A középosztálynak is kárt okoz az iskolák joga a szabad tanulóválasztáshoz

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Hogyan találnak egymásra a tanulók és az általános iskolák? A közvélemény szerint a szabad iskolaválasztás jogával élve a szülők választanak. Lehetőleg jó hírű iskolát, gyermekük személyiségéhez igazodó tanítót, és persze olyan intézményt, ahol kevés a problémás diák – ami sokak számára leginkább a cigány tanulókat jelenti. Továbbá az utóbbi évek oktatáspolitikai folyamatainak következtében egyre több szülő törekszik arra, hogy lehetőleg ne a Klebelsberg Központ fenntartása alatt működjön gyermeke intézménye. E döntési szempontok jellemzik azon középosztálybeli családok többségének stratégiáját, akiket a szabad iskolaválasztás jogából eredő hátrányok kevéssé befolyásolnak. Bár az oktatási piacon verseny van, s a jó hírű iskolákba sokan törekszenek bejutni, az ő gyermekeik általában a nyertesek közé tartoznak. Ugyanakkor esetenként a középosztálybeli családok is megtapasztalják kisebb-nagyobb mértékben, hogy ez a verseny igazságtalan és méltatlan helyzeteket teremt, sőt: nem is mindig tartozik a nyertesek közé a gyermekük. Ennek az írásnak a témája ez, vagyis hogy a társadalom többsége által elfogadott mechanizmusok a gyermekek általános iskolába sorolásakor milyen hátrányokat okoznak általában, és milyen módon érintettek ebben a középosztályi családok – azaz e cikk legvalószínűbb olvasói. Emellett jelen írás nem titkolt célja, hogy résztvevőket toborozzon egy olyan kutatáshoz, amely az általános iskola kiválasztásával kapcsolatos szülői tapasztalatokat vizsgálja; részben azokat a helyzeteket, amikor az iskolák visszaélnek a folyamatok szabályozatlanságával, azaz a „szabad tanulóválasztás jogával” (lásd az írás végén az erről szóló információkat). A problémakör teljes áttekintésére nem vállalkozik ez az írás; néhány alapvető összefüggést követően elsősorban a középosztálybeli olvasótábort érintő jelenségek kiemelése a cél. Bővebb áttekintést például Berényi Eszter és Radó Péter munkája ad a szabad iskolaválasztás hátulütőiről.

A jelenségek megértéséhez fontos, hogy vannak a körzettel rendelkező (jellemzően a Klebelsberg Központ által fenntartott) általános iskolák, amelyek a körzetükben lakó tanulók felvételét követően, amennyiben szabad férőhellyel rendelkeznek, további tanulókat vehetnek fel. És vannak nem az állam, hanem például egyházak vagy alapítványok által fenntartott általános iskolák, amikre szinte egyáltalán nem vonatkoznak olyan szabályok a felvétel kapcsán, amelyek erősen befolyásolnák, hogy kit kell felvenniük. Ez az írás elsősorban azokról az iskolákról szól, amelyek állami fenntartásúak, és kellően népszerűek ahhoz, hogy a körzetben élő gyermekek felvételét követően még sokan próbálják oda beíratni gyermeküket. Ugyanakkor a felvázolt mechanizmusok a nem állami iskolákban is nagyon hasonlóak.

Elöljáróban még annyit megjegyzünk, hogy ez az írás nem fest pozitív képet az iskoláinkról, és a kivételekre nem tud kellőképpen kitérni. Cikkünk rendszerszintű folyamatokról szól, amelyek nem minden iskolára igazak. És hangsúlyozzuk, hogy nem a pedagógusokkal vagy a szülőkkel van probléma, hanem a szabályozással, ami teret enged a következőkben bemutatott folyamatoknak.

A szabad iskolaválasztás joga – ami látszólag mindenkinek jár

Egy kicsit leegyszerűsítve tehát a szabad iskolaválasztás jogával élve tulajdonképpen bárki bármelyik általános iskolába kérheti gyermeke felvételét – persze nem biztos, hogy a választott iskolába a gyerek be is kerül. A korlátozás nélküli szabad iskolaválasztás jogát szokás olyan alapvető jognak gondolni, amely minden demokratikus országban jelen van. Azonban a valóság nem ez. Bár az iskolaválasztás korlátozása a nemzetközi tendenciák alapján egyre kevésbé szigorú, a hazaihoz hasonló, szinte korlátozás nélküli gyakorlat kevés országban figyelhető meg. 

De mi is ezzel a baj? Az első probléma, hogy bár elvileg ez a jog mindenkinek jár, a gyakorlatban ez nem igaz. Például információs egyenlőtlenség jellemzi a családokat, azaz a tanult szülők tudják, hogy melyik iskolát érdemes választani, míg a kevésbé tanult szülők gyermekei nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel. De még ha nem is létezne ez a különbség a családok között, a kevésbé jól szituált családok számára gazdasági kérdésként jelentkezik, hogy a választott iskolát hogyan érjék el, hiszen a közlekedés is pénzbe kerül, nem beszélve az időbefektetésről és szervezési kérdésekről, ami például egy elsős gyermek kíséretét jelenti egy távolabbi iskolába. Így marad a legközelebbi, általában körzetes iskola. De ha véletlen egy jó hírű iskola körzetében lakik egy kevésbé jól szituált család, az iskolák gyakran meggyőzik a szülőket, hogy az adott iskola nem lenne jó választás számukra (lásd Hricsovinyi és Józsa, valamint Zolnay kutatását).

Vagyis a középosztály válogathat a szolgáltatások közül – mindössze egy „buszjegy árát” megfizetve. Ezen a ponton talán érdemes felidézni azt a – többek között az Egyesült Államokban elterjedt – gyakorlatot, amely szerint az állami iskola mellett választhat mindenki magániskolát, sok pénzért. Az elsőre talán igazságtalannak tűnő rendszer – összevetve a hazaival – bizonyos szempontból talán nem is olyan igazságtalan, hiszen a fizetős iskola esetén tiszta a képlet: ha nem tetszik az állami szolgáltatás, pénzért vásárolható jobb. De Magyarországon a középosztály nem fizeti meg a jobbnak gondolt szolgáltatást. Kiválasztja az állami szolgáltatások közül a számára szimpatikusabbat, és csak annyi költséget vállal, ami általában számára alig megterhelő (utazási költség), de nem mindenki tudja vállalni. Így akaratlanul egyenlőtlenségeket gerjeszt.

Természetesen a középosztály ezt nem szándékosan teszi, mindenki a legjobbat akarja gyermekének. Ugyanakkor rendszerszinten, hosszú távon ez sok kárt okoz. Ezek közül a legfontosabb, hogy a jól szituált családok általában jobb minőségű oktatási szolgáltatásban részesülnek, mint a kedvezőtlenebb körülmények között élő családok. Másképpen fogalmazva: nem a tanulók egyéni jellemzői döntik el az iskolai karrier sikerességét, hanem a családi háttér. 

A magyar iskolák közötti különbségek óriásiak: vannak, akik jól felszerelt iskolában, felkészült pedagógusokkal, motiváló környezetben kezdik meg iskolai tanulmányaikat. És vannak, akiknek ez nem jár, mivel nem tudnak élni a szabad iskolaválasztás jogával, nem tudják állni gyermekük utazásának költségeit, nem értik az iskolaválasztás fontosságát, nem igazodnak el ebben a kérdésben, de nem is vennék fel őket a jó iskolába. Ők kevéssé motiváló környezetben, gyakran pedagógushiánnyal küzdő vagy kiégett pedagógusokat alkalmazó iskolákban tanulnak. Köztudott, hogy pedagógushiánnyal küzd a magyar iskolarendszer, de arról kevés szó esik, hogy ez a probléma eltérő mértékben érinti az egyes intézményeket. Nyilván ahol több a középosztálybeli tanuló és kicsit könnyebbnek tűnik a munka, ott kevesebb a betöltetlen állás, míg a hátrányos helyzetű tanulókat magasabb arányban oktató iskolákban általában nagy a baj. Ezek az iskolák közötti különbségek tulajdonképpen az oktatási szegregáció jelenségét takarják, amely a médiában általában félrevezető módon kizárólag a roma tanulók kapcsán, az előítéletek kezelésével összefüggésben merül fel.

Szokás olyasmiket mondani, hogy „tanulj fiam, rajtad múlik, mi lesz belőled”, meg hogy „az iskola mindenki előtt nyitva áll.” Csak hogy ez nem igaz. A nemzetközi összehasonlításra lehetőséget adó PISA-vizsgálat adatai szerint Magyarország az egyik olyan ország, ahol a családi háttér a legerősebben befolyásolja az iskolai karriert, azaz nálunk a legkevésbé hitelesek ezek a nevelő célzatú mondatok. És ilyenkor általában az otthoni körülményekre gondolva intézzük el ezt a kérdést, pedig az iskolarendszerünk, többek között az iskolakezdéskor jellemző szelekció annak az oka, hogy a társadalmi státuszt bebetonozza az iskola, vagyis az oktatás nem segíti a szegénységből való kitörést. Persze, ha úgy gondoljuk, hogy az iskola célja nem az, hogy a tanulók egyéni jellemzőire építve minden gyermekből kihozza a legtöbbet, akkor rendben vagyunk, nincs ezzel dolgunk.

A méltányos oktatás társadalmi haszna

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a méltányos oktatás, és ennek lényeges elemeként az iskolakezdéskor jelentkező szelekciós mechanizmusok kezelése a középosztály esetében kizárólag morális kérdésként jelentkezik, érdemes felidéznünk néhány olyan összefüggést, amelyben indirekt módon a középosztály is érintett.

Az oktatáson keresztül elérhető társadalmi-gazdasági előnyök talán a leszakadó társadalmi rétegek gyermekei esetében a leginkább kiaknázhatók. Ha a kedvezőtlen családi háttérrel rendelkező diákok az oktatási rendszerből kilépve nem rendelkeznek a munkaerőpiacon hasznosítható tudással, akkor nem vagy csak kisebb részt képesek részt vállalni a közteherviselésből, miközben költségeket generálnak a társadalomnak, többek között a munkanélküli, a szociális és az egészségügyi ellátás terén, de ide sorolhatjuk a büntetés-végrehajtás költségeit is. A megfelelően elköltött oktatási kiadásokra egyértelműen megtérülő befektetésként tekinthetünk. Számos elemzés bizonyítja, hogy a gazdasági növekedés erősödött azokban az országokban, amelyekben a tanulók teljesítménye javult (lásd például Hanushek és Woessmann kutatását).

Az oktatás előnyei ugyanakkor nem kizárólag a gazdasági produktivitás javításában jelölhetők meg; a megfelelő minőségű oktatás számos módon hozzájárul a társadalmi jóléthez. Például a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők egészségi állapotukat, személyközi bizalmukat és politikai hatékonyságukat magasabbra értékelik, valamint állampolgári aktivitásuk is erősebb, gyakrabban folytatnak önkéntes tevékenységet. Az iskolázottabbak jobban vigyáznak környezetükre, intenzívebb a kultúrafogyasztásuk. Külön is érdemes kiemelni, hogy a majdani szülők magasabb iskolai végzettséggel megszerzett gazdasági, társadalmi és kulturális tőkéje meghatározó lesz gyermekük fejlődése, iskoláztatása szempontjából, és generációkon át tovagyűrűzve fejtheti ki jótékony hatását (lásd Csapó Benő írását).

A szabad tanulóválasztás joga

Nézzük meg, hogy a morális és indirekt hatásokon kívül milyen direkt hatása van a középosztályra annak, hogy a tanulók általános iskolába sorolásakor szinte korlátlan szelekciónak enged teret a magyar oktatási rendszer.

Először is kezdjük azzal, hogy ha egy általános iskolából sokan mennek gimnáziumba, az nem jelenti azt, hogy az az iskola biztosan jobb a többinél. Nem jelenti azt, hogy ott jobbak a pedagógusok, vagy valami jobban működik. Egészen egyszerűen a közvélemény számára könnyen értelmezhető információk alapján egy iskola oktatásának minőségéről alig mondható valami (a gimnáziumok kapcsán személetesen mutatja be ezt Nahalka István). A jó hírű iskolába általában sokan jelentkeznek, főként magas társadalmi státuszú szülők, akik anyagi lehetőségeik és tudásuk miatt élni tudnak a szabad iskolaválasztás jogával, így az iskolának nagyobb a merítési bázisa, és kiválaszthatja a legjobb társadalmi pozíciójú családok gyermekeit, akik bármilyen iskolában az átlagnál jobban teljesítenének. És elindul az öngerjesztő folyamat, a sikerek hatására az iskola még vonzóbb lesz, amit megtámogat, hogy ebben az iskolában ritkábban hiányzik szakos pedagógus, jobbak a körülmények.

Na de hogyan válogatják ki a népszerű iskolákban az óvodások közül, hogy kit vegyenek fel, amennyiben a körzetes tanulók felvételét követően még marad szabad férőhely? Elvileg, ha nem tagozatról van szó, akkor nem felvételiztethetők a gyerekek, és ez jól is van így. Miből felvételizzenek? Olvasás, írás, számolás? Éppen azért mennek iskolába, hogy ezt megtanulják. Persze a középosztálybeli gyerekek egy része akár képes is lenne ilyen felvételin teljesíteni, de akkor ismét oda érkeznénk vissza, hogy a családok gazdasági-társadalmi háttere alapján válogatnánk. Mert ha valakit nem tanítottak meg számolni óvodás korában, az nem jelenti azt, hogy nem lehet jó matekból.

Akkor mégis, hogy választják ki a jelentkezők közül a szerencséseket? Bár felvételiztetni nem lehet, de válogatni igen. Jellemzően tanulóknak szóló foglalkozásokat tartanak, illetve a szülőket, néha a tanulókat „felvételiztetik”. Azaz elbeszélgetnek velük, amiből megpróbálják letapogatni, hogy melyik tanuló oktatása lehet könnyebb feladat, melyik nehezebb. Kinek vannak kapcsolatai az iskolában, ki a szimpatikusabb, kinek van olyan családi háttere, amely vélhetően garantálja a jobb teljesítményt, kevesebb iskolai problémát. És természetesen a rendezettebbnek tűnő, magasabb társadalmi pozíciójú családok, szebben beszélő, az ilyen szituációkra jobban felkészített óvodások lesznek a nyerők. És ha társadalmi-gazdasági hátterük szerint sorba rendeznénk a családokat, ez általában a legkedvezőbb helyzetű családok gyermekeit takarná. Azaz az iskolák a „könnyen oktatható, kevésbé problémás tanulókat” próbálják kiszemezgetni maguknak, de ez a valóságban társadalmi háttéren alapuló szelekciót jelent. A tanulók képességeihez ennek nem sok köze van; nem életszerű, hogy egy 5-10 perces megbeszélés alapján eldönthetjük egy óvodásról, hogy hogyan teljesít  néhány év múlva a természettudományos tárgyakból. A tanulók teljesítményéből ebben az életkorban egyébként is alig következtethetünk későbbi teljesítményükre (lásd Csapó és Molnár elemzését). Pláne egy beszélgetés alapján – legalábbis elvileg. Azonban a hazai gyakorlat miatt ezt nem nagyon vesszük észre. Aki bekerül a jó iskolába, nagyobb eséllyel jobban is teljesít. Aki nem kerül be, arról meg soha nem tudják meg az őt elutasító pedagógusok, hogyan teljesített. Esetleg egy kevésbé jó iskolába kerül, ahol természetesen kevésbé jól fog teljesíteni. Azaz a válogatást a gyakorlat általában még igazolja is.

És ez az a pont, ahol a középosztály is sokszor vesztes. Például azért, mert a középosztálybeli, de később érő tanulók is hátrányba kerülnek. És mert a felvételi kérelem elutasításának módja kevéssé szabályozott terület, így az iskolák kedvük szerint válogatnak a családok társadalmi háttere alapján, saját szimpátiájuk szerint, illetve barátaikat, ismerőseiket előnyben részesítve.

Még izgalmasabb, ha részletesebben is végiggondoljuk ezeket a „felvételi elbeszélgetéseket”. A nyelvi tagozatok például nagyon népszerűek. Na de hogyan lehet idegen nyelvet nem beszélő, olvasni, írni nem tudó óvodások közül kiválasztani azokat, akiket felveszünk a nyelvi tagozatra? A válasz: sehogy, ennek tudományosan igazolható háttere nincs. Persze lehetnek óvodások, akik akár beszélnek is néhány szót az adott nyelven, de hogy ez az alkalmasságuk bizonyítéka lenne, kérdéses. Inkább a körülményeiknek köszönhető (pl. ki tudták fizetni szülei az óvodában a nyelvi foglalkozásokat).

Ugyanakkor léteznek olyan területek, ahol viszonylag korán felismerhető a tehetség. Tipikusan említett terület a sport vagy a zene. Erre köznevelési törvényünk reagál: „[s]port- és művészeti emelt szintű oktatás esetében az iskola pedagógiai programja szerint alkalmassági vizsga szervezhető általános iskolában is.” Azonban ennek elfogadása még nem jelenti azt, hogy a hazai pedagógusok fel lennének készítve az ilyen területen tehetséges tanulók kiszűrésére, úgyhogy a válogatás általában megérzés alapján megy. Ezen a ponton talán már sejthetjük, hogy ez mit szokott jelenteni. Szimpatikus, magas pozíciójú, ismerős családok gyermekei nyernek felvételt. Persze bizonyára léteznek olyan iskolák, ahol objektív módon próbálnak szelektálni, csakhogy ehhez arra lenne szükség, hogy tudományosan igazolt, mérésekkel bizonyított megoldásokat alkalmazzanak a tanulók kiválogatása során. De ilyenek nem állnak rendelkezésre, így maradnak a megérzések.

És mielőtt megnyugodnánk, hogy azért a tapasztalt szakemberek egy részének megérzéseiben talán bízhatunk, felidézünk a sok-sok történet közül egyet ismeretségi körünkből. Nevezzük a szereplőket Rózának és Samunak. Mindketten óvodások, szüleik jóban vannak, és ugyanazon általános iskola rajztagozatára szeretnék beíratni őket. Az alkalmassági vizsgán rajzoltatnak a gyermekekkel, majd egy sorrendet is felállítanak a gyerekek között a rajzok alapján. Samu a 17. helyre kerül, míg Róza a 15. helyre. Majd telefonon értesítik a szülőket a vizsga eredményéről: Samut felvették, Rózát nem. Róza anyukája azért próbálkozik, betelefonál az iskolába, hogy jelezze, itt tévedés történt, az ő gyermeke jobban rajzolt, mint egy másik gyermek, akit felvettek. A kimért válasz: „kedves szülő, itt nagyon sok szempontot mérlegelünk, a rajztehetség ezek közül csak egy.” Hát például ily módon folynak ezek az „objektív” alkalmassági vizsgák. És egyébként is, ki az, aki nagyon erősködik, hogy olyan iskolába küldje a gyermekét, ahol úgy érzi, nem látják szívesen?

És vannak még a nem állami iskolák, ahol szinte nincsenek korlátok, úgy válogathatnak, ahogy akarnak. Ennek speciális esetei az egyházi általános iskolák, amelyek felvételi stratégiái általában az alábbi skála két végpontja között írhatók le: a jelentkező vallási meggyőződésén alapul a felvétel (ahol sokan szeretnének bejutni), illetve nem számít a vallási meggyőződés (ahol nincs nagy túljelentkezés). Az egyik probléma, hogy egy család vallási meggyőződése nehezen vizsgálható objektíven (pl. fizetik-e az egyházi adót?), a másik pedig, hogy miért van szükség egyházi intézményre abban az estben, ha az intézmény közömbös tanulói vallási elköteleződését tekintve. Ezeket a  kérdéseket szemléletesen járja körbe L. Ritók Nóra tapasztalatokon alapuló írása.

Záró megjegyzések

A magyar iskolarendszer jellemzői iskolakezdéskor közvetlen módon generálják a tanulók társadalmi háttér szerinti válogatását. Ebben a rendszerben minden szereplő a saját érdekeit követi: a szülő a jónak vélt iskolát keresi, míg a pedagógusok a könnyen oktatható tanulókat. Nem hibáztathatók ezért, a szelekciós mechanizmusokat központilag kellene szabályozni, de jelenleg erre nem látszik szándék, így nem várható, hogy a hátrányos helyzetből indulók jobb életkörülményekhez juthatnak az iskola által, és számos társadalmi szintű hátrány keletkezik.

6-7 éves korban alig lehet megalapozottan válogatni a gyerekek közül képességeik alapján, de ha rendeznek is olyan színdarabot, amely valamiféle objektív válogatás érzetét kívánja kelteni, a színfalak mögött gyakran más szempontok alapján dőlnek el a dolgok. Vagyis ez a rendszer nemcsak a szegény családok gyermekeit, de a középosztálybeliek egy részét is hátrányosan érinti. Az erre vonatkozó tapasztalatok eddig kevés figyelmet kaptak; viszonylag keveset tudunk arról, hogy miként történik a felvételi kérelmek elutasítása, így nehéz javaslatot tenni a rendszer megváltoztatása érdekében. Jelenlegi kutatásunk egyik fontos célja, hogy feltérképezzük a szülők iskolaválasztási tapasztalatait.

A cikk szerzői: Fejes József Balázs az SZTE Neveléstudományi Intézetének adjunktusa, a Motiváció Oktatási Egyesület elnöke. Kutatása területe: társas környezet motivációs hatása, oktatási méltányosság. Szűcs Norbert az SZTE Művelődéstudományi Intézetének docense, a Motiváció Oktatási Egyesület alelnöke. Kutatási területe: esélyegyenlőség, oktatási/társadalmi integráció, antiszegregáció. 

Részvételi lehetőség iskolaválasztási tapasztalatokat vizsgáló kutatásban

A Motiváció Műhely egy online kérdőív kitöltéséhez keres olyan szülőket, akiknek gyermeke 2020 szeptemberében kezdte meg az általános iskolát. Ha az Ön gyermeke most kezdi az általános iskolát, kérjük, segítse a kutatást e kérdőív kitöltésével

Ha ismer ilyen szülőt, kérjük, küldje el neki a kérdőív linkjét!

Amennyiben gyermeke nem most kezdi az általános iskolát, de az elmúlt néhány évben igazságtalanságot tapasztalt gyermeke iskolaválasztása során, kérjük, a következő címre írja meg számunkra néhány mondatban, hogy mit tapasztalt: [email protected]

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: