Magyar kutatók adatai szerint a valóság csak részben igazolja a sejtszintű szexuális szelekcióról szóló evolúciós elméletet

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és a Debreceni Egyetem (DE) munkatársai a Scientific Reports című nemzetközi multidiszciplináris folyóiratban közöltek tanulmányt arról, hogy a Charles Darwin és Angus Bateman nevéhez kötődő elmélet, amely szerint a hímek és a nőstények ivarsejtjeinek méretbeli különbsége döntően meghatározza a nemi szerepeket, valós adatokkal csak részben támasztható alá – adta hírül az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat honlapja. 

Székely Tamás, Mokos Judit, Scheuring István, Liker András és Robert P. Freckleton különféle állatfajok szaporodási viselkedéssel kapcsolatos tulajdonságait elemezték, a következtetéseik pedig évszázados tankönyvi ismereteket kérdőjeleznek meg.

Elméleti alapok

Charles Darwin munkássága nyomán másfél évszázada tudható, hogy a nemek közötti, illetve a nemeken belüli versengés a természetes szelekció egyik igen fontos formája. A szexuális szelekció során az azonos nemű állatok azért versengenek, hogy a legjobb vagy legtöbb párhoz jussanak, a különnemű párok közötti versengés pedig leginkább arról szól, hogy melyik fél mennyi energiát fektessen az utódok felnevelésébe. A szexuális szelekció számos szinten zajlik a sejtektől a viselkedésig, de a cél mindig a legjobb minőségű és legtöbb utód létrehozása a lehető legkisebb energiabefektetéssel. 

Angus John Bateman angol genetikus, a 20. század derekán Darwin elméletére támaszkodva alkotta meg a később kettejükről elnevezett elvet, amely szerint az ivarsejtek méretkülönbsége – a hímivarsejtek sokkal kisebbek, mint a petesejt – alapvetően meghatározza a hímekre és a nőstényekre ható szexuális szelekciót. Mivel a nőstények sok energiát fektetnek a nagy petesejtek létrehozásába, sokkal fontosabb számukra, hogy az utód sikeres legyen, míg a hímek inkább a jobb nőstényekért küzdenek, de az utód gondozásába kevés energiát fektetnek. Ha ez az elmélet igaz, akkor ebből az következik, hogy minél erősebb az anizogámia, azaz minél jobban különböznek egymástól méretben a hím- és a női ivarsejtek, annál nagyobb lesz több szempontból is a különbség a nemek között.

Számítógépes grafika a kicsiny hímivarsejtek és az óriás petesejt találkozásárólFotó: DESIGN CELLS/SCIENCE PHOTO LIBRA/Science Photo Library via AFP

Tapasztalati adatok

Az ÖK, a DE és Sheffield Egyetem evolúcióbiológusai arra keresték a választ, hogy ez a rendkívül elegáns és logikus elmélet vajon alátámasztható-e valóságban. Ezért a legkülönfélébb rendszertani csoportokba tartozó 64 állatfajtól származó viselkedési és életmenet-adatokat elemeztek, miközben próbáltak kapcsolatot találni az anizogámia, a nemek közötti testméretkülönbség és az utódgondozás erőssége, illetve a szexuális szelekció intenzitása között. 

Kiderült, hogy az anizogámia és a szexuális szelekció erőssége között semmiféle összefüggés nincs. Egyedül a szülői gondoskodás mértéke és a szexuális szelekció erőssége között találtunk kapcsolatot, tehát minél inkább jellemző egy fajra, hogy a nőstények gondozzák az utódokat, annál erősebb a hímek között a versengés a nőstényekért, és fordítva.

A kutatók ugyanakkor arra a következtetésre jutottak, hogy az evolúciós régmúltban az anizogámia indította be a szexuális szelekciót, de később egy sor más tényező sokkal erősebben hatott rá. Állításuk szerint vizsgálatuk összességében azonban nem cáfolta a Darwin–Bateman-paradigmát.

Az evolúcióbiológusok szerint a nemek közötti versengést a fajra ható ökológiai kényszerek is befolyásolják, de a versengésre ugyanígy hat a hímek és nőstények eltérő aránya a populációban és számos más tényező is. 

A kutatás során nem derült fény összefüggésre a szexuális szelekció erőssége és a nemek testi különbözősége, vagyis a szexuális dimorfizmus között sem. Pedig a biológusok jelentős része azt is tényként kezeli, hogy minél jobban különbözik egymástól egy faj hímje és nősténye, annál erősebben versengenek a hímek egymással. Az evolúcióbiológusok ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy kutatásukban a dimorfizmus mérőszámaként csak a testtömeg különbségét vizsgálták, miközben természetesen a nemek sok egyéb, a szexuális szelekció erősségét meghatározó jellegükben is különbözhetnek egymástól, például színezetben vagy intelligenciában. Vagyis nem lehet kizárni, hogy más nemhez kötött tulajdonságok korrelálhatnak a versengéssel.

A következő lépés, hogy a kutatók megpróbálják a Darwin–Bateman-elméletet emberi adatokon tesztelni és felderíteni, hogy a modern családokban a férfiak és a nők szerepét befolyásolják-e az evolúciós folyamatok, vagy pedig teljes mértékben kulturálisan szabályozott jelenségről van szó.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: