Megjöttek az első fotók a Merkúr felszínéről
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Befutottak az első, a Merkúr bolygó felszínét ábrázoló felvételek az európai-japán BepiColombo küldetésből; a kráterek borította bolygófelszín erősen emlékeztet a Holdéra. Az Európai Űrügynökség (ESA) és a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) 2018-ban indította útnak a BepiColombo űreszközt az Európai Űrkikötőből.
A küldetéshez két, a bolygó körül keringő járművet használtak: a Mercury Planetary Orbitert, illetve a Mercury Magnetospheric Orbitert. A két űrjármű 2025-re érheti el a Merkúr körüli pályát. A küldetés célja, hogy több információt gyűjtsenek a Naphoz legközelebbi, 350 Celsius-fokos felszíni hőmérsékletű bolygó evolúciójáról.
Az Európai Űrügynökség a bolygófelszínen megfigyelt kráterek keletkezési körülményeit, illetve a Merkúr felszínének sajátosságait az alábbi módon írták le:
„Az egyik elmélet szerint [a bolygó] egykor egy nagyobb kőzettest része lehetett, amit egy hatalmas becsapódás következtében megfosztottak a kőzetei nagy részétől. Csak a viszonylag nagy méretű vasmag maradt utána, erős mágneses térrel, illetve egy sziklás, külső héj.
A Merkúr valójában nem hasonlít a fényes holdfelszínhez: szinte mindenütt sötét van rajta. A felszínét évmilliárdokkal ezelőtti lávaáradatok formálták. Ezek a lávafolyamok övezik azokat a krátereket, amelyeket a több tízezer kilométeres óránkénti sebességű aszteroidák és üstökösök vájtak ki. Néhány régebbi és nagyobb kráter alját elárasztották a fiatalabb lávafolyamok. Több mint száz olyan hely létezik, ahol alulról tépázták meg a felszínt a vulkanikus robbanások.”
A BepiColombo küldetés a nevét az olasz tudósról, Giuseppe „Bepi” Colombóról kapta; ő segített kifejleszteni azt a gravitációs segédeszközt, amelyet a NASA az első, a Merkúrra küldött űreszközben, a Mariner 10-ben használt fel 1974-ben. A BepiColombo a NASA Messenger küldetése során felhasznált adatokra is épít, amely 2011 és 2015 között zajlott.
Ahogy az űreszköz egyre közelebb kerül a Merkúrhoz, úgy válik egyre alkalmasabbá a nagyobb felbontású képek készítésére. Az ESA közlése szerint a pénteki átrepülés további felvételei a következő napokban lesznek elérhetők.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Most halad el a Merkúr Föld és a Nap között, itt az élő közvetítés
Felszerelés nélkül nehezen kivehető a látvány, de szerencsére közvetítik.
A marsi élet keresése, európai Merkúr-szonda, csillagászattörténet: ma este ismét Science Meetup!
Űrkutatási és csillagászati témájú előadások az áprilisi meetup-on. A részvétel, mint mindig, ingyenes.
Az ELTE és az MTA űrkutatói is részt vesznek a Merkúr-expedícióban
Az október 20-án, magyar idő szerint hajnali 03:45-kor elstartoló Ariane 5 rakétával útjára indított BepiColombo hét év múlva éri el a Naphoz legközelebb keringő bolygót.