Magyarországon alig létezik a magániskolai szektor, az elitizmusa miatt mégis nagy feltűnést kelt

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

A magán- vagy alapítványi iskolákról, ahová az állami rendszerből, aki teheti, menekíteni próbálja gyerekét, leginkább a gazdag gyerekek iskolái jutnak eszünkbe. Néhány éve kisebb vihart kavart Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) sportért felelős államtitkára, aki az iskolákról értekezve kifejtette: a kormány számára mind nevelési, mind infrastrukturális szempontból kulcskérdés az iskolafejlesztés. A tanévnyitó napján aztán Szabó a gyerekeivel készült közös fotón mosolyogva köszöntötte az ország tanulóit Magyarország egyik legdrágább nemzetközi magániskolájából, a SEK Budapesti Nemzetközi Iskolából, ahol a tandíj évfolyamtól függően évi 1 millió 800 ezertől 2 millió 300 ezer forintig terjed, amihez hozzájön még havi a 42 ezer forintos étkezési díj és a jelentkezéshez szükséges 375 ezer forintos regisztrációs díj.   

A magániskolák sokszor annak ellenére kerülnek a figyelem középpontjába, hogy a közel 730 ezer magyarországi általános iskolás csupán 3 százaléka, 22 ezer tanuló jár az iskoláknak mindössze 6 százalékát kitevő 154 olyan általános iskolába, aminek a fenntartója nem az állam és nem az egyház. (Ha az óvodákat és a középiskolákat is belevennénk, akkor ez a szám azért magasabb.) A miniméretű magániskolai szektor mégis azért ilyen látványos, mert egyrészt ide járatják gyerekeiket a leggazdagabb magyarok (és az itt élő külföldiek egy része), másrészt ide tartoznak azok a híres reformpedagógiai irányzatokhoz tartozó alternatív iskolák, ahová a jómódban élő elit tagjai íratják a gyerekeiket, ha ki szeretnék őket menekíteni a sokszor megkérdőjelezhető színvonalú közoktatásból. 

Ugyanakkor a magánintézmények is nagyon vegyesek abból a szempontból, hogy kik tartoznak a célcsoportjukba: az ilyen iskolák közel 24 százaléka például a hátrányos helyzetű vagy valamilyen fogyatékossággal vagy egyéb pszichés és más problémákkal küzdő gyerekeket vagy átalános iskolát befejezni szándékozó felnőtteket fogadnak, és a legtöbb esetben nem kérnek tandíjat. Ennek épp az ellenkezője igaz annak a közel 20 nemzetközi, de legalábbis nem magyar nyelven tanító általános iskolának a tandíjaira, amelyek magasan kilőnek a még legnépszerűbb magyar alternatív iskolák áraihoz képest is. Ezekben az iskolákban a havi tandíj körülbelül 50 ezertől (Osztrák-Magyar Európaiskola) 608 ezer forintig terjed (Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola). Ezek után semmi meglepő nincs abban, hogy a fenti iskolák közül 13 jómódú budai kerületekben található (II., III. és XII.), a többi Nagykovácsiban (amerikai iskola), Diósdon és Pápán, illetve három megyei jogú nagyvárosban, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon.

A magyar nyelvű alternatív iskolák ennél jóval olcsóbbak: az iskolák hozzájárulási költségei Budapesten havonta körülbelül 40 ezertől 160 ezer forintig, vidéken 20 ezertől körülbelül 100 ezer forintig terjednek. 

Mi az, hogy alternatív?

A jelenleg is működő alternatív iskolák közül a legtöbb a rendszerváltás körüli időszakban jött létre, ugyanis az 1985-ös oktatási törvény sok szempontból már a rendszerváltást megelőzve liberalizálta az oktatást. Ez a törvény tette lehetővé a szabad iskolaválasztást, de ekkor engedélyezték először a klasszikus reformpedagógiai irányzatok kipróbálását és saját alternatív pedagógiai programok kidolgozását is (mivel az alternatív iskolákat kívülről nem mérik, gyakorlatilag öndefiníció kérdése, hogy mennyire jellemzi őket valóban az alternatívitás). Ekkor alakultak meg az első Waldorf-iskolák, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, a Belvárosi Tanoda és a Rogers Iskola. A rendszerváltás után tudtak kiteljesedni olyan tantárgyi és iskolakísérletek, amik még a 70-es és 80-as években indultak, köztük a Kincskereső Iskola vagy az Értékközvetítő és képességfejlesztő program iskolái. A 90-es években aztán megalakult a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola, a hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő Burattino Iskola vagy a komprehenzív modellt követő Kecskemét és környéke iskolatársulás. 

Ha térképre tesszük a nem állami fenntartású iskolákat, arányok tekintetében Budapest tarol: a fővárosban működik a magán- és alapítványi iskolák 37 százaléka. Ezen belül is jól szimbolizálja a magániskolák elit jellegét, hogy – részben a méregdrága nemzetközi iskoláknak köszönhetően –, a 34 legdrágább vagy legismertebb iskola négy gazdag budai kerületben található (sorrendben: II., XII., XI. és III. kerület), míg Pesten öt magániskola működik a 13. kerületben, a többi 18 pedig az összes pesti kerület között oszlik el. A megyei jogú városokban található az iskolák 24 százaléka, egyéb vidéki városokban 25 százalék, falvakban pedig a 14 százalékuk, de ez utóbbiban benne vannak azok a budai oldalon lévő agglomerációba tartozó falvak is, ahol egyértelműen magas státuszú családok élnek, akik egyszerűen helyben csináltak maguknak alternatív iskolákat. 

Más az elv, más a gyakorlat

Bár minden pedagógiai irányzat és alternatív iskolai program más és más, közös bennük a gyermekközpontú nevelési szemlélet és a pedagógiai differenciálás, ami azt jelenti, hogy az iskola alkalmazkodik a gyerekhez, és nem a gyereknek kell uniformizált módon alkalmazkodnia az iskolához, ahogy egyébként azt a tradicionális magyar oktatási rendszer elvárná tőle. Módszereik vagy programjaik persze különböznek egymástól, de minden ilyen irányzat lényege, hogy a gyerekek nem egyformák, az iskola feladata pedig az, hogy személyre szabottan dolgozza ki a tanulók számára azokat a módszereket, amikkel a leghatékonyabban tudja őket tanítani. 

Bár az alternatív iskolák sem teljesítik a „jó iskola” minden kritériumát (nem is lehetne), az állami iskolától eltérő szemlélet épp elég ahhoz, hogy az érdekeiket érvényesíteni kívánó szülők minden évben megrohamozzák a nevesebb alternatív vagy magániskolákat, ha úgy látják, hogy olyan intézménybe tudják a gyerekeiket beíratni, ahol nem csupán arra lesznek kíváncsiak az iskolák, hogy mit nem tud a gyerek, hanem ahol a pedagógus kellő szabadsággal döntheti el, hogy miből, mit és hogyan tanít. 

Az persze már sokkal inkább rejtve marad a szülők előtt, hogy az alternatív iskolák nagy része – szemben az állami iskolákkal – milyen szempontok szerint válogat a gyerekek között. Ha a felvételin nem is a gyerekek tudását mérik, hanem, ahogy az egyik alternatív iskola igazgatója egyszer élőszóban fogalmazott, „a csillogó szemű gyerekeket keressük”, a családi beszélgetéseken, a nyílt napok szervezésével és egyéb hol jobban, hol kevésbé átlátható kritériumokon keresztül, az iskola szellemiségével való azonosulás indokával valójában a társadalmi státuszt, szakszóval a habitust „vizsgáztatja”. Épp ezért, ha ezek az iskolák igazán ragaszkodnának saját alapeszméikhez, miszerint minden gyerek úgy jó, ahogy van, és megfelelő módszerekkel mindenki nevelhető, akkor túljelentkezés esetén a sokkal igazságosabb sorsolást választanák. Ez a gyakorlat ugyanakkor nem létezik ma Magyarországon. Emiatt aztán egy-egy iskola tanulóinak szociokulturális összetétele még inkább hasonlóvá válik, és a zömében iskolára jól szocializált, jómódban élő gyerekekkel persze viszonylag könnyű szárnyalni. Ráadásul a legtöbb alapítványi iskola, hasonlóan az állami iskolákhoz, előbb-utóbb igyekszik megszabadulni a tanulási nehézségekkel küzdő, magatartási problémás vagy egyéb okok matt zűrös tanulóktól –  hacsak nem éppen ők a célcsoport. 

Nem csak a gazdagok járnak alapítványi iskolákba

Kevésbé ismert tény, hogy több alternatív pedagógiai program a mai napig az állami rendszeren belül valósul meg, ahogy az is igaz, hogy nem minden magánalapítású fenntartó üzemeltet alternatív szemléletű iskolát. Talán az sem egyértelmű mindenkinek, hogy az állam a közoktatási feladatok ellátására a kezdetektől fogva költségvetési támogatást nyújt a magániskoláknak. A legtöbb ilyen iskolában jóval kisebb létszámúak az osztályok, amikhez fajlagosan több pedagógusra van szükség, emellett pedig még a segítő szakemberek és a jóval drágább eszközök is emelik a költségeket; a magániskolák méretüktől függően költségvetésüknek körülbelül 30‒60 százalékát kapják meg az állami finanszírozás keretein belül, míg a fennmaradó 40‒70 százalékot vagy a szülőktől gyűjtik be, vagy egyéb támogatásokkal, pályázatokkal szerzik meg. Így aztán az alternatív iskolák egy része a gazdagok elitiskolája lett, míg másik részük épp ellenkezőleg, az iskolarendszerből kihullott vagy szociálisan hátrányos helyzetű diákok hátránykompenzációs vagy második esélyt nyújtó iskolájává vált. 

A hátrányos, sokszor roma gyerekeknek fenntartott szegregált iskolák a magán- vagy alapítványi iskolák körülbelül 15 százalékát teszik ki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa például több iskolának is fenntartója, de idesorolható a Gandhi Gimnáziumot fenntartó Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. vagy az Ámbedkár iskolát működtető Dzsaj Bhím Triratna Buddhista Közösség is. Az elit és a szegregált iskolák között valahol félúton helyezkednek el azok a körülbelül 8 százalékot kitevő iskolák, amelyek a sérült vagy problémákkal küzdő gyerekeket fogadják. Ezek között is vannak olyan iskolák, amelyekért sorban állnak a szülők, hogy bekerülhessen a gyerekük, mivel az integráltan nevelhető, de sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekekkel még cudarabbul bánnak az állami iskolák, mint a problémamentes társaikkal, és a legtöbb esetben képtelenek megadni az SNI-s gyerekeknek a szükséges ellátást. Az óbudai Laborc Általános Iskola például az ép értelmű autista gyerekeket fogadja havi 70 ezer forintért. 

Ezen felül van egy kevésbé átlátható szürke zóna: azok az intézmények, amelyeknek a nevéből, de még a honlapjukról sem derül ki, hogy annak ellenére, hogy normál tanrenddel működő iskoláknak számítanak, nagy számban jelentkeznek hozzájuk SNI-s vagy egyéb problémákkal küzdő gyerekek. Ezt azonban nem hirdetik magukról, és szakembereik sincsenek igazán hozzá, de az állami rendszerből kiszoruló gyerekek még így is hamar megtalálják az államinál mindenképpen elfogadóbb vagy legalábbis kisebb létszámokkal működő iskolákat. Ezekben az amúgy fizetős iskolákban nincs is igazi túljelentkezés, a színvonaluk is sokszor megkérdőjelezhető, így pedig végképp nem elég vonzók a normál fejlődésű gyerekek számára. 

Bár az alternatív iskolák számáról és az alternatív programok sokszínűségéről nehéz adatokat gyűjteni, Dobos Orsolya, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete alternatív tagozatának vezetője szerint körülbelül 100 alternatív módszerrel működő iskola közül nagyjából 40 tekinthető ma modern alternatív iskolának. 

Ezek közül a legismertebbek, amelyek közül három állami (Gyermekek Háza, Kék Madár, Kincskereső), a többi magán vagy alapítványi, egyesületi fenntartású: 

  • Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) – 110 000 Ft/hó 32 gyereknek, további 16 helyre licitálni lehet (Budapest, III. kerület)
  • Burattino Iskola (általános és középiskola) – ingyenes (Budapest, XXI. kerület)
  • Gyermekek Háza (általános iskola) – 8 000 Ft/hó (Budapest II. kerület)
  • Kék Madár (általános iskola) – ingyenes (Veszprém)
  • Kincskereső Iskola (hatosztályos általános iskola) – ingyenes (Budapest, XI. kerület)
  • Lauder Javne Iskola (óvoda, általános iskola és középiskola) – kb. 75 000-85 000 Ft/hó; (Budapest XII. kerület)
  • Palánta Iskola (általános iskola) – 50 000 Ft/hó (Pilisvörösvár) 
  • Rogers Személyközpontú Iskola (óvoda és általános iskola) – 83 000 Ft/hó (Budapest XI. kerület)
  • Színes Iskola (óvoda, általános iskola és középiskola) –  a tandíjról nem tudni (Tata)

A legismertebb reformpedagógiai irányzat a Waldorf, aminek 42 általános iskolája mind magánfenntartású, a szülői hozzájárulás mértéke pedig iskolától függően évi 250 és 600 ezer forint közé esik. Ebből 10 Budapesten, 29 vidéki városokban, 3 falvakban működik. Ez az egyetlen olyan alternatív irányzat, melynek van saját, intézményesült tanárképzése. A másik ismert reformpedagógiai módszer a jelenleg öt általános iskolában működő Montessori pedagógia, amiből négy helyen az általános iskolákon belül hoztak létre Montessori-osztályokat, miközben az iskola nem minden csoportjában dolgoznak a módszer alapján. Ezek az iskolák inkább Montessori-jellegűnek mondhatók, mert nem felelnek meg néhány alapvető Montessori-féle pedagógiai elvárásnak, például nem vegyes életkorú csoportban foglalkoznak a gyerekekkel, és a pedagógusoknak sincs képzés Magyarországon. 

Az iskolák államosítása után aki tehette, menekült 

2010-ben, a Fidesz kormányra kerülése után minden nemzetközi trenddel szembement az a szélsőséges központosítási törekvés az oktatásban, ami a szülők egy részét arra késztette, hogy megpróbálja a gyerekét valamilyen módon kimenekíteni az állami rendszerből. Az alternatív és alapítványi iskoláknak ugyanakkor nem volt meg a kapacitásuk a megnövekedett kereslet kielégítésére. Ennek az űrnek a betöltésére jöttek létre az úgynevezett tanulócsoportok. A fő különbség egy alapítványi iskola és egy tanulócsoport között az, hogy az utóbbinál a gyerekek magántanulói státuszban vannak, így állami támogatást ezek a csoportok nem kaptak, a tudásukról viszont félévente számot kellett adniuk egy államilag akkreditált iskolában. A leghíresebb tanulócsoportokat a Prezi-alapító Halácsy Péter indította el 2015-ben Budapest School mikroiskola-hálózat néven, ami ma már Budapest School Általános Iskola és Gimnáziumként működik. Ugyanakkor az alternatív iskoláknál is kevésbé szabályozott tanulócsoportok végét jelentette a köznevelési törvény 2019-es módosítása, amely megszüntette a magántanulói státuszt, és helyette bevezette az egyéni munkarendet, amit a szülők egyénileg kérvényezhetnek az Oktatási Hivataltól. 

A törvénymódosítás egyértelműen kedvezőtlenül hatott az alternatív iskolákra: szabad mozgásterüket tovább szűkítette, a pedagógiai programjaikat tartalmazó alternatív kerettantervek jóváhagyásának eljárását pedig tovább nehezítette és központosította. A csomag az „alternatív” kifejezés megszüntetésében teljesedett ki; helyette a törvény az „egyedi megoldások” kifejezést vezette be az eddig alternatívként számon tartott köznevelési intézmények és programok megnevezésére.  

A címlapkép illusztráció.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: