A korai terápiával megelőzhető, hogy egy spektrumzavarral érintett csecsemőt később autizmussal diagnosztizáljanak
A szakmai közmegegyezés szerint a szociális kapcsolat és a kommunikáció olyan komplex humánspecifikus viselkedés, amelynek bonyolult szabályrendszerét szinte ösztönösen sajátítják el a felnövekvő generációk. Az autizmusban érintettek ezen a területen sérültek, konyhanyelven fogalmazva nem látják, nem érzékelik, miként működik az a verbális és nonverbális kommunikációra alapozott, dinamikusan változó interperszonális hálózat, amelynek finomságait a neurotipikus (vagyis sérülés- és zavarmentes emberek) többsége sem érti, inkább érzi.
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság szerkesztésében megjelenő Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) jelenleg érvényes DSM-5 kiadása a személyiség fejlődésének egészét átható (pervazív) szociális-kognitív és kommunikációs készségek zavaraként definiálja az autizmust. Változatait egy speciális skála, az úgynevezett autisztikus spektrum mentén kategorizálja. A WHO Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) című, 2019-től érvényes új sorvezetője is e spektrum szerint osztályozza az autizmus különféle megnyilvánulásait. Gallai Mária, Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Mentálhigiénés szakrendelő gyermekpszichiátere Qubitnek korábban elmondta, hogy az autizmus spektrumzavar (ASD) klinikai tünetei másfél éves kor környékén jelentkeznek, a diagnózis pedig 3 éves korra már biztosan felállítható.
A korai felismerést és a terápiás munkát segítheti az kutatás, amelyet a perthi Nyugat-Ausztráliai Egyetem által vezetett nemzetközi kutatócsoport végzett, és amelynek eredményeit a Jama Pediatrics folyóiratban szeptember 20-án megjelent tanulmány ismertet. A brit Guardian beszámolója szerint a kutatócsoport 104 olyan kilenc hónapos és 14 hónapos kor közötti csecsemőt vizsgált, akik az autizmus korai tüneteinek megjelenése után kerültek a közösségi egészségügyi szolgálatok látókörébe. A gyerekeket véletlenszerűen két felé osztották, az egyik csoport rutinellátásban részesült, a másikhoz tartozók viszont öt hónapon keresztül 10 terápiás alkalmon vettek részt. A kutatók ezután 18, 24 és 36 hónapos korban mindegyiküknél újra vizsgálták az ASD-re jellemző viselkedésformákat.
A terápiás üléseken először videóra vették a gyerekek és a szülők közös játékát. A terapeuta ezután a szülővel együtt áttekintette a felvételt, és segített nekik megérteni, hogy gyermekük milyen módon próbál velük kommunikálni, és kielemezték, hogy miként tudnák jobban bevonni a gyereket a közös tevékenységbe. A cél a szülő és gyerek közötti oda-vissza kommunikáció erősítése és javítása volt, a csecsemő szociális-kommunikációs készségeinek fejlesztése.
A tanulmány szerint a terápia láthatóan csökkentette az autizmus egyes tüneteit, és ez a változás nagyrészt megmaradt a gyerekek hároméves koráig, amikor független szakértők értékelték az egyes gyerekeket. Ennek alapján kiderült, hogy míg a standard ellátásban részesülők egyötödénél lett ASD a diagnózis, addig a terápiában részesülőknek csak 6,7 százalékánál állították meg ugyanezt.
A kutatók szerint a gyerekek jobb eredményt értek el a szociális interakciók, de például az ismétlődő mozgások és az érzékszervi észlelésre adott szokatlan reakcióik terén is. Ugyanakkor úgy vélik, mindenképpen további nyomon követésre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, a terápia csupán késlelteti-e a diagnózist, vagy egyes gyerekeknél meg is előzi-e azt.
A tanulmány hangsúlyozza, hogy a korai terápia nem gyógyítja az autizmust. Sok gyermeknek még mindig jelentős fejlődési eltérései voltak, amikor a vizsgálat végén betöltötték a harmadik életévüket. A kutatók véleménye szerint az eredmények azonban azt sugallják, hogy a személyre szabott terápia legalább néhány esetben segítheti az érintett csecsemők szociális készségeik megfelelő fejlődésében.
Az eredmények ugyanakkor felvetik azt is, hogy az egészségügyben elérhető ASD-szolgáltatások meglehetősen egyoldalúak és hiányosak. Mert azok a gyerekek, akik az ilyen terápiák hatására javulást mutatnak, továbbra is speciális ellátársa szorulnak akkor is, ha nem diagnosztizálják őket. A tanulmány szerzői szerint ők ezekre a rendszerhibákra is fel kívánják hívni a figyelmet, mivel a szolgáltatásokat a szükségletekhez, nem pedig a diagnózisokhoz kellene igazítani.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
