Leonardo DiCaprióról neveztek el egy új, súlyosan veszélyeztetett fafajt
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A környezetvédelmi tevékenységeiről is ismert színész, Leonardo DiCaprio után kapta a nevét egy, a tudomány előtt eddig ismeretlen fafaj, amely így az Uvariopsis dicaprio nevet viseli. Ez a fa kizárólag az elképesztően gazdag biodiverzitásáról ismert kameruni erdőkben nő.
A brit Királyi Botanikus Kertek tudósai azt mondják, azért akartak tisztelegni a színész előtt, mert segített megmenteni a kameruni Ebo esőerdőt a fakitermeléstől. A kutatók és a környezetvédők hevesen tiltakoztak, amikor kiderült, Közép-Afrika egyik legnagyobb, viszonylag érintetlen esőerdejének egy részét át akarják adni a fakitermelőknek. Az erdő az őslakos banen törzs, valamint számos egyedülálló állat- és növényfaj élőhelye, több veszélyeztetett gorillának, csimpánznak és erdei elefántnak ad otthont.
Miután nemzetközi szakértők levelet írtak a kameruni kormánynak a fakitermelés megelőzésének céljából, DiCaprio is felkarolta az ügyet, így a közösségi médiában több millió követőjéhez jutott el a kampány. A kormány ezután visszavonta a fakitermelésre engedélyezésére vonatkozó terveket, bár az erdőt hivatalosan még nem nyilvánították nemzeti parkká, ami a kérvényezők legfőbb célja.
A DiCaprio-fa az első olyan, 2022-ben felfedezett növény, amelynek a Királyi Botanikus Kertek Kew Gardensben található központjának kutatói adtak nevet azzal, hogy a PeerJ című folyóiratban írták le a fajt. A Cananga nemzetséghez tartozó trópusi örökzöld fa törzsén fényes, sárga virágok nőnek, és mivel eddig csak az erdő egy kis területén találták meg, egyből a súlyosan veszélyeztetett fajok közé sorolták.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ki ad nevet az állatfajoknak? A kihalófélben lévő zootaxonómus
Magyarországon nagyjából 40-50 ember foglalkozik zootaxonómiával, vagyis az állatfajok elnevezésével és leírásával. A tudományágba olyan kevés pénz áramlik, hogy a kutatók tízezer dollárokért árvereztetik el „a névadás jogát”, hogy aztán valaki például Donald Trumpról nevezhessen el egy féregszerű lényt.
Douglas Adamsről nevezték el a 42 ezer évvel ezelőtti klímaapokalipszist, amely megpecsételhette a neandervölgyiek sorsát
Egy sor egy időben bekövetkező szélsőséges eseményt egy közös teóriában foglalt össze egy nemzetközi kutatócsoport. Szerintük a Föld mágneses pólusainak cseréje vezetett a mágneses mező megszűnéséhez, ami végső soron eltüntette a neandervölgyieket és mellesleg az ausztráliai megafaunát is.
Barack Obamáról neveztek el egy most felfedezett őslényt
Bővült az amerikai elnökökről elnevezett állatfajok már így is hosszú listája. A nemrég felfedezett apró őslény az óceánfenékbe ágyazódva töltötte idejét, mostantól Obamus coronatus a becsületes neve.