A biodiverzitás csökkenése és a klímaváltozás egymást erősítik, figyelmeztetnek az európai akadémiák
A ENSZ novemberben Glasgowban rendezett 26. éghajlat-változási konferenciája (COP26) és a dél-kínai Kunmingban már zajló biodiverzitás-csúcs (COP15) résztvevői a címzettjei annak a most megjelent jelentésnek, amelyet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) állított össze.
A dokumentum arra kívánja felhívni a döntéshozók figyelmét, hogy az éghajlati krízis hátterében töretlenül súlyosbodik az élővilág sokféleségének krízise. Folyamatosan csökken a természetes élőhelyek kiterjedése, részben a szándékos irtás, részben az erdőtüzek miatt, aminek hatására egész életközösségek tűnnek el a Föld színéről – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján.
Az EASAC az elmúlt tíz évben született tudományos eredményekből leszűrhető konklúziókat foglalta össze, kiemelve, hogy a klímaváltozást és a biodiverzitási krízist együttesen kell kezelni, mert a két jelenség nem választható el egymástól.
Körfolyamat
A sokféleség csökkenése és az éghajlatváltozás egymást erősítik, a következmények pedig katasztrofálisak lehetnek az emberiségre nézve. A körfolyamat „nemcsak extrém időjárási helyzetekhez vezet, de hatására összeomlanak az élelmiszer-ellátási rendszerek, növekszik a veszélyes kórokozók veszélye, egyre több patogén fog állatokról emberre ugrani, és más egészségügyi hatásai is lesznek. Az idei nyár szélsőséges hőmérsékleti értékei, a szárazság, a villámárvizek és az erdőtüzek már eddig is rosszak voltak, de ami a jövőben vár ránk , valószínűleg sokkal rosszabb lesz” – idézi az MTA honlapja Michael Nortont, az EASAC környezeti programjának igazgatóját.
Báldi András, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa, az EASAC Környezeti Paneljének tagja szerint számos, egymással összefüggő környezeti krízis zajlik. A trópusi erdők irtása egyszerre csökkenti a biodiverzitást, a terület szénelnyelő képességét, és szabadít fel korábban megkötött szenet. Az emelkedő hőmérséklet, illetve a csapadék ezzel összefüggő változásai csökkentik a mezőgazdaság termelékenységét, a vadon élő fajokat korábbi élőhelyük elhagyására kényszerítik, ami sokszor más területek ökológiai viszonyait is felborítja, konfliktusokat okozhat az emberrel, végső soron pedig fajok kihalását idézi elő. A melegedő és savasodó óceánokban is hasonló folyamatok zajlanak le: az ökoszisztémák egyre jobban károsodnak, miközben a tengeri szervezetek fotoszintetikus aktivitása romlik.
„A biológiai sokféleség csökkenése, az ökoszisztémák degradációja, illetve a klíma változása mind életveszélyes folyamatok, amelyek összefüggenek, nem lehet őket elválasztani egymástól” – így Báldi.
Nem a küszöbértékek jelentik a megoldást
EASAC szerint az ökoszisztémák megóvásának, helyreállításának és menedzselésének egyre több sikeres módját fedezik fel a kutatók, ezekkel ellenállóbbá tehetők az életközösségeket a klímaváltozás elkerülhetetlen hatásaival szemben. A tanulmány szerzői szerint azonban, ha továbbra is a nemzeti gazdasági össztermék mértéke marad a siker fokmérője, és az ökológiai problémákat is ezzel a szemlélettel próbálja megoldani a világ, az zsákutcába vezet. Ehelyett a kormányoknak minél gyorsabban „meg kell nyomniuk a Reset gombot”, és olyan gazdasági rendszert kell kialakítaniuk, amely a fenntartható megoldásokat és az ökológiai szempontú viselkedést támogatja – fogalmaznak a szerzők.
A tanulmány azt a 2015-ös párizsi klímakonferencia óta általánossá vált hozzáállást is bírálja, amely a fordulópontok elkerülését tartja mindennél fontosabbnak. Az utóbbi évtizedben több küszöbértéket is kijelöltek az éghajlati csúcsok résztvevői, amelyeket nem szabad elérni, hogy a klímaváltozás kezelhető maradjon (ezek közül a legismertebb az ipari forradalom előtti értéket 1,5 Celsius-fokkal nem meghaladó átlaghőmérséklet). Csakhogy – érvelnek az EASAC kutatói – a küszöbértékek azt az illúziót keltik sokakban, hogy amíg nem érjük el őket, addig minden rendben van. Holott folyamatos pusztul a környezet, az élővilág és a klíma nem vár semmiféle fordulópontra, a helyzet napról napra súlyosbodik.
Forró pontok
A tanulmány által javasolt lépések nem tekinthetők újdonságnak, hiszen a kutatók már évtizedek óta ezeket hangoztatják – de a folyamatosan gyűlő tudományos ismeretek egyre jobban alátámasztják e beavatkozások szükségességét. Báldi András szerint minden eszközzel csökkenteni kell a földi ökoszisztémára nehezedő nyomást. Különösen a sokféleség nagy részének otthont adó, úgynevezett biodiverzitási forró pontokat kell megvédeni.
Ezen élőhelyek nemcsak a leggazdagabb életközösségeket tarják fenn, de egyben a leghatékonyabb szénelnyelő térségek is. Ezért a globális, illetve az európai uniós biodiverzitás-stratégia központi eleme az élőhelyek helyreállítása és a környezetkárosító gazdálkodás visszafogása. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a földterületek használatának változása és a degradáció a szén-dioxid-kibocsátás negyedéért, illetve a fajszámcsökkenés 15 százalékáért felelős.
Az EASAC tanulmánya különös hangsúlyt fektet például az élelmiszerlánc működése közben keletkező hulladék minimalizálására. Báldi szerint a globális statisztikák azt mutatják, hogy évente a megtermelt élelmiszer 30 százaléka veszendőbe megy. „Ha sikerülne megszüntetnünk a veszteséget, akkor ez önmagában 10 százalékkal csökkentené az emberiség által okozott szén-dioxid-kibocsátást, és 30 százalékkal kevesebb földterületen kellene intenzíven gazdálkodni”.
(Via MTA)
Korábbi kapcsolódó cikkeink: