Augusztus 21-én, 70 éves korában elhunyt Sir Ken Robinson oktatáskutató. Robinson munkássága a hazai közönség számára sem ismeretlen, hiszen több könyve is megjelent magyarul, TED-előadásai magyar feliratot kaptak, és a Budapest School is az ő gondolataival hirdeti magát.

Robinson 1950-ben született Liverpoolban. Tevékenykedett oktatási tanácsadóként kormányzati, nonprofit és neveléssel foglalkozó intézményeknél. 1985 és 1989 között a Tudomány az iskolákban nevű walesi és angliai projekt menedzsere volt, 1989 és 2001 között pedig a tudományok oktatásának professzora a Warwicki Egyetemen. 2003-ban lovaggá ütötték a tudomány érdekében végzett szolgálataiért.

Az iskola megöli a kreativitást

Robinson azok közé az „iskolaszkeptikus” gondolkodók közé tartozott, akik szerint az iskola mint intézmény elavult, nem a 21. századi problémákra reagál, és nem azokra készíti fel a tanulókat. Ahogy a Kreatív iskolák című könyvének bevezetőjében írja: „A hagyományos iskolák bizonyos vonásainak nem sok közük van a tanuláshoz, sőt kifejezetten akadályozzák azt. A forradalom, amelyre szükségünk van, azt jelenti, hogy újra kell gondolnunk az iskolák működését, sőt újra kell definiálnunk az iskola fogalmát. Emellett azt is jelenti, hogy bíznunk kell abban, hogy másfajta történet is szólhat az oktatásról.” Ilyen iskolaszkeptikus oktatási szakember még például Sugata Mitra vagy éppen Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője.

De mi a baj az iskolával mint intézménnyel? A közel 70 milliós megtekintésnél járó, Az iskola megöli a kreativitást című előadásában Robinson arról beszél, hogy az oktatás kifejezetten fontos, hiszen ennek a folyamatnak kellene bevezetnie az embereket a bizonytalan, előre nem látható jövőbe. Azonban ennek éppen az ellenkezőjét éri el: nem enged hibázni, és kiöli a kreativitást az oktatás résztvevőiből, pedig megjósolhatatlan, hogy a gyerekeknek, akik most kerülnek iskolába, milyen kérdésekkel kell megbirkózniuk 30-40 év múlva.

Robinson szerint a gyerekek elképesztő kreativitással rendelkeznek, képesek az innovációra, és mindegyikük tehetséges valamiben, de ezeket a képességeket „kegyetlenül eltékozoljuk”. Pedig a kreativitás legalább annyira fontos az oktatásban, mint például az írástudás. A hibázásra koncentráló oktatási rendszer azt firtatja, hogy mit nem tudunk, ezzel elveszi a gyerekek lehetőségét a tévedéstől és annak korrigálásától. Ennek következtében kiveszik belőlük az aktivitás és a kreativitás, hiszen félni kezdenek a hibázástól, illetve annak stigmatizáló következményeitől. Márpedig „ha nem vagyunk készek tévedni, sosem állunk elő valami eredetivel”.

Az oktatásban mindenhol a világon a tantárgyak hierarchiája figyelhető meg: legfelül az anyanyelv és a matematika, alatta a természet-, majd a társadalomtudományok, végül a művészet, ami további szintekre tagozódik. Ennek a hierarchizált oktatási rendszernek Robinson szerint az egyetlen célja, hogy magasan kvalifikált szakértőket hozzon létre (Robinson professzorokról beszélt, de ide érthetjük az orvosokat, jogászokat, kutatókat, a „sikeres” embereket általában). Azonban az oktatásnak valami egészen másról kellene szólnia, nyitottnak és támogatónak kellene lennie másmilyen működésmódokkal is, nem pusztán az oktatási (és munkaerő-piaci) szempontból eredményes embereket támogatva.

Ne zenélj, abból nem lehet megélni!

Az oktatás jelenlegi koncepciója még az ipari forradalom igényeinek kiszolgálására, illetve a sikeres egyetemi felvételik érdekében jött létre. Olyan készségeket és kompetenciákat fejleszt, amelyek a 18. századi munkaerő-piaci elvárásokra, illetve az akadémiai sikerekre koncentrálnak. Ám ennek következményeképpen rengeteg kreatív, innovatív, tehetséges ember érzi magát sikertelennek, mert érdeklődése nem felelt meg az iskolai kánonnak. Robinson ennek elkerülésére olyan stratégiákat ajánlott, amelyek segítenek megtalálni az emberek „alkotó elemeit”. Elemedben vagy? Fedezd fel a benned rejlő tehetséget! című könyvében lépésről-lépésre vezeti az olvasót abba az irányba, hogy bátran vállalja az érdeklődését, keresse meg, amiben igazán jó, és foglalkozzon azzal. Ehhez több módszert is ajánl:

• Nézőpontváltás: másképp gondolni a saját adottságainkra.
• Gondolattérkép: vizuális technika, amelynek segítségével megjeleníthetjük és rendezhetjük az információkat.
• Motivációs tábla: egyfajta kollázs, amely a céljainkat, vágyainkat és az álmainkat jeleníti meg. Készülhet bármilyen technikával, például magazinok képeiből vagy saját rajzokból.
• Automatikus írás: célja a leírtak tudatos irányítása helyett a tervezés és cenzúrázás nélküli, spontán érzések, gondolatok feltárása.
• Új dolgok kipróbálása.

De mitől lehet jó egy iskola? Robinson szerint három területet kell fejleszteni a sikeres oktatás érdekében az iskola

• a különbözőséget erősíti, méghozzá úgy, hogy széles körű tantervet kínál, és a tanulási folyamat egyéni útjait segíti elő;
• támogatja a kíváncsiságot a kreatív tanításon keresztül;
• a sztenderd tesztek hangsúlya helyett a kreativitás ösztönzésére koncentrál az alternatív didaktikai folyamatok elősegítésével, és az oktatást az intézményekre és a tanárokra bízza.

Robinson legfontosabb hagyatéka, hogy érdemes újragondolni a boldog emberi élet alapvetéseit – amelyek nem pusztán a munkaerő-piaci sikerekben mutatkoznak meg, hanem az egyedi és egyéni alkotóvágyban is –, illetve hogy az iskolának ezt kell elősegítenie nyitott, egyedi és különleges emberek nevelésével.

A szerző tanulásszervező, az Újpedagógia program alapítója és trénere. Korábbi cikkei a Qubiten itt olvashatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: