betegeknek adható, szájon át szedhető, vizsgálati fázisban lévő készítmény hatékonyságának igazolása. A vizsgálat az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján folyik majd Merkely Béla rektor, klinikaigazgató vezetésével.
A szájon át szedhető, antivirális koronavírus elleni vizsgálati készítmény nevét nem említik az egyetem közleményében. Annyi biztos, hogy jelenleg nincs elfogadott orális készítmény a COVID-19 kezelésére.
A szer klinikai tesztelésének első fázisa márciusban kezdődött az Egyesült Államokban. Ennek lezárását követően elindultak a már nagyobb számú beteg bevonásával megvalósuló második és harmadik fázisú vizsgálatok is, amelyek világszerte 400 vizsgálóközpontban, ezen belül Magyarországon hat helyszínen zajlanak.
Azoknak a betegeknek, akik a Semmelweis Egyetemen kezeltetik magukat, és megfelelnek a kritériumoknak, az elkövetkező időszakban felajánlják a vizsgálatban való részvételt.
A most induló vizsgálattal kapcsolatban minden további információ az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által jóváhagyott betegtájékoztató anyagban érhető el – mondta Filakovszky János, az egyetem koordinációs feladatokat ellátó Klinikai Kutatásokat Koordináló Központjának igazgatója. Mint minden klinikai vizsgálatban, ezúttal is folyamatos orvosi ellenőrzés alatt tartják a részt vevő betegeket, napról napra nyomon követve egészségügyi állapotukat. Már közzé is tették a tájékoztatókat azoknak a lehetséges résztvevőknek, akiknél fokozott a tünetek súlyosbodásának kockázata – náluk feltétel, hogy ne legyenek beoltva a koronavírus ellen –, illetve akiknél nincs fokozott kockázat, de nemrég diagnosztizálták őket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az új kutatási eredmények szerint mégis hatásos a remdesivir a COVID–19-cel szemben
Egy amerikai kutatás a SARS-CoV-2 által megcélzott sejttípusok és a súlyos betegségeknél előforduló, gyulladást fokozó immunválasz kiváltója mellett azt is megerősítette, hogy az eredetileg az ebola ellen kifejlesztett gyógyszer képes blokkolni a sejteken belüli vírusreplikációt, így hatékony gyógymódot jelent a COVID-19 betegség ellen.
Ez most az öt legjellemzőbb COVID-tünet a beoltottaknál – más, mint az oltatlanoknál
A beoltottak számára a sok tüsszentés a koronavírus-fertőzés új figyelmeztető jele. A láz már csak a beoltatlanoknál jelenik meg a legfőbb tünetek között, a két adaggal immunizáltaknál pedig már a tartós köhögés is elmarad. Meglepő, hogy a szaglásvesztés a kétszer beoltottak körében gyakori.
A Szputnyik teljesített a legjobban, a Sinopharm a legrosszabbul a Semmelweis Egyetem ellenanyagtesztjén
A korábban negatívnak mért jelentkezők 12 százalékánál nem talált ellenanyagot a Semmelweis Egyetem által használt eszköz sem. A Sinopharmmal oltottak körében 16 százalék ez az arány. Elsősorban hatvan év fölöttiek érintettek.