Ma 100 éve szavazott a maradásról Sopron, a leghűségesebb város, de a német kisebbségnek nem járt érte sok köszönet

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Sopronban ma 100 éve, 1921. december 14-én, szerdán kezdődött el a népszavazás arról, hová tartozzon a város és a környező falvak: Magyarországhoz vagy Ausztriához. A város részét képező Brennbergbányán másnap, míg további nyolc faluban, Ágfalván, Balfon, Fertőbozon, Fertőrákoson, Harkán, Kópházán, Nagycenken és Sopronbánfalván harmadnap járult a lakosság az urnákhoz. Sopron és térsége lehetett az első és – a későbbi kisebb referendumokat is figyelembe véve – a legjelentősebb terület, amelynek lakosai maguk dönthettek a világháborút követő békekötési folyamat során arról, hogy országot cserélnek-e. A szavazás végeredménye szerint a város és a környező nyolc falu többnemzetiségű lakossága kétharmad arányban Magyarország mellett döntött. 

Ma van tehát a „hűség napja”, amellyel véget ér a soproni népszavazás emlékéve. A „Haza, Szeretet, Hűség” mottó alatt futott centenárium során folytatódtak a két világháború között kialakult és a rendszerváltás óta ismét erősödő tendenciák: Sopron egyre jobban azonosul „a leghűségesebb város” címével, miközben alig vesz tudomást arról, hogy 1921-ben és az utána következő években milyen ellentmondásos helyzetbe kényszerült a helyi németség, amelynek jelentős része a magyarokhoz hasonlóan a maradás mellett szavazott.

A népszavazás történetét kevés kivételtől eltekintve a nemzethűség tiszta példájaként beszélik el a Magyarország történetéről szóló könyvekben, tankönyvekben és a helyrajzi irodalomban is. Ebben a nemzethűségre összpontosító narratívában, amelyet a centenáriumi emlékév során kiadványról kiadványra és beszédről beszédre megerősítettek, a soproni németség háttérbe szorul, olykor említésre sem kerül. De vajon milyen sebeket ejthettek a soproni német polgárok kizárásán alapuló narratívák a város és vidéke társadalmában? A kérdésre választ adhat  a soproni „hűségtörténet” egy olyan olvasata, ami azt vizsgálja, hogyan emlékezett meg a népszavazásról a város és az ország az elmúlt száz évben.

Képeslap 1920-ból, Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligájának kiadásában

A háború előtti Magyar Királysághoz tartozó települések közül mintegy két tucat. kivétel nélkül a formálódó új osztrák–magyar határ mentén fekvő település dönthetett arról, hogy Magyarországhoz vagy Ausztriához tartozna-e inkább. Ezek sorában Sopron volt az egyedüli város, ráadásul patinás történelmi jelentőséggel. Az 1921-es népszavazás a két világháború között végig az országos sajtó és az állami emlékezetpolitika figyelmének központjában maradt, hiszen az eseményre támaszkodva fel lehetett hívni a figyelmet arra, hogy az antant magyar állampolgárok tömegeinek nem adta meg a lehetőséget a nemzeti önrendelkezés gyakorlására. A soproni példa a magyar revíziós törekvések egyik legfontosabb hivatkozási alapjává szilárdult: a húszas és harmincas évek véleményformálói a soproniak nemzethűségére hivatkozva eljátszhattak a gondolattal, hogy ha Kassán, Nagyváradon vagy Szabadkán is kiírták volna a népszavazást, vagyis ha nem a nagyhatalmakra, hanem a helyiekre bízzák a választást, akkor nem veszett volna el a régi Magyarország.

Hűség hűség hátán

Az elmúlt száz évben a nemzet változatos formákban fejezete ki a háláját a soproniaknak, de ezek közül a gesztusok közül a legmaradandóbb az a 1922. december 14-én hozott törvény volt, amelynek értelmében Sopron megkapta a Civitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címet. Az állam rendelkezett arról is, hogy a városban az eseményhez méltó emlékművet állítsanak. A Tűztornyon átvezető Hűségkaput végül 1928 októberében adták át, ezzel Sopron egyik szimbóluma, a római alapokon nyugvó és a középkorban többször átépített várostorony az 1921-es referendum emlékhelyévé vált. Az átadó ünnepségen többek között Bethlen István miniszterelnök, Klebelsberg Kuno kultuszminiszter és Széchenyi Bertalan, a felsőház elnöke is részt vett.

A soproni Hűségkapu 1935-benFotó: Fortepan / Rostóczky Alfonz

A Hűségkapu két részből áll: egy neobarokk kapukeretből, amely a pesti Astoria Szállót is jegyző Hikisch Rezső alkotása, és felette Kisfaludy-Stróbl Zsigmond szoborcsoportjából, amely a Szent Koronás Hungária istennőt ábrázolja, valamint a neki hódoló hűséges soproni polgárokat, amint átnyújtják a város címerét. 

1931-ben, a népszavazás tizedik évfordulójára készült el Thier László Ave Civitas Fidelissima című, zongorára írt hűségindulója, Károlyi Gyula miniszterelnök a városnak címzett levelét pedig ugyanezzel a címmel közölte a Budapesti Hírlap. Egy évvel később a városi polgárok közadakozásának köszönhetően felavatták a Hűségzászlót, hivatalos nevén a Népszavazás Emlékére Emlékművet az óvárost szegélyező Széchenyi téren. Ettől fogva a népszavazás megemlékezéseit, olykor más állami ünnepek rendezvényeit is itt tartották meg.

A második világháború után a város a határmenti, vasfüggöny-közeli helyzetéből adódóan nehezebben volt megközelíthető az ország belsejéből és Ausztria felől is. A nemzethűség motívuma a közéletben mellékvágányra került, így csak a rendszerváltás után indulhattak újra Sopronban a nagyobb formátumú december 14-i megemlékezések. Az emléknap 2001-ben kapott ismét országos figyelmet: a 80. évfordulóról az első Orbán-kormány kihelyezett üléssel emlékezett meg, ahol rendeletet hoztak december 14. országos emléknappá nyilvánításáról: „A Kormány felhívja az állami szerveket, az önkormányzatokat, a vallási közösségeket, az iskolákat, valamint a civil szervezeteket, hogy ezentúl a Hűség Napján országszerte méltó módon emlékezzenek meg Sopron népének helytállásáról.” A rendelet egy-egy emlékművet is adományozott a városnak és mindannak a nyolc községnek, ahol megrendezték a népszavazást 1921-ben. Ezek sorában az újabb soproni emlékművet, a Hűségkutat 2003-ban leplezték le.

A „hűség napjára” Sopron hol kisebb, hol nagyobb szabású rendezvényeket szokott időzíteni. Állandó programnak számít Thurner Mihály polgármester sírjának koszorúzása, illetve az a rendhagyó városi közgyűlés, ahol kiosztják a város kitüntetéseit, de Sopron kortárs önképének az aktuálisan megrendezett ünnepségektől függetlenül is elengedhetetlen részévé vált a hűség motívuma. Ahogy a 2001-es kormányrendelet fogalmaz „A város neve az eltelt évtizedek során összeforrott a hűséggel. A magyarok számára Sopron és a hűség egyet jelentenek.” A szöveg ugyan túlzónak tűnhet, de a soproni hűség mára branddé vált, amely a városban, a városhoz kötődő különböző termékeken, kiadványokon és reprezentációs eszközökön is megjelenik. Példa erre a Hűség taxi, az egyik fuvarozócég neve; A hűség évada – a 2020/2021-es műsorév ezt a nevet viselte a Petőfi Színházban; Sopron hűsége – ezzel a névvel nevezte a városban működő Harrer cukrászat a tortáját a 2019-es ország tortája versenyre; a Hűség IPA – egy helyi vállalkozó és egy kézműves sörfőzde terméke; „A hűség városából, tele optimizmussal” – az országszerte ismert soproni sörgyár termékeinek címkéjén olvasható a felirat a Tűztorony alatt. De idézhetjük a helyi futballszurkolók dalát is: „te Hűség városa, te kis hazánk, / érted vívunk száz csatát [...] Bármerre jársz, s bárki kérdezi: / elmennél-e más klubba játszani? / Sopronban élsz, Sopronnak élsz, / ezt mondd meg neki!”

Miközben a hivatalos cím, „a leghűségesebb város” a „hűség városára” rövidült, a megnevezés olyan markáns önmeghatározássá vált, amely a turizmusban és az örökségiparban is hasznosítható. És bár ezt a nevet nem a városi közösség vagy a vezetői találták ki, hanem az államtól, tehát kívülről kapták, mára fontos elemévé vált a város turisztikai marketingjének. Az efféle hívószavak olykor rivalizálásra is okot adhatnak, erre példa a „Balaton fővárosa” címért folyó verseny, amit hivatalosan Keszthely nyert meg Siófokkal szemben, miután sikerült levédetnie a nevet. Sopron címének esetében ilyen védelemre nincs szükség, hiszen azt a város törvény által birtokolja. Van azonban a hűség fogalmának egy olyan dimenziója, amely miatt a leghűségesebb város lakóinak egy része csak ellentmondásosan tud viszonyulni 1921 emlékéhez.

A németek és a nemzethűség

A két világháború közötti időszakban a soproni népszavazás végeredménye kihatott a város egész társadalmára, a német és a magyar lakosság életére, valamint a gazdasági-politikai viszonyokra is. De nemcsak helyben, hanem az országos nagypolitikában és a külpolitikában is fontos hivatkozási alappá vált, ez volt ugyanis a területi veszteségek csökkentésére irányuló magyar törekvések egyetlen számottevő sikere. Ráadásul ezt az eredményt egy többnemzetiségű területen mutathatták fel, így a hazaszeretet és a nemzethűség az idegen ajkú lakosság részéről különösen jelentős bizonyíték volt, amelyre joggal hivatkozhattak a trianoni határokat módosítani vágyó magyar politikusok. Bethlen István miniszterelnök 1922. december 7-i parlamenti beszédében így fogalmazta ezt meg: 

„A soproni népszavazással megdőlt a trianoni szerződésnek minden morális alapja és az a feltevés sem vált valóra, melyre a trianoni szerződést alapították. Nem szabad elfeledkezni arról a vonzóerőről sem, melyet a 70 milliós német nemzet gyakorolt erre a nemzetiségi területre. Hasonló körülményekkel más területek esetében nem kellett volna számolni. Ha a magyar hazafiság gondolata ilyen kedvezőtlen feltételek dacára is meggyőző eredményt könyvelhetett el, máshol sokkal kedvezőbb kimenetelű lehetett volna, ha a győztesek alkalmat adnak népszavazások lebonyolítására.”

A hűség motívuma mögé a különböző politikai irányzatok képviselői mind fel tudtak sorakozni, a keresztény-konzervatívok mellett a liberálisok és a szociáldemokraták is. Így  az 1920-as években az ország más térségeihez képest Sopronban sokkal szabadabban működhetett a Szociáldemokrata Párt. A város a hazaszeretetet és a nemzethűséget reprezentáló szimbolikus jelentőségű helyszínné vált, amit az is jelez, hogy az 1922-es választásokon Sopronban a kormányzó Egységes Párt jelöltjeként az egyik vezető kurzuspolitikus, Klebelsberg Kuno miniszter indult el. A választások során azonban megmutatkozott, mennyire másképp viszonyulnak a hűség motívumához a különböző politikai irányzatok képviselői. Kozma Miklós, a Magyar Távirati Iroda akkori elnöke például már a szavazás előtt úgy fogalmazott, hogy egy esetleges szocialista győzelem „erkölcsileg elcsúfítaná” a népszavazás eredményét. A város lakossága Klebelsberg helyett végül egy szocialista jelöltet, Hebelt Edét választotta be az országgyűlésbe, aki ráadásul a német nemzetiséghez tartozott. Sopron polgármestere, Thurner Mihály egészen lesújtó véleményt fogalmazott meg az eredményekről: szerinte ugyanazok szavaztak Hebeltre, akik egy évvel korábban Ausztriára.

Sopronyi Thurner Mihály szobra a Városháza előtt. 1918-1941 között volt a város polgármestere, így a hűség mítoszában is fontos szerep jut neki.Fotó: A szerző felvétele

Hű magyarok, hűtlen németek?

A hűség motívumának kisajátítása és szegregációra alapot adó narratívája tehát már ekkor megjelent, és később egyre nagyobb ellentéteket szült a városban. Pedig országos perspektívában is elmondható, legalábbis Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere véleménye alapján, hogy a magyarországi németség alapvetően ellenezte Sopron és környéke elcsatolását, hiszen emiatt olyan számbeli veszteség érte volna őket, ami megnehezítette volna érdekérvényesítésüket az országgyűlésben, és felgyorsította volna  asszimilációjukat. Ennek ellenére Sopron környékén a két világháború között többször felszínre tört a németek hűségének kérdése. Viktor Miltschinsky, a népszavazás osztrák szavazóbiztosa szerint a magyar hatóságok igyekeztek megfélemlíteni a német identitásukat kifejező lakosokat, és arra késztetni őket, hogy megtagadják nemzeti érzelmüket, identitásukat. A korabeli sajtóban és közbeszédben a németséget gyakran kollektívan hűtlennek nevezték, pedig a szavazás titkosan zajlott, így utólag senkiről sem lehetett megállapítani, hogyan szavazott. Miként Tóth Imre történész, a Soproni Múzeum igazgatója rámutatott: „Mivel a »hűségeseket« a »hűtlenektől« elválasztani – néhány egyedi esetet kivéve – nem lehetett, a diszkriminatív közbeszéd és a hozzá kapcsolódó cselekvések a német nemzeti közösséghez tartozó polgárok összességét érintették hátrányosan.”

A népszavazás során a lakosság kb. kétharmada szavazott Ausztria helyett Magyarországra. Tehát, ha feltételezzük, hogy a magyar nemzetiségűek mind a maradásra szavaztak, akkor legalább a németek felének is így kellett tennie ehhez a végeredményhez. Ez az arány még nagyobb is lehetett, ha feltételezzük, hogy esetleg a magyarok között is akadhattak olyanok, akik Ausztriára szavaztak. Az érdekek és kapcsolatok, a nemzetiségi, kulturális, vallási kérdések, különféle hétköznapi megfontolások egyaránt meghatározhatták egy-egy polgár döntését; nem lehet a hazaszeretet eszményi elképzelését kivetíteni vagy éppen annak hiányát számonkérni mindazokon, akik szubjektív alapon döntöttek egyik vagy másik ország mellett. A háromnyelvű lakosságot multietnikus kapcsolatok jellemezték – a térségben a mai napig számottevő a horvát jelenlét – , és a nemzetiség mellett, vagy annak ellenére, gyakran a vallási, gazdasági vagy politikai meggyőződések is meghatározók voltak. És miközben kétségtelen, hogy a Sopron környéki németség szavazatai döntően befolyásolták az 1921-es népszavazás végeredményét, az utána következő időszakban mégis romlott a nemzetiségek megítélése és pozíciója országos szinten és a városban is. Ennek leginkább egyértelmű bizonyítéka a nemzetiségügyi minisztérium megszüntetése volt 1922 februárjában.

„Anyám, ne szavazz Magyarországra, különben Horthy-katonának kell lennem” - német nyelvű választási plakát 1921-ből

Az 1930-as évektől a náci Németország felemelkedése és a pángermánizmus eszméjének terjedése miatt vált ismét hangsúlyossá a nemzethűség kérdése Sopron környékén. Tóth Imre tanulmányában azt olvashatjuk, hogy: „A korabeli helyi sajtó is több ízben beszámolt róla, hogy 1935–36-tól kezdve mind gyakoribbá váltak a magyarellenes megnyilvánulások, sőt volt rá példa, hogy Sopron magyarságát az ország belsejéből is megkérdőjelezték”. Az Anschluss után Sopron a Német Birodalom közvetlen szomszédja lett, egyre erősebbé válhatott a félelem a város nemzetiségi összetétele miatti bekebelezéstől. Ez a gondolat a város és térségének képviselője, Pinezich István jóvoltából a képviselőházban is megjelent. A politikus 1936-ban az infrastruktúra-fejlesztés kapcsán elmondott beszédben úgy fogalmazott: „Sopron magyar végváros, olyan végvár, melyet fejleszteni kell, hogy soha többé senki ne akarja a kezét rátenni.” A városban a német kulturális intézményeket, politikai tevékenységüket és úgy általában fizikai jelenlétüket próbálták háttérbe szorítani, de intenzív magyarosítási kísérletek országosan is elindultak (pl.: leventemozgalom, vitézek névmagyarosítás ügye), és olykor a városvezetés is felhasznált adminisztratív eszközöket arra, hogy gyengítse a soproni németség pozícióit. Erre példa, hogy 1936-ban Thurner Mihály polgármester meghiúsította a többségében német lakosú Bánfalvának a közigazgatási egyesítését Sopronnal, de a magyarságtudat terjesztésében az 1919-ben a városba költözött selmeci akadémia hallgatóinak is jutott szerep.

Német nyelvű választási plakát: „Nyisd ki! Az édesanyád az!” és a válasz: „Nyisd ki! Még nem raboltunk eleget.” Ödenburg Sopron német neve.

Megjöttek a selmeciek

A Selmecbányán 1762-ben alapított akadémia polgárságát az I. világháború végét követő időszakban bekövetkező csehszlovák hatalomátvétel és a terjedő szlovák nacionalizmus arra sarkallta, hogy elhagyják addigi otthonukat. 1918 decemberében Budapest felé indultak, átmenetileg ott leltek otthonra, de Thurner Mihály közbenjárásának köszönhetően az intézményt végül Sopronban helyezték el, és ott indult újra az oktatás. A várost 1920-ban a trianoni döntés Ausztriának ítélte, ám az átadásának időpontja előtt, 1921. augusztus 28-án fegyveres felkelés tört ki, amelyben a főiskolások is részt vettek. Két hallgató a második ágfalvi csatában szeptember 8-án, a harcok során életét vesztette, így ők váltak később a soproni hűségmítosz mártírjaivá; egyikük, Machatsek Gyula nevét ma utca és kollégium is viseli Sopronban. A kortárs köztudatban és múltképben is fontos hely jut nekik, bizonyítja ezt az is, hogy a Hűség 100 centenáriumi zászlót idén a kilenc hűséges falu mellett az egyetem is megkapta a várostól, kiemelt helyet adva ezzel a polgároknak a népszavazás centenáriumi emlékévében. Mindez nem véletlen, hiszen a főiskolások az 1921-es népszavazás előkészületeiben, propagandájában is aktívan közreműködtek, így a városba költözésük után hamar bekapcsolódtak a közéletbe. Sopronba költözésüknek az eseményekben való részvételük és annak pozitív kicsengése adta meg a legitimitást. Ennek ellenére az újonnan érkező hallgatók nehezen tudtak integrálódni a város társadalmába. Selmeci hagyományaik, közösségi rítusaik, amelyeket új otthonukban is gyakoroltak, olykor a helyiek nemtetszésébe ütköztek, ahogy erre a témának szentelt tanulmányában Ablonczy Balázs történész is rámutatott: „A város és a főiskola együttélése nem mindig volt zavartalan: a ponzichterek nehezen barátkoztak meg a polgárpukkasztó diákszokások némelyikével, a vidám vagy éppen féktelen tivornyákkal.” A poncichterek, vagyis a soproni szőlősgazda svábok és úgy általában a helyi lakosok nem csak a diákság furcsa szokásai révén kerülhettek konfliktusba a főiskolásokkal. Az egyetem már kezdettől fogva a magyar identitás szószólója, látványos képviselője volt, de miután az 1930-as években, a már említett politikai környezetben a németek nemzethűségének kérdése egyre inkább előtérbe került, és az Anschluss után csak fokozódott, a főiskola a többnemzetiségű városban a magyarság egyik bástyájaként kezdte definiálni önmagát. Erre utal az 1941-1944 között kiadott Bástyánk c. havilap, amely az egyetem Ifjúsági Körének volt a kiadványa. Mint Ablonczy fogalmaz: 

„A harmincas évek végének történései előhívták a főiskola múltjában már régebben használt »magyar bástya« -toposzt, amely lehetővé tette, hogy a Sopron–Selmec párhuzam megerősödjön: eszerint a főiskola hivatása a múltban és jelenben egyaránt az volt, hogy a »magyar nemzeti gondolatot« többségi (vagy legalábbis domináns) nemzetiségi környezetben képviselje.”

A főiskolások nemzeti mozgalma azonban nem csupán az egyetemen belül éreztette hatásait, hanem olykor a helyi nemzetiségek elleni diszkriminációjában is megmutatkozott. Egy alkalommal például a diákság tüntetést szervezett: „Karády Katalin egyik filmje, a Csalódás ellen, egy »új, tisztább, nemesebb és igaz magyarságban gazdagabb jövő« jegyében. (Tiltakozásukkal a diákok elérték, hogy ígéretet kaptak: Sopronban több »zsidó és Karády-filmet« nem vetítenek).”  A város döntően német lakossága mellett tehát olykor a zsidó kisebbség is ki volt téve a megkülönböztetésnek.

A hitleri Németországtól való félelem miatt megjelenő magyarosító törekvések a városban a németeket egyre inkább ellenséges színben tüntették fel, és kisebbségi jogaik nem érvényesültek következetesen ebben az időszakban. Végül a honi német kisebbséget kollektíven bűnössé tették a második világháború vétkeiért, és 1946-ban kitelepítették őket. Sopronban mindez azért is különösen problémás, mert a kitelepített több ezer lakos között számtalan olyan személy lehetett (vagy azok leszármazottai), aki 1921-ben a népszavazáskor Magyarországot választotta, és ezzel, ha úgy tetszik, nemzethűségéről tett tanúbizonyságot.

Korabeli háromnyelvű plakát, ami a Magyarországon maradás mellett leadott érvényes szavazat menetét mutatta be

Utólag persze nem tudhatjuk, ki mire szavazott, és a választás önmagában nem is bizonyíték a nemzet iránti hűségre. A nemzeti érzés mellett – amely magyar és osztrák irányban is megjelenhetett – a szavazók döntését számos egyéb tényező is befolyásolhatta. Kérdés az is, miként jelent meg a nemzethűség elvont eszménye egy olyan közegben, amely eleve többnemzetiségű, ráadásul vallási tekintetben, nyelvében, kultúrájában is széttagolt volt. A „hűtlensége” miatt elűzött, egyébként korábban a népszavazás uralkodó politikai narratívája alapján nemzethűségéről tanúbizonyságot tévő soproni németség kitelepítésének ténye az 1921-es nemzethűség fogalmának mégis olyan rossz csengést ad, amely napjainkban is adhat okot ellenérzésre a jelszó hallatán.

A soproni németek kitelepítési emlékműve (2010) az evangélikus templom mellettFotó: A szerző felvétele

A mai városi közösségnek is van olyan rétege, amely számára a hűség motívumához a személyes vagy családi emlékezeten keresztül negatív érzések is kapcsolódnak. A hűséges lakosait kirekesztő város képe miatt jogosan merül fel a mai utódokban, hogy kétségbe vonják az 1921-es népszavazás erkölcsi tartalmát. Az idei centenáriumi emlékév során is felszínre kerültek ellentmondások bizonyos településeken, ahol nem egyértelmű a népszavazás emlékezetének megítélése. 2021 februárjában, amikor Fertőboz polgármestere, Kutrucz Gyula átvette a centenáriumi emlékzászlót zászlót Barcza Attilától, a térség országgyűlési képviselőjétől, nem felejtette el megemlíteni, hogy „Fertőbozon a német ajkú lakosság Magyarország mellett szavazott. Sajnálatos, hogy őket, akik hazánk mellett tettek hitet, a második világháborút követően kitelepítették.”

A szerző az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszékének doktorandusza.  A műhely további cikkei a Qubiten itt olvashatók.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Felhasznált irodalom

  • Ablonczy Balázs: „A Klopacska hív”. Emlékezésformák Selmecbányára a két világháború között. In: Czoch Gábor – Fedinec Csilla (szerk.): Az emlékezet konstrukciói. Budapest, 2006, 183–208.
  • Bolodár Zoltán: A Soproni Múzeum kiállításai. Soproni Szemle 2017. (71.) 397–424.
  • Gonda Gábor: Egyéni elbírálás vagy kollektív felelősségre vonás? Nemzethűség-vizsgálatok Sopronban és környékén 1945/1946 fordulóján. Soproni Szemle 2011. (65.) 3–16.
  • Hárs József: Emlékülés Sopronban az 1921. évi népszavazás 70. évfordulójára. Soproni Szemle 1992. (46.) 80–81.
  • Sass László (szerk.): Sopron a népszavazás idején 1921–1922. Sopron, 2006.
  • Tóth Imre: A németség helye és megítélése Sopronban 1918 és 1941 között. Soproni Szemle 2004. (58.) 219–241.
  • Tóth Imre: A hűség-mítosz hatása a népszavazás utáni Sopron mindennapjaira. Limes, 2005. (18.) 1. 41–56.
  • Tóth Imre: Sopron a városszépítők egyesületének 150 éve alatt. In: Tóth Imre (szerk.) 150 éves a Soproni Városszépítő Egyesület. Sopron, 2019. 11-30.
  • Turbuly Éva (szerk.): „Magyarok maradtunk” 1921-1996; Konferencia a soproni népszavazásról (Sopron, 1996. december 12.) Sopron, 1997.

Folyóiratok

  • 2021: centenáriumi emlékév. Soproni Téma 2020. december 16. 3.
  • 7107 szótöbbséggel magyarok maradtunk! Sopronvármegye (Rendkívüli kiad.) 1921. december 17. 1.
  • A „Civitas Fidelissima” kettős ünnepe. Nemzeti Ujság 1932. május 7. 7.
  • A hűség napját ünnepelték. Kisalföld 2012. december 15. 1, 6.
  • A Tűztorony fényei. Soproni Téma 2020. december 16. 3.
  • Áldozócsütörtökön avatják fel a soproni nemzeti zászlót. Nemzeti Ujság 1932. május 5. 13.
  • Az emlékév szimbolikája. Soproni Téma 2020. december 22. 3.
  • Emlékművet állítanak Sopronban a népszavazás emlékére. Uj Nemzedék 1932. április 6. 6.
  • Hűségét ünnepelte Sopron. Soproni Téma 2013. december 18. 5.
  • Hűségkút, a hazaszeretet emlékműve. Kisalföld 2003. június 21. 1, 8.
  • Hűségünk őrzője a Tűztorony. Soproni Téma 2012. december 19. 1, 5.
  • Károlyi Gyula: Ave Civitas Fidelissima! Budapesti Hírlap 1931. december 13.
  • P. Horváth László: Haza, szeretet, hűség. Soproni Téma 2021. február 24. 7.
  • Védett címek. Kisalföld 2001. február 08. 2.

Dokumentumok

Online hivatkozások