Videóajánló: Ian Bremmer szerint Ukrajna lerohanásával új világrend születik

2022.03.14. · tudomány

Ki?

Ian Bremmer amerikai politológus, az Eurasia Group tanácsadó és kockázatelemző cég alapítója és vezetője, aki 1994-ben az orosz-ukrán kapcsolatokról írt szakdolgozatával szerzett doktori diplomát a Stanfordon (The Politics of Ethnicity: Russians in the Ukraine). Bremmer gyakori vendége a különböző hírműsoroknak, elemzéseit a CNN, a Fox, az MSNBC, a BBC és a Bloomberg is közvetítette, emellett Twitteren és a közösségi médiában is aktív.

Rendszeresen publikál vagy publikált a Time-ban és a Financial Timeesban, sőt még muppetként is szokott véleményt nyilvánítani, ha úgy hozza a szükség. Tíz eddig megjelent politikatudományi kötet szerzőjeként fő kutatási területe a posztszovjet világon kívül főleg a hatalomelmélet és a globalizáció, az utóbbi időkben pedig ismét Ukrajnával és Oroszországgal foglalkozik.

Mit?

Bremmer, aki már a háború kitörésekor a szintén általa alapított Gzero Media twitter-üzenetében is arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna lerohanásával új fejezet nyílik a hidegháború utáni világpolitikában, legutóbbi, március 11-i előadásában az orosz-ukrán háború által teremtett új geopolitikai világrendről beszélt.

Bremmer szerint a mostani háború a berlini fal leomlása után kialakult béke végét jelenti: azóta a világ látszólag a globalizációra (a sokat kárhoztatott globalizációra), a javakra és a kereskedelemre koncentrált, az egyre szélesebb középosztályra és a határok nélküli tudás és eszmeiség létrejöttére, a mostani orosz-ukrán háború viszont mégsem ezt mutatja. Ez nem a globalizáció vége, hanem egy új világrend születése, és azt sem jelenti, hogy az európai gazdasági és védelmi prioritásoknak egyik napról a másikra változniuk kellene. De a világ fordulóponthoz érkezett, és bebizonyosodott, hogy az európai szemlélet elavult – ezt bizonyítja az is, hogy Németország fegyvereket küldött Ukrajnának. Ez a gesztus, valamint a német kancellár erről szóló bejelentése Bremmer szerint a poszt-poszt-hidegháborús világ egyik legfontosabb eseménye.

Bremmer szerint nincs túl sok ok az optimizmusra: Putyin ebből a háborúból nem kerülhet ki győztesen: bel- és külpolitikai hatalma is csak gyengülhet. Az, hogy az európai hatalmaknál megszólalt a vészcsengő, és a nyugati cégek sorra vonulnak ki Oroszországból, az ország további elszigetelődéséhez vezetnek, azok a biztonságpolitikai döntések pedig, amelyeket a NATO és Európa meghoz, tartósak lesznek. A Baltikumba vagy Lengyelországba (vagy akárhová) telepített csapatok akár tartósan is ott állomásozhatnak, de nem elegendők ahhoz, hogy Oroszországot páriává tegyék, ehhez ugyanis az ország túl erős geopolitikai tényező, Kínával karöltve pedig végképp az (Bremmer szerint Kína Oroszország-politikája inkább a látszatról szól, mint a valóságról, ketten együtt ugyanis nagyjából sarokba szoríthatják a nyugati világot).

Bremmer ennek ellenére úgy gondolja, hogy a konfliktusnak vannak jó oldalai is, legalábbis geopolitikai értelemben: a NATO, amire Emmanuel Macron francia elnök „agyhalottként” hivatkozott néhány éve, talán mégis észhez tér, és az Európai Unió és az Egyesült Államok viszonya is simulékonyabb lesz a közös cél érdekében – még akkor is, ha Lengyelország és Magyarország nem követi azt az irányvonalat, amely a fősodorhoz tartozik, de Ukrajna tekintetében mégis csatlakoznak a többséghez. Az elemző hozzátette azt is, hogy a konfliktus az utóbbi években sosem látott egységet kovácsolt az USA-ban a republikánusok és a demokraták között: a közös ellenség már Putyin, nem pedig a másik felet tekintik ellenfélnek (legalábbis nem annyira, mint korábban).

Hol?

Bremmer a TED-en tartott előadást, ahol különböző szakterületekről érkező szakértők tartanak közérthető homályoszlatást vagy vitaindító előadásokat. Az amerikai nonprofit cég 1984 óta szervez technológiai, szórakoztató és dizájn témájú konferenciákat, amelyek azóta számos más témával is bővültek. Yuval Noah Harari izraeli történész szintén a TEDen tartott előadást az ukrán háborúról március elején, és ő is az új világrend létrejöttét jósolta meg.

link Forrás

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás