Hozzávetőlegesen csak 1,9 millió ismert élőlényfaj létezik a Földön, miközben a létező összes faj száma különböző becslések szerint 8 milliótól egészen 1 billióig terjedhet – az olyan állatok aránya még szerényebb, amelyeket biológiailag valóban jól ismer a tudomány: legfeljebb pár ezer ilyen létezik. A fajok elnevezésével, leírásával és rendszerezésével foglalkozó zootaxonómusoknak óriási szerepük van a biodiverzitás feltárásában, az élővilág feltérképezésében, de természetvédelmi hatása is van munkájuknak.

Csuzdi Csaba professzor, az Eszterházy Károly Egyetem Állattani Tanszékének tanára egy a közül a körülbelül 40-50 ember közül, akik Magyarországon zootaxonómiával foglalkoznak. A kutató a Qubitnek elmondta, hogy az egyszerű formai követelményeken túl viszonylag nagy szabadsággal adhatnak nevet az újonnan felfedezett fajoknak, így fordulhat elő, hogy Adolf Hitlerről, a Daft Punkról, Ronaldinhóról, de még Sponyabob Kockanadrágról is neveztek már el taxonokat.

„Ha valaki megnézi az állat- és növényneveket, úgy tűnhet, mintha nagyon random lenne, ami részben igaz, de van egy nagyon szigorúan szabályozott alapja. Az elnevezés célja, hogy egy egyszer adott tudományos név univerzális és stabil legyen, tehát ha Magyarországon elnevezek egy állatot, azt Moszkvától Washingtonig ugyanúgy hívják” – mondta Csuzdi. A fajok latin neveit a tudományág alkotmányának is nevezhető Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexe alapján adják. „Mint minden törvénykönyv, ez is annyit ér, amennyit betartanak belőle” – fűzte hozzá a professzor.

A kódex valójában csak a tudományos nevekre vonatkozik, és a stabilitás és univerzalitás érdekében igyekszik útmutatást adni, például rendelkezik a többnevűség és azonos nevűség elkerüléséről. A nem kötelező ajánlások is csak olyasmiket tartalmaznak, hogy a név ne legyen sértő (például etnikumokra nézve), de ha mégis akad vitás eset, akkor végső soron a szakma alkotmánybírósága, a félelmetes hangzású Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság hoz döntést.

Akkor most pontosan ki ad nevet a fajoknak?

Időről időre feltűnnek olyan hírek, amik hülye nevű új fajokról számolnak be, legutóbb tavaly decemberben a Dermophis donaldtrumpi nevével találkozhattunk, a féregszerű kétéltű egy tulajdonsága miatt érdemelte ki a nevét: ahogy az állat is csak a fényt és a sötétet tudja megkülönböztetni, úgy Donald Trump is fekete-fehérben látja a világot. A nevet a fenntartható építőanyagot gyártó londoni cég, az EnviroBuild környezettudatos igazgatójától, Aidan Belltől kapta, aki egy aukción nyerte el ezt a lehetőséget 25 ezer dollárért. Most akkor kié a névadás joga?

A kutatóé, elsősorban. „Ha egy kutató talál egy új fajt, az a feladata, hogy a tudomány számára rögzítse, tudományos nevet adjon neki, a név mellett adjon hozzá egy diagnózist, egy leírást, jelöljön ki egy vagy több névhordozó típust, tehát azt a példányt, aminek a későbbiekben referenciául kell szolgálnia, és mindezt publikálja a megfelelő szabályok mentén egy folyóiratban” – fejtette ki Csuzdi. Mivel a zootaxonómia elég elhanyagolt tudományterület, alapvetően nagyon kevés pénz áramlik belé, ezért egyre több taxonómus fordul alternatív finanszírozási modellek felé: árverésre bocsátják vagy egyszerűen az eBayen árulják a névadás jogát, amit hiú, társadalmi ügyet hirdetni próbáló vagy csak egyszerűen szórakozni vágyó gazdagok vesznek meg, gyakran több tízezer dollárért.

„Mivel ennyire alulfinanszírozott a terület, szeretnek egy kis hírverést kapni. Trumpból pedig hír lesz, de szerintem a Csillagok háborúja minden szereplőjéről van már valamilyen faj elnevezve”

– mondta a kutató.

Nem biztos, hogy evidens, de tudni kell, hogy a fajok helyi nevei sosem „hivatalosak”, azok egyszerűen csak a legelterjedtebb népi elnevezések. A magyar fajneveket például a magyar helyesírás szabályain túl nem korlátozza semmi – az, hogy a Sciurus vulgaris leginkább a mókus néven ismert Magyarországon, és nem mondjuk például a Zala megyében használt kelempászmadár néven emlegetik, csakis a sikeresebb szóról szóra terjedésnek köszönhető.

A zootaxonómusok már a múzeumban vannak

Nemhogy a zootaxonómiának, de úgy egyáltalán a zoológiának sincs kutatóintézete a Magyar Tudományos Akadémia hálózatában, így Csuzdi szerint „az ilyen típusú munkák Magyarországon legfőképpen természettudományi múzeumokhoz kötődnek, hiszen azok egyik feladata a biodiverzitás dokumentálása, megőrzése is. A legkomolyabb kutatói munka az európai mércével is jelentős gyűjteménnyel rendelkező Magyar Természettudományi Múzeumban folyik, amely 10 millió példányt meghaladó gyűjteménynek ad helyet, és ennek jó része névhordozó típus, tehát referenciapéldány, ami a fajneveknél olyan, mint a kilogrammnál vagy a méternél az etalon.”

A budapesti intézményen kívül a Bakonyi, a Mátra, a Savaria, a pécsi Janus Pannonius és a miskolci Herman Ottó Múzeumban folytatnak még zootaxonómiai kutatást valamilyen szinten, de Csuzdi elmondása szerint ezeknél nagyon másodlagos szerepet kap a taxonómiai munka: „inkább csak az a jellemző, hogy van egy természettudományos, biológus kolléga, aki az élővilágot bemutató kiállítással foglalkozik, és mellette kutat is”. A Magyar Természettudományi Múzeumban dolgozik nagyjából a 40-50 hazai szakértő fele, a többiek a felsorolt múzeumokban és egyetemi tanszékeken tevékenykednek, de még a Nébih-nél is van egy zootaxonómus, aki egészségügyileg is fontos munkát végez, amikor új atkafajokat fedez fel és dokumentál.

A taxonómusok néha bennfentes humorba fojtják a névadás szabadságát. Mivel különböző élőlényekre különböző szabályok, kódok (botanikai, bakteriológiai, zoológiai stb.) vonatkoznak, előfordul, amikor egy állat- és egy gombafaj ugyanolyan nevet kap. „Létezik egy Lactarius nevű nem a halaknál, és van egy ilyen nemzetség a gombák között is, ide tartozik például a rizike. Aztán valamikor a kilencvenes években elneveztek egy halfajt úgy, hogy Lactarius nonfungus, tehát nemgomba, amire válaszul elneveztek egy gombát Lactarius nonpiscisnek, vagyis nemhalnak” – mesélte Csuzdi.

Általában csak néhány óra erejéig tanítják

Ha esetleg valakiben felmerült, hogy zootaxonómus akar lenni, és kíváncsi, hogy hol lehet tanulni, segítünk: sehol. Az egyetemi biológusképzéseken is leginkább állatrendszertani kurzusok részeként szerepel, önálló tárgy csak az Állatorvostudományi Egyetemen jutott a területnek, az ELTE-n pedig a mesterképzés Evolúcióbiológia, ökológia és szisztematika szakirányán lehet vele kicsit bővebben foglalkozni. „Gyakorlati órákon jobbára a magyar fauna legközönségesebb tagjait tanulják meg a diákok, tehát, hogy ha kimennek az erdőbe, akkor meg tudjanak különböztetni egy éticsigát egy tonnacsigától, vagy egy kék futóbogarat egy álganajtúrótól” – mondta Csuzdi, aki szerint ma már nincsenek elszigetelt tudományok, így a zootaxonómiához tanulni kell például evolúcióbiológiát, anatómiát vagy molekuláris biológiát is.

Legalább évszámokat nem kell nagyon tanulni, egy van, ami igazán fontos: 1758. Ekkor jelent meg Carl von Linné svéd biológus mérföldkőnek számító rendszertani könyve, a Systema Naturae tizedik kiadása, amelyben az állatokra is kiterjesztette a növényekre már korábban alkalmazott kettős nevezéktant. „Már korábban is rendszerezték az állatokat, de szabályok nélkül, szóval volt, aki 18 tagból álló hosszú neveket adott egy-egy fajnak, olyanokat, hogy göndörfülű, piroshajú, lógólábú akármi”.

Természetvédelmi kötelesség is a terepmunka

„A kutatók terepmunkája nemcsak az új fajok felfedezése miatt fontos, hanem egyszerűen folyamatosan, újra és újra meg kell ismerni a körülöttünk lévő élővilágot. Sokan azt gondolják, hogy az elmúlt kétszáz évben már felfedeztünk, amit lehetett. Ez mondjuk a madarakra lehet, hogy valamennyire igaz, de kisemlősökre már kevésbé. Ezekből még Európában is nagyon sokat fedeznek fel, de a trópusi területeken töménytelen mennyiségű faj van, amit még nem ismerünk” – mondta a kutató. Hogy mennyire nemcsak a kistestű állatokról van szó, arra a vietnámi antilop (Pseudoryx nghetinhensis) példáját hozta fel, ami egy 100 kilós, közel 2 méteres állat, mégis csak 1992-ben fedezték fel Vietnám és Laosz határán. De magasabb célt is megjelölt:

„a terepre járásnak van egy komoly természetvédelmi jelentősége is: megnézni, hogy az egyes területeken milyen állatok élnek, monitorozásnál pedig azt követni, hogy ott vannak-e még azok az állatok, amik miatt az az adott terület fontos. De ha valamiért át kell nevezni egy vörös listás fajt, azzal is megnehezítjük a vámosok dolgát, nem mennek át olyan gyorsan a változtatások a rendszeren.”

Ami ezután jön, az már sokkal kevésbé magasztos. A kutató először utánajár, létezhet-e már az újnak vélt faj, feltúrja az adatbázisokat, ellátogat a gyűjteményekbe, ír egy emailt a Londoni Természettudományi Múzeum kurátorának, Emma Sherlocknak, hogy „figyelj, Emma, küldj már ebből egy példányt, mert nálatok van belőle”, aztán összehasonlítás után küldheti vissza, mert kiderül, hogy tényleg új fajt fedezett fel. Feljegyzi a fő morfológiai, anatómiai bélyegeit, ad neki egy leltári számot, készít róla egy leírást, ír egy cikket arról, hogy milyen körülmények között talált rá, milyen tulajdonságai vannak, miben tér el a többitől. Végül ad neki egy nevet, és ezt röviden megindokolja – Euscorpius carpathicus, mert a Kárpátokban honos, vagy Pachygnatha zappa, mert egy Frank Zappa bajuszára hasonlító folt borítja a testét. Amint egy folyóirat közli az új faj leírását, annak neve bekerül a tudományos köztudatba.

A tudományterület egyik nagy problémája a sok közül, hogy nagyon konzervatív alapokon nyugszik, ezért lassan fejlődik. A zootaxonómiában 2012-ben vezették be az elektronikus publikációt, addig csak nyomtatott folyóiratban, esetleg CD-n lehetett új fajok neveit publikálni. Teljes adatbázis a mai napig nincs állatfajokról, bár éppen most formálódik egy ilyen célú nonprofit kezdeményezés, a ZooBank.org, ahol az elektronikusan publikált fajokat kötelező regisztrálni – igaz, sok folyóirat még mindig csak nyomtatásban jelenik meg. A zootaxonómia így is gyorsabban reagál a korra, mint például a botanika, ahol csak 2012-ben törölték el a fajok leírásánál a kötelező latin nyelvű diagnózist.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: