Mozgó homok, inváziós fajok és a változás szele: túl jól sikerült a tudományos kísérlet, ami a Dűnét ihlette

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Nemrég mutatták be Frank Herbert regénye, a Dűne legújabb, Budapesten forgatott filmes változatát Denis Villeneuve rendezésében. Minden idők egyik legnépszerűbb science fiction-története az első kötet 1965-ös megjelenése után előbb regényfolyammá bővült, majd társasjátékot (1979), mozifilmet (1984), képregényt (1984-85), videójátékot (1992) és televíziós minisorozatot (2002) is készítettek belőle. A legújabb moziváltozat megjelenéséhez közeledve a Gabo kiadó magyar nyelven kiváló minőségben újra kiadta az első négy regényt, vagyis a Dűne (2019), A Dűne messiása (2020), A Dűne gyermekei (2020) és A Dűne Istencsászára (2021) című köteteket, amelyeket várhatóan hamarosan követ a két további regény újrakiadása, ezzel teljessé téve a hatkötetes regényfolyam új magyar kiadását. Az első regény megjelenése óta eltelt több mint fél évszázad alatt a Dűne világszerte rendkívül ismert lett, sőt popkulturális jelenséggé vált, azt viszont kevesen tudják, hogy az eredeti történetet egy sivatagos terepen folytatott amerikai tudományos kísérletsorozat inspirálta.

A városokat elnyelő dűnék

A 20. század elején az Egyesült Államok nyugati partvonala súlyos környezeti problémával küszködött. Oregon, Washington és California államok egyébként értékes partmenti területeinek 45, 31 és 23 százalékát úgynevezett aktív dűnékből álló terület alkotta. Ezek a dűnék mesterséges szabályozás hiányában a szél és a víz révén behatolhattak a szomszédos területekre, alapvetően megváltoztatva a természetes és az épített környezetet. Herbertet lenyűgözte az aktív dűnék zabolázatlan ereje: egy ügynökének írt levélben úgy jellemezte őket, hogy „egész városokat, tavakat, folyókat és autópályákat is elnyelhetnek”. Akkori leírása egy sci-fi-szerző túlzásának tűnhet, pedig az ökológusok tudományos publikációiban is gyakran elhangzik a figyelmeztetés, hogy az aktív dűnék megrongálhatják a magán- és köztulajdont, beszennyezhetik az autópályákat, a folyókat és megváltoztathatják a környező élőhelyeket. De hogyan került kapcsolatba Herbert ezzel a különös természeti erővel?

Az északnyugati sivatag látnoka


Herbert 1957-ben az Oregonnal szomszédos Washington állam nagyvárosában, Seattle-ben dolgozott újságíróként, amikor értesült egy nagyszabású szövetségi kísérletről, amely az aktív dűnék által okozott környezetrombolást volt hivatott megállítani. A kísérlet lényege az volt, hogy egy 300 holdnyi (kb. 120 hektárnyi), aktív dűnék által uralt oregoni területet, az őslakos törzsről elnevezett folyó, a Siuslaw környékét homoknáddal (European beachgrass, Ammophila arenaria) telepítenek be, amiről feltételezhető volt, hogy képes stabilizálni a dűnéket. A homoknáddal való kísérletezés nem számított újdonságnak, hiszen már az 1910-es évektől folytattak ilyen kísérleteket a területen – igaz, egyik sem volt ilyen nagy volumenű. Herbert az esetről tudósítani kívánó újságíróként a helyszínre utazott. Amit látott, mély nyomokat hagyott benne, és a Dűne-univerzum megszületéséhez vezetett. Az esetről tényszerűen beszámoló „Megállították a mozgó homokot” című írását végül sosem fejezte be, bár fia, Brian Herbert később megjelentette a befejezetlen kéziratot A Dűnéhez vezető út (Tor Books, 2005) című kötetben.

Homokdűnék OregonbanFotó: A Siuslaw National Forest hivatalos oldala

A halálos következmény

A kísérlet sikeresnek bizonyult; egyesek szerint talán túl sikeresnek is. A homoknád ugyanis invazív faj lévén elkezdte kiszorítani az amerikai partvidéken őshonos fű- és nádféléket. Sally Hacker, az Oregoni Egyetem ökológiaprofesszora szerint a homoknád mesterséges betelepítése és elterjedése mára több növény- és állatfajt is a kihalás szélére sodort, köztük az ezüstös mézontófüvet (Phacelia argentea), a siuslaw-i szőrösnyakú tigrisbogarat (Cicindela hirticollis siuslawensis) és a havasi bíbicet (Charadrius nivosus). Úgy tűnik tehát, hogy bár a projekt sikeres volt abban a tekintetben, hogy az erózió megakadályozásával stabilizálta a dűnéket, újabb problémát hozott magával: a biodiverzitás csökkenését. 

Rossz ötlet lett volna az aktív dűnék invazív fajjal történő stabilizálása? Nem feltétlenül.

Vissza a természeteshez!

Már a korai kísérletek is három fázisra osztották az az aktív dűnék stabilizálását. Az első fázisban a parthoz közel kerítéseket állítottak fel, amelyek felfogták a víz felől a szél által a part felé sodort homokot. Ezzel elérték, hogy az aktív dűne ott jöjjön létre,  és ne máshol. A második szakaszban erre a kerítés által felfogott aktív dűnére fű- és nádféléket, legtöbbször homoknádat telepítettek, ami stabilizálta a dűnét, vagyis nem engedte szétesni és tovább terjedni. A harmadik fázisban a belsőbb területekre jellemző, illetve őshonos parti vegetációval ültették be a dűnét, ami tovább stabilizálta azt. 

Az oregoni Siuslaw folyó melletti dűnés területen őshonos fajok, amelyeket a kihalás szélére sodort a homoknád (Ammophila arenaria) mesterséges betelepítése. Balról jobbra: ezüstös mézontófű (Phacelia argentea), siuslaw-i szőrösnyakú tigrisbogár (Cicindela hirticollis siuslawensis) és havasi bíbic (Charadrius nivosus).

Elképzelhető, hogy az 1950-es években folytatott kísérletben a harmadik fázis elhanyagolása okozta a problémát, tehát nem az invazív faj betelepítése, hanem az, hogy az erre ideálisnak tartott egy-két év elteltével nem kezdték fokozatosan kicserélni a dűne vegetációját a belső területek őshonos fajaira. De vajon mit gondolt volna erről Herbert? Nem túl erőltetett ökoszisztémáról beszélni egy sci-fi-regény kontextusában?

Űropera helyett űrfilozófia

Egyáltalán nem. A Dűne sokkal összetettebb témákat boncolgatott, mint a legtöbb kortárs sci-fi. Herbertet 22 kiadó utasította vissza, mire végre valaki elfogadta a kéziratát, mert lassan haladó, komoly társadalmi, morális és ökológiai problémákat boncolgató narratívája alapvetően elütött a népszerű kortársak írásaitól. A szerkesztők attól tartottak, hogy az olvasóközönség mást vár egy sci-fi-től. 

A Dűne a hatvanas évek gyermeke: egy teljes ökoszisztémát vázol fel, beszél a tudatmódosító szerek és az energiahordozók politikájáról, a társadalmi igazságtalanságokról és a zsarnokok elleni lázadásról. Persze mindezt magával ragadó, olvasmányos módon teszi, de sok szerkesztő megrettent ettől a komplexitástól. Nem volt igazuk, hiszen a regény óriási siker lett, és mára sok millió példányban kelt el, több tucatnyi nyelven. A szerző 1986-os haláláig írta a folytatásokat, tovább építve a gazdag és elgondolkodtató mitológiát. És bár a legújabb, idei hollywoodi feldolgozás is várhatóan kasszasiker lesz, a mozifilm műfaja nem optimális az ilyen tartalmas történetek elmesélésére. Akit megérint a Dűne világa, annak mindenképpen érdemes elolvasnia a regényeket is. Mondhatni éppen időben van, hiszen sorra a kötetetek sorra jelennek meg magyarul, keményfedeles változatban, új fordításban.

A szerző egyetemi adjunktus a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékén és tudományos munkatárs az MTA Lendület Morál és Tudomány Kutatócsoportjában

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: